Még címtelen

Nem volt olyan régen, mikor az elhatározás megszületett benne a szer száműzetésbe bocsátása kapcsán. Még élénken élt az emlékezetében, milyen határozott elánnal vágott bele ebbe a nem kell több rondaság projektbe, és íme, ilyen rövid idő elég volt, hogy megkérdőjeleződjön ennek a nagy megtisztulási folyamatnak az értelme. Kíváncsi lett volna, hova is tűnt el az a lelkesedés, ami arról próbálta meggyőzni, hogy nincs szüksége semmilyen szerre ahhoz, hogy rendben telhessenek a napjai. Most mégis, a kétségek egymást kergetve bombázták a gondolatait, és szépen lassan rongyosra szaggatták elhatározását. Gyengének érezte magát, és ez a gyengeség a bűntudatát is életre keltette, és tudta jól, hogy ennek csak az lehet a vége, hogy mentségek es kifogások garmadát állítja majd a szer mellé támogatónak, ami végül oda vezet, hogy újra a fehér, alapos gondossággal előkészített kis csíkocskákat bűvöli, kezében a jól megszokott szívószáldarabkával. Már kezdődik is, gondolta, mikor felvillant elméjében a miért olyan rossz ez, néha - néha csak belefér kántálása. Elmosolyodott önmagán, a már számtalanszor lefuttatott, mindig ugyanabban a mederben hömpölygő elmélkedéseken. Nevetségesnek is tarthatta volna az egészet. Az erőlködését azért, hogy jobb színben tűnhessen fel mások előtt, bárki előtt, vagy akár önmaga előtt. Elmerengett azon, hogy képes lenne e elfogadni a szert örökre maga mellett, majd inkább azon, hogy lenne e élete a szer nélkül. A butácska kérdések csak úgy kergették egymást a fejében. Kezdte is lassan megelégelni az egészet, és neki állt megírni egy röpke üzenetet a szer megszerzésének érdekében...

221. nap

 Kedves Herceg!

Gondolkodtam azon, hogy mikor írjak neked levelet. Most, így látogatás előtt, vagy inkább majd utána. Végülis úgy döntöttem, hogy nekiülök most, aztán, ha nem tetszik, összegyűröm :)

Tegnap megkaptam azt a leveledet, amit az augusztusi látogatás után írtál. nagyon örültem neki, sokszor el is olvastam egymás után. Vidám levelet akartam írni, de úgy tűnik, nem sikerül. Éppen az előbb bántottak megint meg. Vera valami hülye levelet vár a navtól, és úgy csinál, mintha nekem dolgom lenne az ő postájával foglalkozni. Mindamellett azt hiszem, anyukád is keveri a kakit, apukáddal egyetemben. Igen rosszul esik az egész. Lehet, hogy bevágom a durcát, és megmondom mindenkinek, hogy hagyjon békén, és jól bezárkózom a világ előtt... Bárcsak már itthon lennél. Nem való ez a világ nekem, főleg úgy nem, hogy nem lehetek melletted. Lehet, hogy még sírni is fogok... Bár őszintén szólva, gőzöm sincs, miért keserít ez az egész, hiszen azt kéne néznem, ki és mit mond. Ha itthon lennél, biztosan megoldanád pikk - pakk a dolgot, mindenkit a helyére tennél, és semmi probléma sem lenne. Akkor nem érezném egy percig sem, hogy ellenem van a világ... Bárcsak már itthon lennél...

199. nap

Drága Herceg!

...