Megkérdezte...

...valaki, egy beszélgetés alkalmával, hogy mik a céljaim és terveim az elkövetkező életemmel kapcsolatban, pasikkal kapcsolatban. Természetesen hímnemű kérdezte, gondolom olyan szándékkal, hogy kipuhatolja, vajon be tud e palizni egy pár kóbor numerára. Magától értetődik, hogy olyan választ kapott, amilyet hallani szeretett volna, de a kérdésének köszönhetően feltettem magamnak is a kérdést. Ha az őszinte választ adtam volna meg neki, akkor biztosan sokkot kapott volna, már csak azért is, mert magam is ejtettem pár könnycseppet, mikor megértettem a válaszomat. Úgy tekintek az előttem álló évekre, mint az eddig meghozott döntéseim súlyos következményére. Azt szeretném, hogy a lányokat biztonságba tudva, elmehessek Elvis után a Marsra... A baj az, hogy elveszett a hitem. Buta módon nem valami megfejthetetlen istenben hittem, hanem abban, hogy vannak a világon emberek, akik az én értékrendem szerint jónak születtek, és azok is maradtak, vagy legalább azzá váltak, de attól tartok, nincs ilyen. Édes istenem, elveszett a hitem. Hogyan élhetnék hit nélkül?...

Női dolgok

Délelőtt volt egy kis időm pihenni, s annyira belemerültem, hogy sikerült elaludnom. Igen, igen, jól sejted, most egy álom elmesélése következik, de ne félj, nem megyek bele a részletekbe, nehogy valami olyan következménye legyen, amit magam is megbánnék. Szóval, ez az álom azért érdemel szót, mert nem szokásos részemről. Az álomtartalom erősen erotikus jellegű. Az történt ugyanis, hogy elővettem egy férfiasságot (igen nagy férfiasságot) ábrázoló olyan tárgyat, amit a nők használnak vágyaik kielégítésére, vagy esetleg segédeszközként. Jobban belegondolva férfiak is használhatják, de ez most egy mellékvágány lenne. Visszatérve az eredeti szálhoz, elővettem azt a bizonyost, és rákészültem egy orbitális maszturbációra. Az álmomban egy masztira készülve arról kezdtem fantáziálni, hogy szexelek egy pasival (akinek kivételesen láttam az arcát, de így utólag nem emlékszem, ismertem e), és közben egy nő telepedik elém, akit olyan természetesen kezdek kényeztetni, mintha mindig ilyet csinálnék. Még erre sem ébredtem fel. Végig fantáziáltam a jelenetet addig, amíg a férfi olyan helyen jutott el a csúcsig, hogy mindketten (a lánnyal) élvezhessük annak gyümölcsét. No, erre ébredtem fel. Gondolhatod hogyan keltem, és a mellé megint csak értetlenkedve néztem magamra. Azon egyszerű oknál fogva, hogy nem szoktam erotikusat álmodni. Eddigi pályafutásom alatt (vagy legalábbis azóta, mióta említésre érdemes tudattal rendelkezem) csupán csak kétszer fordult elő, hogy ilyen kaliberű álomra ébredtem. Az a két álom sem volt ennyire élethű, ilyen részletekig menő. Természetesen a jelentése nem kétséges. Minden érzékszervem éppen úgy, mint az agyam és a testem intimitásra vágyik. Nem is csoda, hiszen az átlagosnál több elismerésre, pozitív visszajelzésre, léleksimogatásra van szükségem. Ne hidd, hogy ez szándékos, hisz az ember arról sem tehet, ha éhes, vagy ha szomjas. Ez sem másabb, csak veszélyesebb. A léleknek legalábbis... Lehet, kezdek becsavarodni. Lehet, kellene keresnem egy régi, jól bevált ismerőst, aki jó nagy férfiassággal rendelkezik... Ehh, mazohistább vagyok ennél...

Ma...

...olyan felfedezést tettem, ami nagy meglepetést okozott. Az is lehet viszont, hogy nem a felfedezés maga okozta a meglepetést, hanem az, hogy annyira nem is viselt meg a ráébredés erre a dologra. Megfogalmaztam magamnak, hogy nincs a világon olyan ember (egyetlen egy sem), akinek minden fenntartás nélkül magamat adhatnám. Amúgy sincs körülöttem sok ember, de még velük kapcsolatban is mindig meg kell fontolnom, mit, hogyan mondok vagy teszek. Volt egy ember talán, akiről azt hittem, előgondolkodás nélkül nyilváníthatom ki a bennem lakozót, a felmerülő buta ötleteket, gondolatokat. Hát, tévedtem. Talán az az oka ennek, hogy ez a valaki nem is ismer engem. Azt hiszi, hogy tud rólam mindent. Úgy gondolja, tudja, milyen vagyok, ismeri a jó és rossz oldalam, pedig közben gőze sincs rólam egy kicsit sem. Az utóbbi időben, ha elkap a fecsereghetnék, magamról beszélek neki. Arról, hogy működöm igazán. És ő csak mered rám tátott szájjal, csak hebeg - habog, s azt mondja, negatívan látom magam. Először próbáltam megmagyarázni neki, hogy ő látja rosszul, és én nézek magamra reálisan, hozzá képest főleg. Az a baj az egésszel, hogy a magamról elmondottak alapján ő rögtön ítéletet mond fölöttem, próbálja magával megértetni valahogy, ami nem fog menni, mert ő nem olyan, mint én. Nem érti, hogy amit elmondok, az nem negatív, egyszerűen csak ilyen. Nem érti, hogy nem kell neki megértenie, nem kell tudnia átélni, csak el kellene tudnia fogadni. Ehelyett inkább elintézi azzal, hogy int egyet, s azt gondolja, megint hisztizik, rosszul látja, alábecsüli magát. Közben pedig (bárcsak hinne nekem), ő becsül alá, látja rosszul, értékel le. El sem hiszi, fel sem fogja, mennyi minden lakik bennem, amit ki sem nézne belőlem, még úgy sem, hogy én folyamatosan próbálom közvetíteni felé. Mind a mellett, hogy ezt pontosan tudom, meg is döbbentem azon, hogy nem vág földhöz ez a felismerés. Össze kellett volna esnem kicsit, meg kellett volna riadnom, félnem kellene. Az, hogy nem érzem ezeket, azt jelenti, hogy kezdem elfogadni az egyedüllétet, a magányosságot a további életemre. Vagy talán már bele is törődtem... Ha olvasná ezeket a gondolatokat, biztosan összeráncolt szemmel nézne rám, s a fejét ingatná, de nem hinné el, mennyire komolyan beszélek. Pedig tudnia kellene ezekből a hideg fejjel kiejtett végtelenül őszinte szavakból, hogy ez nem kamu, nem színjáték, nem játszmázás... Megértem őt kicsit talán. Ha elhiszi, hogy tudok így beszélni, hogy tudom így látni magam, akkor szembesülnie kellene azzal a lehetőséggel, hogy nincsen szívem, és az nem lehet, már csak azért sem, mert látta, tudja, hogy van szívem... Ez a hatalmas ellentmondásosság még engem is megriaszt néha, s ha másért nem, ezért, meg tudom érteni, hogy mindenki nyúlcipőt húz, ha rájött mennyire nehéz velem. Tőle sem várok mást már. Talán eleinte vártam azt a mást tőle, de rájöttem, túlzott kívánalom volt ez részemről. Igyekszem, hogy ez a megértés ne vesszen el belőlem, és mivel még ilyen áron sem akarok mindenféle maszkot magamra aggatni, viselem a következményeket...