Mi...

...ez, ami kavarog itt belül? Mi ez, amit érzek? És miért érzem magam ilyen végtelenül szomorúnak? Ehhez az érzéshez senkinek nincs köze, ez csak úgy magától támadt fel. De miért? Vajon hol keressem az okot? Mi módon kutassak utána? Ez lenne az ellenkezője annak a jóérzésnek, ami akkor kerít hatalmába, mikor a nekem kedvesben gyönyörködöm? Lehet az, hogy azért cserébe ezt is éreznem kell időről időre? Hogyan lehet az ilyen elmondhatatlan szomorúságot átvészelni? Lehet egyáltalán ép ésszel megúszni?... Fáradt vagyok... Belefáradtam az életembe. Már nem is tudom, mi az, amiért mégis élek nap nap után. Azért, mert muszáj? Mert felelősséggel tartozom?... nem is tudom...

Értetlenül

Vidáman bátrat gondolt és a gondolatot következetesen tett is kísérte. Pocakvillantós felsőt vett fel a hazavezető útra. Ahogy ballagott, néha – néha kétség ébredt benne az ötlet okosságával kapcsolatban. Furcsán nézték és sokan, főleg a fiatalabb kategóriába tartozó csajok. Nem értette. Hirtelen ötlettől vezérelve egy kirakatban leellenőrizte, minden rendben van-e az öltözékével, nincs-e ételmaradék az arcán valahol, vagy nem mered-e égnek a haja. Sehol semmi bibi, minden a helyén. Utolsó lehetőségként pocakvizsgálatot tartott. Tűnődött: vajon szép vagy csúnya? Bármennyire akarta, nem tudta csúnyának bélyegezni. Egy pocakot látott, semmi különös. Lapos, mégis gömbölyű; hurkás kinövésektől mentes; rajta a bőr selymesnek hatott és pont megfelelően barna színben pompázott; a köldök kicsi, kerek, nem kidudorodó. Semmiképpen sem érdemelt csúnya jelzőt, inkább a helyes halmazba osztotta volna, esetleg az átlagosba. Mégis egymás után bámulták meg a leánykák. Egyszer azt is felfedezni vélte, ahogy két nőszemély összesúg, és hol az egyik, hol a másik méregeti rosszalló tekintettel. Az sem zavarta őket, hogy látványosan feléjük fordult, és a szemükbe nézett, jelezve, hogy tudja, hogy róla van szó. Nem értette. Nem értette, miért zavarja őket ő és a pocakja. Hiszen ő csak egy szürke kis incifinci, aki csendesen meghúzódik egy aprócska zugban, sokszor szinte láthatatlanul… nem kéne így öltözködnie? Nem, az nem menne. Túl büszke, túl dacos ahhoz, hogy hagyja magát ilyen szinten manipulálni. Az értetlenség zavarta igazából, ami munkált benne. Nem értette, hogy a fiatal lányok miért veszik észre őt, és a tartozékait. Hiszen ifjak, mi kellhet még? Ha mégis kell valami, miért nem tesznek azért, hogy nekik is legyen? (mondjuk, habzsol háp helyett csak kicsit meg kéne mozgatni a burkeszt, ez nem nehéz) Úgy érezte, sohasem lesz képes megérteni…     

A rendes nő...

