Fantázia

Olvastam egy okos író könyvét, aki azt mondta, hogy a lelki simogatások igényét kétféleképpen lehet kielégíteni. Az egyik az intimitás, a valódi érintések, másik pedig a fantázia. Arra már rájöttem, hogy elég sok simogatást igényel a lelkem, ezért is szeretem, ha nagyon sok a munkám. Akikkel a munkám során kapcsolatba kerülök, úgy elégítik ki ezt az igényemet, hogy észre sem veszik. Viszont, ha ez sem elég, akkor jöhet a fantázia. Beteszek egy szép zenét, mondjuk egy olyat, amiben zongora, és hegedű társalog egymással, aztán becsukom a szemem. Olyan érintéseket érzek, amiket még sosem éreztem mástól. Ujjak futnak végig a nyakamon, a hátamon. Nem tolakodva, nem kapkodva... 

Az agy egy csodálatos találmány.

Egyedül

Ez a pár betűs szavacska a legtöbb embernek nagyon ijesztő, és félelmetes. Egyedül lenni... Valóban olyan rossz lenne? Nem vagyok erről annyira meggyőződve. Mostanában elég sokat vagyok egyedül. Főleg a nyáron volt ez így, mikor hosszabb szünidő volt. Amióta az eszemet tudom, nem voltam egyedül. Amíg gyerek voltam, ott volt anyám és a húgom, mikor ők már nem, akkor mindig volt pasi az életemben. Majd jöttek a lányok. Ezen a nyáron volt az első szünidő, mikor ők sem voltak itthon, és pasi sem volt. Először megijedtem, és elkeseredetten kapkodtam körbe, hogy kit tudnék magamhoz rángatni, de mikor észrevettem, mit teszek, akkor elkezdtem figyelni magamra, és igyekeztem megnyugodni. Sikerült. Rájöttem, hogy nem is rossz egyedül lenni. Magamba néztem, mélyen, hogy észreveszek e valami ürességet, érzek e magányt, de nem volt semmi, csak a szokásos nyugalom és béke. Aztán ahogy gondolkodtam ezen, megdöbbenve jöttem rá, hogy akkor voltam igazán egyedül, mikor olyan kapcsolatban voltam, ami nem felelt meg. Úgy örülök, hogy rájöttem, mert ennek tudatában nem megyek olyan dologba bele, amibe érzem, hogy nem kéne... 

Kitaláltam egy játékot. Amikor napló íráshoz van kedvem, akkor keresek egy szót, amit beírok címnek (a címekkel úgyis mindig bajban voltam), és leírom róla a gondolataimat. Jó játéknak tűnt :)

Kötöttségek nélkül

Amikor meghallom ezt a szószerkezetet, kicsit feláll a hátamon a szőr. Hiszen az egész életünk kötöttségek közé van szorítva. Nem lehet csak úgy élni bele a nagyvilágba. Számlákat  kell fizetni, ezért dolgozhatok, ha dolgozom, akkor felelősséggel tartozom a kezem közül kikerült dolgokért, ha ilyen felelősség nehezedik a vállamra, akkor hajtanom kell, és még folytathatnám. Aztán itt a másik része is a dolognak, ha tovább szeretném fejleszteni magam, akkor tanulni kell, és ezért szintén kötöttségekbe szorítom magam. Hogy a fenébe ne akarjak kötöttségek nélkül élni? Na és, akkor még nem is említettem a társkeresés kérdését. Hogy ismerhetek meg valakit, ha letojom, mi van vele, benne. A fejében, a szívében. Ha pedig meg akarom ismerni, akkor hogyan lehet azt kötetlenül? Az ember nem egy baba, akit rángatni  lehet kényünk, kedvünk szerint. Nekem a kötöttség nem azokat a hagyományos értelemben vett dolgokat jelenti. Én is szeretek szabad lenni, saját döntéseket hozni, de szeretnék tartozni valakihez. Szeretnék ajándékot venni valakinek, csak valami apróságot, mert eszembe jutott éppen. Szeretném anélkül felhívni, hogy azon agyaljak, vajon szabad e, jókor hívom, nem veszi e tolakodásnak, tapadós vagyok e. Ezek akkora nagy kötöttségek?...

