Ma sikeresen lemaffióztak, ami, bevallom, kissé meglepett, mert csak annyit merészeltem elkövetni, hogy felszálltam a buszra. A szokásos kis mindenkitől elzárt buborékomban, elmerülve a gondolataimban és babrálva a zenelejátszóval, elvetemült módon felléptem a két lépcsőn a buszra. Szándékomban volt eljutni egyik helyről a másikra, gondolom más is azért száll ezekre az elhanyagolt gyönyörűségekre. Szeretek ilyenkor jól megkapaszkodni, mert a sofőr tréfássága nem mindig észrevehető, vagy csak akkor, ha már repül az ember. Hát megkapaszkodtam egy szék mellett, ahol egy idősebb nő ült, bohócnak maszkírozva (én így nevezném azt az erős sminket, amit magára kent). Ezt a bohóc titulust nem használom pozitív értelemben, de normális esetben nem szoktam ilyesmivel foglalkozni, mindenki azt tesz magával, amit akar. Mindenhol batyu volt rajta, a hátán is, és elől is. Legalábbis én csak ennyit láttam belőle. Mikor észrevett, felpattant és motyogni kezdett, de úgy, hogy a fenekembe bújt szinte, de így sem értettem, mit is akar. Nagy nehezen megértettem, hogy azt akarja, menjek messze tőle, nem értettem, de messzebb léptem. Nem elég messze, mire ő újra felpattant és mindenféle csúnya dolgokat olvasva a fejemre (amiből én csak a maffiózót értettem meg) a busz másik végébe vonult. Én meg bambán bámulva nem értettem semmit. Azt hittem a zenelejátszóm nem tetszett neki, de aztán az egyik utas felvilágosított, hogy ez valószínűleg a nőiességemnek szólt. Majdnem elsírtam magam, mert olyanért bántani valakit, amiről nem tehet, nem szép és igazságtalan. Vagy talán úgy kellene öltöznöm, ahogy régen? Fiúnak? De eldugni akkor sem tudom, amim van...