...ről beszélt. Magyarázta kézzel - lábbal, hogyan viselkedik, gondolkodik egy ilyen homosapiens nőstény. Figyeltem rá - esküszöm - egy darabig, elég sokáig is. Miközben figyeltem, gondolatok éledtek a fejemben, amik egyértelműen üres bámulásra alacsonyították a figyelmemet, de azért még a fejemet is oldalra fordítottam enyhén (érezze csak az az áhított figyelmet). Közben azon fáradoztam, hogy megválaszoljam a kérdést, ami kinyírta ezt az odaadó figyelmet. Nem, nem hiszem, - morfondíroztam - hogy komolyan gondolja... Egy rendes nő nem ilyen. Egy rendes nő tudja, hol a helye, nem is okoz gondot neki elfogadni ezt. Nem tör férfiúi babérokra, nem akarja egy ellenkezőneműnek sem bizonyítani, hogy jobb a férfinépnél. A párjára felnéz, szereti és tiszteli. Sosem (mondom, semmilyen körülmények között sem) teremt olyan helyzetet, ahol rossz színben tűnik fel a szeretett férfi, sőt, inkább támogatja, segíti őt, minden helyzetben kiáll mellette... Azt mondják, emancipáció van. Szerintem ez hülyeség. Egy kapcsolatban alá és fölérendelési viszonynak kell lenni, és az a helyes, mikor ez úgy alakul, hogy a férfi a főnök, nem pedig a nő. Erős kétségeim vannak afelől, hogy egy nadrágot hordó nő (értsd jól) szerethet úgy egy tutyi - mutyi férfit, ahogy szeretnie kellene egy egészséges kapcsolatban (naná, hogy te tudsz kivételt mutatni, de mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt). Az oka egyszerű. Ha a nő az, aki azokat a dolgokat csinálja, amit a férfinak kellene (eltartja a családot, külvilág felé reprezentál, irányít, stb.), akkor nem lesz képes felnézni a másikra. Nem lesz képes arra, hogy tisztelje, hiszen az ilyen férfi nem képes problémamegoldásra (látszólag). Ha pedig nincs tisztelet, csodálat (ezt is értsd jól, ha lehet), akkor ott vágy sincs. Abban a pillanatban, ahogy ezek eltűnnek, bekövetkezik a kapcsolat halála visszavonhatatlanul. Ennek a szemléletnek a tükrében én igen is bevállalom az alárendelt szerepet, és csillogó, csodáló tekintettel akarok felnézni a férfire, aki a vágyaim netovábbja. Örömmel akarok térdelni előtte és lesni akarom minden kívánságát amellett, hogy tiszteletben tartom őt, amennyire csak tőlem telik. Kívánni, vágyni akarom minden pillanatban. És akarom, hogy irányítson, hogy kerekedjen fölém. (Ha nem tudnám, hogy félreérted, az is mondanám, hogy akarom, hogy igázzon le. De ezt tekintsd ki nem mondottnak, mert úgysem tudod úgy érteni, ahogy gondolom, és belekötsz szimplán azért, hogy kötekedhess.) Akarom, hogy vigyázzon rám, a figyelmem középpontja legyen. Ezektől leszek képes nőnek, ízig - vérig nőnek érezni magam mellette, és ezektől fogja ő királynak (újra csak jó értelemben) érezni magát mellettem. Amondó vagyok, valami ilyesmi a hosszan tartó, jó kapcsolat titka... Legalábbis az én hosszú kapcsolatom titka valami ilyesmi lesz :)

Morfondír

Ballagtam, kezemben a könyvvel. Jó könyv. Régen került a kezembe olyan iromány, amit alig bírtam letenni. No, de nem is ez a lényeg most. Szóval, ballagtam a könyvvel. Két megálló séta a következő tömegközlekedési eszközig, ami a szállításomat intézte. Sétálhatnékom volt. Nagyon régen volt már ilyen jó az idő, és nagyon régen voltam ilyen hangulatban. Sétáltam hát, és olvastam (igen, menet közben). Egy aluljáróhoz érkeztem. Mintha egyszerűen csak ott teremtem volna, úgy belemerültem a könyvbe. Hirtelen kellemes illat csapta meg az orrom. Felnéztem. Évek óta nem jártam erre, futott át az agyamon. Persze (fűztem tovább a gondolatot), hiszen csaj vagyok, aki egyedül, férfitársaság nélkül nem jár ilyen kétes helyeken, vagy legalábbis nem szívesen (kerestem is más lehetőséget, mielőtt lemerészkedni kényszerültem, de semmi járható út nem tűnt szembe). Az illat irányába fordultam, egy gyrost sütő és árusító hely ontotta magából a sült hús finom illatát. Ilyen helyre miért ne mehetne egy csaj? – méltatlankodott a másik hang, onnan belülről. Egy csajnak nem biztonságos itt – kántálta amaz. Gyorsan végigszaladtam gondolatban életem történésein, nem történésein, és megállapításra jutottam. Én tényleg csak akkor jártam kétesnek mondható helyeken, ha férfi oldalán volt alkalmam megjelenni. Azt kérdezed, mi számít kétes helynek? Minden olyan vendéglátóegység ebbe a kategóriába tartozik, ami aluljáróban van (aluljáró fóbiám van), és minden olyan hely, ahol italkimérés folyik (a kricsmitől a kocsmán át a bárig, és ilyen ez a gyros-os is). Az ilyen helyeken a csajok férfi nélkül vagy veszélyben vannak, vagy megbélyegzetté válnak. Azt mondod hülyeség? Lehet, hogy igazad van, én mégis mindig ennek megfelelően viselkedtem, és kerültem az ilyen és ehhez hasonló helyeket, ha egyedül (vagy lányok társaságában) voltam. Betudtam ezt a gyávaságomnak. Most ébredtem csak rá arra, hogy ez a nőségemből adódó ösztönös viselkedés (ne hidd, hogy érdekel, hogy fennhangon kacagsz). Persze tévedhetek, de szeretnék nem tévedni…