A nagy felismerés

Gondolkodtam. Arról, hogyan is működök. 

Este a hévnél, mikor a gyümölcsös mellett elsétáltam és megéreztem az eper csábító illatát, jutott eszembe, miként is jár az eszem. Már hetek óta eperre áhítozok. Mindenhol megcsodálom a nagy, piros, hívogató szemeket. Minden alkalommal átfut az agyamon, hogy kellene szerezni belőle, de mégsem teszem meg. Miért nem? Hiszen ott van, kirakva, kívánatos és megkapható. Aztán, mikor vidékre utazom, ott van előttem karnyújtásnyira, csak annyiba kerül, hogy lehajolok és leszedem. Mégsem teszem meg. Akkor már annyira nem fontos, akkor már nem vonz, nincs benne semmi. Csak egy gyümölcs. 

Ha jobban belegondolok, így vagyok a pasikkal is. Mikor itt van az orrom előtt, akkor nem kell. Pedig olyan aranyos, kedves, és mindenben jó, de mégsem kell. 

Mikor este mentem haza a pasitól, azt éreztem, ez így jó, nem kell nekem ennél több, és haza megyek és lefekszem aludni. Az az érzés volt, mikor megkapod az epredet, amiért annyira epekedtél, de most elteltél vele, nem kell több. Olyan ne hozd közelebb, de milyen szép érzés... Hogy is írhatnám ezt le érthetőbben... 

Ürességet éreztem. Elveszett az epekedés érzése, pedig tudtam, hogy másnap újra epekedni fogok. Azt hiszem ez mindenkinél így működik, csak mindenkinél más az az idő, mikor újra visszatér az érzés, hogy epret akar. 

Vajon jó, hogy már másnap visszatér ez az érzés? Nem lenne jobb, ha kicsit tovább tartana és meg lehetne nyugodni? Telhetetlen lennék, vagy elkeseredetten kutató? Igazából mi motivál? A jó szex, vagy inkább a gyengédséget keresem? Vagy esetleg mindkettőt? És ha nem lehet mindegyik, akkor melyik mellett döntenék inkább? 

Ezeket a kérdéseket biztosan különböző hangulatokban, különbözőképpen válaszolnám meg... Úristen, milyen bonyolult...

Elmélkedés

Beszéljünk a szerelemről, arról az érzésről, amiről már annyian beszéltek. Megfogalmazták gyönyörű rímekben, könnyfakasztó regényekben és még sorolhatnám. 

Mi az a szerelem? Mitől olyan jó, és mitől lesz olyan kegyetlen fájdalmas? A tudósok szerint csak biokémia. Hormonok és kémiai anyagok kölcsönhatása, ami az agyban érdekes dolgokat generál. De ilyen egyszerű lenne csak? Ha belemászunk és megvizsgáljuk, akkor lehet, hogy más dolgokat szűrhetünk le. Más-más dolgokat, attól függően kinek a szerepébe lépünk egy kis időre. A kapcsolat elején az az eufórikus érzés olyan hatalmas erőt ad, olyan magabiztossá tesz, olyan semmihez sem hasonlítható, csak azt lehet tudni, hogy eltűnnénk, ha nem lenne. Tele a szervezet adrenalinnal, és egy szuperhős sem lehet ennél erősebb. De kell ehhez a szerelem? Ne kapjak be inkább egy extazit? Természetesen ne, de mégis, kell ez nekünk? 

Azok a fránya érzelmek, mondhatjuk, mikor megint fáj, és feltehetjük a kérdést, megérte? Na igen, erre vajon mi a válasz... Mikor eljön a fájdalom szakasza, akkor olyan nagyon rossz, hogy a szép emlékek is háttérbe szorulnak, olyan végtelen harag, csalódottság, vagy egyszerűen csak szomorúság kerekedik felül az emberen, szinte elviselhetetlen. Ilyet érezhet egy bármilyen függőségben élő ember, akitől megvonják a megszokott adagját. Egy csomó kérdés gyülemlik fel bennünk. Hogyan élem túl ezt az érintése nélkül? Mi lesz velem, ha nem érezhetem az illatát, és nem hallhatom a hangját? Hogyan szokhatok le róla? Hiszen a függő is szinte belehal, ha le kell szoknia... Mondhatnánk, hogy mindez csupán önsajnálat, és végtelen önzés, hisz nem szól másról, mint arról, mi lesz velem. De a szerelem nem tud önzetlen lenni. Kénytelen vagyok magamról beszélni, még ha róla szeretnék is, mert olyan érzés, hogy ő egy rész belőlem. Kiszakad belőlem egy darab, hogyan várhatja el bárki is, hogy ebbe kicsit ne haljak bele? Azonnal felmerül a következő kérdés, meddig lehet hagyni, hogy ilyen kis darabkák kiszakadjanak? Mikor lesz végleges a belehalás? 

És jön a többi kérdés. Jó dolog szerelem ellenesnek lenni? Az meg tud védeni? Nem veszíthet az ember túl sokat? Érdemes? 

Bárcsak meg tudnám válaszolni...