Ön...

...vizsgálatra volt ma szükségem. Ez a beste kölke elkanászodott, a viselkedésének köszönhetően délutánra valamiféle rossz érzés kerített hatalmába, vagyis akkorra tudatosodott bennem. Fura volt, mert régen nem találkoztam magamban ezzel az érzéssel, és a váratlanságának köszönhetően először észre sem vettem, aztán mikor mégis, meglepődtem. Ennek az érzésnek nem kellene ott lennie, ahol van, sehol sem kellene lennie, főleg a közelemben nem lenne helye. Elhessegettem a vakságom miatt feltörni készülő haragomat, és az első kérdés után kezdtem kutakodni, ami aztán meg is lett elég hamar. Nevezetesen az, hogy: mikor kezdődött? A választ is, a kérdés megfogalmazása után rögtön tudtam, mint ahogy azt is, hogy nem halogathatom a megoldás kieszközölését túl sokáig, mert hitelemet, tekintélyemet vesztem, és ezt még véletlenül sem engedhetem meg magamnak. Holnap előveszem őt. Tudomására hozom, hogy átléptünk egy határt, amit nem kellett volna, ezért kénytelenek leszünk egy lépést hátrálni, és jobban odafigyelni egymás tiszteletben tartására. Okos kislány, meg fogja érteni…      

Az első fürdetés

Elkerülhetetlenül megjött a tavasz idén is, bár még kicsit erőtlenül igyekszik elkergetni a hideget, de kétség sem férhet hozzá, hogy sikerrel fog járni. Az egyre erősödő napsütés életet lehel mindenbe, a város tartozékának mondható állatokba, madárkákba is. Ezek a szárnyas jószágok röpködnek mindenfelé, és önfeledten dalolásznak bele a nagyvilágba, meg – megpihenve lámpaoszlopokon. Egész pontosan egy bizonyos lámpaoszlopon való pihengetésük kulcsfontosságú a történetem szempontjából, méghozzá azon, ami alatt rendszeresen otthagyjuk családunk legújabb tagját. A járgány lassan két éve tartozik hozzánk, és hát be kell, valljam, nem tartottuk eddig a legnagyobb becsben, főleg ami a külsejének a tisztán tartását illeti, de mondjuk nem is volt jellemző, hogy a madarak ilyen előszeretettel tisztelték meg a figyelmükkel. No, ne gondold, hogy hibáztatni igyekszem bárkit is magunkon kívül, a lehető legtávolabb álljon ez tőlem, csupán ecsetelni szándékozom a körülményeket. Szóval, úgy esett, hogy ez alatt a villanyoszlop alatt parkoltuk le a masinánkat, bízva abban, hogy jó helyen hagyjuk, mint ahogy tettük is az elmúlt hónapokban. Mit tesz isten, valamelyik nap menős dolgunk akadt, és az autónkhoz érkezve, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy helyben hagyták a madarak a mi drágaságunkat, egy cseppet sem kímélve. Tanácskozásba kezdtünk, és arra az elhatározásra jutottunk, alaposan meghányva – vetve a dolgot, hogy nem halogathatjuk tovább, vitathatatlanul elérkezett az ideje egy fürdetési projektnek. Izgatott lettem, mint mindig, ha valami olyan eszköz használatával kell megismerkedni, amire eleddig nem volt szükség, persze ez azért nem jelenti azt, hogy kétségem ébredt volna azzal kapcsolatban, hogy megoldjuk-e a feladatot, mert ilyesmiről még véletlenül sincsen szó, ezt előre kell bocsátanom, egyszerűen csak az újdonság megtapasztalásával járó izgulás kerített hatalmába. Az utunkba kerülő lehetőségek közül nagy gonddal kiválasztottuk a legmegfelelőbbnek tűnőt, és habozás nélkül léptünk a tettek mezejére. Beballagtunk az egységbe, megkérdeztünk mindent alaposan, majd felvértezve instrukciókkal, a fürdető kabin bejáratához zarándokoltunk, ahol megnyomkodtuk a megfelelő gombokat, szívünk csücskét betessékeltük a kijelölt helyre, és kéz tördelve figyeltük, hogyan lesz csillogó – villogó. Ment minden, mint a karikacsapás. Miért is ne ment volna, hiszen (ahogy kiderült) a mosóeszköz használata olyan egyszerű, hogy még egy rendes csaj (akibe semmi műszaki érzék sem szorult) is gond nélkül működtetni képes. Miután elkészült, kigurultunk a parkolóba, ott körbejártuk, megtörölgettünk néhol, miközben elégedetten vigyorogtunk konstatálva, hogy ez is megy nekünk. Naná, hogy mostantól rendszeresen járni fogunk fürdetni :) 

Új...

...fent szembe kellett néznie a ténnyel, hogy emberkerülő lett. Kicsit meg is lepődött, mikor eltalálta ez a felismerés, pedig sok mindennek nevezhette az érzést, csak ismeretlennek nem, hiszen már olyan sokszor szembesült vele. Elgondolkodott azon, most miben más, mint eddig, mert más volt, ebben teljesen biztos volt. Régen, ilyenkor mindig szomorúnak, magányosnak érezte magát, de nem engedte meg magának, hogy belesüppedjen ebbe a nyúlós trutyiba, ami egyre csak húzta volna le a mélybe. Most azonban, hiába kutatta mindenhol, nem talált kellemetlen érzéseket magában, és sehol nem volt a késztetés, hogy kilábaljon. Elvolt így, bezárkózva saját kis világába. Nem kezdte el kikergetni magát ebből a buborékból, ahogy eddig minden alkalommal tette. Nem volt kíváncsi az ismerőseire, a családtagjaira sem. Azt akarta csak, hogy hagyják békén, kerüljék el, amennyire csak lehet. Újra és újra megvizsgálta az érzéseit, ám végül mindig ugyanerre az eredményre jutott. Elkezdett morfondírozni azon, mi tévő legyen, mert hiába nem kavarogtak benne rossz érzések, tudta jól, hogy ez az állapot sem az, amire rá lehetne nyomni az ideális bélyeget. Nem akart megoldásokon, vagy miérteken töprengeni, értelmetlen is lett volna, ezért inkább arcát a fénybe fordította, és arra gondolt, hogy nincs már semmi baj, mert elmúlnak a fáradt éjszakák... Aztán átsuhant az agyán hirtelen, mekkora hülyeség is mindez. Nem is tölthetné az idejét feleslegesebben el így, hogy értelmetlen bolondságokon agyal...