Megint egy hétfő

Csomó dolog járt a fejemben hazafelé jövet, de itthon mindig elszállnak a gondolatok. Lehet jobb is, csak depiznék :)

Cím

Nincsen normális kapcsolat... Erre a megállapításra jutottam ma. A csajok, köztük én is, hisztisek, állandóan panaszkodnak, rátelepednek a pasira, agyatlanok, hülye picsák. Olyan dolgokra vágynak, amit egy hímnemű nem képes teljesíteni. A pasiknak az agyára mennek az idióta dolgaikkal, korlátozva érzik magukat emiatt és mindenféle baromságokat kell tenniük, hogy megkaphassák, amit akarnak, ami nem más, mint a punci. És megérkeztünk a pasikhoz. Nem érdekli őket semmi, csupán a punci. Ha megpróbálom beleképzelni magam a helyzetükbe, akkor teljesen érthető ez a hozzáállás, valószínűleg én is ezt tenném, de nem vagyok a helyükben, és sajnos csajnak születtem. Ezért végtelenül elkeserít a gondolat, hogy egy nagy puncit látnak helyettem a pasik, mert tudom, hogy ennél többet érek. És a többi csaj is, hiszen mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, a fiúknak is. Miért nem működhet bántások nélkül egy kapcsolat? Miért kell buta játszmákkal elrontani mindent?... Ehh, a fene megette... 

Sosem tudok egy jó címet...

Ma megint sétálgattam, néztem az embereket. Figyeltem a pasikat és a csajokat, a párokat. Észrevettem, hogy a pasik nem tudnak jól hozzáérni a lányokhoz. Durvák és kemények az érintések. Persze ez lehet azért, mert pasik, és hát ők ilyenek alapból. Nem tudják, hogyan kell, senki nem mutatta meg neki. Ahogy ezt észrevettem rögtön agyalni is kezdtem rajta. Végül oda lyukadtam ki, hogy nem csoda, ha sok nő nehezen rávehető a szexre, mikor a férfiak többsége azt sem tudja, hogy érjen a lányhoz, elképzelhető, hogy mennyire nem ért az olyan szexhez sem, ami a csajnak is jó. Ha pedig olyan szexben van része, ami igazából semmilyen örömöt nem okoz, akkor naná, hogy nem szívesen teszi. Erre mondani lehet, hogy miért nem mondja az a nő, mit szeretne. Ezzel nagyon nem értek egyet. Azért sem, mert ha nekem megy szinte rögtön úgy megérinteni, simogatni, hogy az jó legyen neki (anélkül, hogy elmondaná, mit is szeret), akkor joggal várhatom ezt viszont is. Nincs más titka, mint az odafigyelés. A teljes koncentrálás a másikra, akár saját magam elhanyagolása árán is. Vagy rosszul látom, és nem is így működik?... 

Elmélkedés

Hazafelé jövet egy csomó összekapaszkodó párt láttam. Mintha mindenkit elkapott volna valami betegség. Néztem őket és csodálkoztam, nem értettem. Figyeltem magam, hogyan reagálok rájuk, érzek e irigységet, vagy hiányérzetet, de nem volt semmi ilyen érzés bennem. Néztem őket, és nem lett tőlük rossz érzésem. Ez azt jelenti számomra, hogy elvagyok magammal. Ha mélyebbre nézek magamba, nincs okom panaszra. Jól érzem magam a bőrömben. Nem is értem, miért van ez a hatalmas étvágyam mostanában. Az ember akkor eszik állandóan, ha valamilyen gondja van és másképpen nem tud boldogság érzéshez jutni. Nekem ilyenre nem lenne szükségem. Kényeztetem magam, foglalkozom magammal. Ha szeretnék, ruhát veszek magamnak, ha ahhoz van kedvem, szoliba megyek, vagy étterembe, esetleg moziba, vagy színházba. Szeretem a munkám, jól kijövök a vendégeimmel, a pasikkal. Nem okoz gondot kapcsolatokat teremteni, ha erre van szükségem. Jól megvagyok a lányaimmal, bár sokszor vitázom velük, de ennek ellenére nincs gond, feszegetjük a határainkat. Elégedett vagyok a testemmel, sőt, szeretem, pont úgy, mint a lelkemet. Talán hiányzik a szerelem, de nem érzem létszükségletnek. Szeretnék néha valakihez odabújni, nagyokat beszélgetni, közös programokat szervezni, de nem szeretném, hogy bárki is rám telepedjen, szabályozzon, irányítson. Nehezen kielégíthető igények...

Kedd este

Fáradt vagyok... Pedig nem történt semmi különös ma sem a munkában sem, csupán a szokásos dolgok. Reggel alig bírtam felkelni, és mikor beértem nagy nehezen a melóhelyre, csak arra volt erőm, hogy bekapcsoljam a tévét és lefeküdtem tovább aludni. Az egész délelőttöt átaludtam. Igaz, időnként felkeltett egy telefonhívás, de szinte kiesett az egész délelőtt. Mégis most úgy érzem, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam már ezer éve. Néha azt hiszem, hogy valami komoly nyavaját kaptam el és amiatt van ez a fáradékonyság és a többi baromság. Majd jól elmegyek vért adni, és talán holnap bejelentkezek a nőgyógyászhoz is. Sőt, nem talán, biztosan... 

Szomorú is vagyok... Vigasztalhatatlanul és mélységesen szomorú... Valahogy ki kell másznom ebből...