Ült az asztalnál, és bámulta az utolsó adagot, amit
gondosan kikészített. Elhatározta, hogy egy kis időre legalább hanyagolni fogja
a szert. Az elhatározás pillanatában kétsége sem támadt afelől, hogy képes lesz
nemet mondani a szer kitartó csábítására, ám most, az utolsó karcsú vonalkával
szembe találva magát, kicsit elbizonytalanodott. Farkasszemet néztek egymással,
végül felülkerekedett, fogta a szívószálat, és elintézte a dolgot egy mély
sóhajtással. Várta az érzést, ami ilyenkor szokott elhatalmasodni felette, és
az szép lassan be is tolakodott a fejébe. A hogy fogom kibírni a napokat
nélküle kérdés cikázott keresztül az agytekervényein, és visszhangzott egyre
hangosabban. Ijedten gondolt az elkövetkező napokra, pedig tudta a
tapasztalataiból, hogy felesleges ez a rémület, mert a szer nélkül is képes
volt az életre, az ugyanolyan jó minőségű életre. Mondjuk, felmerülhet a
kérdés, hogy a szerrel, vagy a szer nélkül minőségibb - e az élete. Nem akart
ezen gondolkodni most, bár lehet, hogy máskor sem, elhessegette inkább jó
messzire ezt a kötekedő villanást. Nekiállt elrámolni az eszközeit. Kitartott az
elhatározása mellett, és ennek megfelelően úgy rámolt, hogy sokáig nem lesz
szüksége ezekre a tárgyakra. Miután elkészült, kényelembe helyezte magát a
kanapén, a tévé előtt, és hűvös érintéssel kitapintotta nyakán az ütőeret, majd
figyelte, milyen ütemben lüktet az ujja alatt. Elégedett volt. Elterpeszkedett,
behunyta a szemét, és átengedte az irányítást a szernek. Az előbbi aggódás úgy
tűnt el, mintha soha fel sem merült volna. Ismerte önmagát, tudta azt is, mi
fog történni az elkövetkező időben. Volt ideje megfigyelni, hiszen már
számtalanszor megtapasztalta. Jó érzés volt, hogy most nem kell semmivel
foglalkoznia…
