345. nap

Kedves Herceg!

Egy újabb hét reggele a mai. Nem alszom. Jól sejted, igen, azért, mert csúnyaságokat tömködtem oda, ahova te is tömködtél volna. Tudom, hogy nem kéne. Sőt, igazából nem is akarom, mégis ezt teszem. Hogy miért? Azzal magyarázom (azt hiszem), hogy a segítségével jobban telik az idő. Becsapom magam, de valahogy túl kell élnem... Igaz, ez nem megoldás... Ám hiába erőlködöm, nem találom a helyem, nem találom az utat, el vagyok veszve. Bízom abban, hogy ha majd hazajössz, helyére kerülnek a dolgok, de félek, ez akkor sem változik...  

Előszó

Úgy kezdődött, hogy sehogy sem kezdődött - fogott a mesébe a gaulitok öreg mestere. A kicsinyeket okította, a történelmüket próbálta a kobakjukba verni. Na persze, jellemző, hogy nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy humanoid vagyok, pedig megszokhatnám már, hogy a fajok többsége nem tartozik a humanoid halmazba. A gaulitok sem. Ők sehova sem tartoznak. Ők az a faj, aki elmondhatja magáról, hogy a világ keletkezése előtt is létezett. Lehet, nem elég annyi, hogy már akkor léteztek. Úgy igazán helyes az állítás, hogy már akkor hatalmas tudással rendelkeztek. A világ keletkezését (mondhatni) páholyból nézték végig. Az entrópia törvénye alapján éltek, mert akkoriban ilyen volt a világ. A semmivé válás nem félelmet ébresztett, hanem büszkeségre adott okot, mert azt bizonyította ez, hogy beállt a teljes rendezetlenség, összevisszaság, káosz. Aztán - folytatta az öreg mester - a rendezetlenség értéke hirtelen növekedni kezdett, még ma sem sikerült tisztázni, milyen okok vezettek idáig. Némelyek közülünk azt gondolták,  hogy minden a fejlődésünk érdekében történt, mások pedig mindent megtettek volna, hogy ezt a növekedést visszafordítsák, vagy legalábbis megállítsák. Míg azon töprengett népünk összes okosa, mitévők legyenek, bekövetkezett a robbanás, amit néhány nép ősrobbanásnak nevezett el, aminek létüket köszönhetik. Azok közülünk, akik nem támogatták a világ ilyen irányú fejlődését, háborút hirdettek az új életek ellen, és útra keltek, hogy megsemmisítsenek mindent, ami friss. Azt hitték (természetesen a tudósok kutatásainak eredményeképpen), ha elpusztul, ami most keletkezett, akkor helyre áll minden. Hosszú út várt rájuk, ők sem gondolták, mennyire hosszú. Amerre jártak pusztítást, halált, megsemmisülést hagytak maguk után.  Úgy tűnt, küldetésük sikerrel jár, s újra a régi törvények fognak uralkodni, de ekkor egy ifjú faj került az útjukba...

336. nap

Kedves Herceg!

Hazafelé utazom. Kicsit ma tovább tartott a nap, de megérte. Izgulok. Délután felhívtam Odettet, hogy megkérdezzem, érkezett-e levél tőled, és jött. Kíváncsi vagyok, mit írtál. Szeretnék egy olyan levelet kapni tőled, amitől megint szerelmes leszek beléd. Lassú ez a busz, alig vánszorog :)

Zene

Csak ül ott lehajtott fejjel, és hallgatja a rádiót. Hallgatja a vidám dallamokat, és igyekszik hagyni, hogy a vidámság elhatalmasodjon rajta a segítségével. Érzi, ahogy a lába önkéntelen mozgásba kezd a ritmusnak engedelmeskedve. Már most attól fél, ha vége lesz a dalnak, a mozgás is elcsendesedik, de megnyugodhat, mert a következő dallam sem hagyja mozdulatlanságban. Sőt, még az ajkai is mozgásba lendülnek, és szavakat formálva halk hang jön ki a torkán. Először csak csendesen, dúdolva, aztán egyre hangosabban, hallhatóbban hallatszik a dal. Már együtt énekel az előadóval. És ez tetszik neki. Aztán, ahogy felbátorodva dalolja a sorra következő, ismert zeneszámokat, a lába is egyre bátrabban éledezik. Már majdnem táncra perdül dalolászva. Vidáman, kacagva egy - egy elvétett lépés, vagy hang miatt... 

Hiszen megy neki a vidámság, - morfondírozik közben - nem is érti, miért aggódott ennyit emiatt, és lelkesen tovább dalol...

322. nap

Kedves Herceg!

Itt az új év első olyan napja, ami nem punnyadással telik. Vagy legalábbis remélem. Azért nem indítom kapkodva ezt a napot sem, de azért csak sikerül tenni valamit, amitől, ha csak kicsit is, hasznosnak érezhetem magam.

Jó lenne tudni, veled mi van, hogy vagy, meg ilyesmik. Valószínű, hogy levelet ma sem fogok kapni, már nem is reménykedem benne (de azért jó lenne)...

Nem volt az igazi a szilveszter. Zsuzsiékkal voltam, és jó volt, de hiányzott valami. Igazából olyan este volt, mint bármelyik, amelyiken szétszívjuk magunkat. Mert ezt tettük. Úgy kezdődött, hogy Zsáklinnak segítettem készülődni, mert barátnőjével egy szórakozóhelyre mentek, és együtt indultunk el. Rosszul választották ki a helyet, mert nem tetszett nekik (ráadásul jól le is húzták őket). Csalódottan hívott, hogy nem megyek-e én is le, mert szar a hely, de megbeszéltük inkább, hogy ők jöjjenek Zsuzsiékhoz. Jöttek is. Egy darabig beszélgettünk, eszetlenkedtünk, aztán a gyerekek kidőltek, mi pedig Zsuzsival átbeszélgettük az éjszakát. 

Hiányoztál. Gondolom, ezen a napon ott nálatok sem olyan szigorúak az őrök, és engedtek benneteket ünnepelni...

Szomorúan telt az év első napja nekem, még sírtam is talán. Remélem, azért nem szomorúság fogja jellemezni a napjaimat, bár elég nagy sansz van arra, hogy de...