2014. március 31., hétfő

46. nap

Drága Herceg!

Ma megint kaptam levelet tőled, bár még nem olvastam el. Anyukád nem régen hívott, hogy küldtél nekem is pár sort, holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy érte megyek. Szerda óta várom a levelet tőled. Be kell vallanom, azt hittem, megfeledkezel róla, és nem írsz majd. Sajnálom, hogy ezt gondoltam, és azt is, hogy türelmetlen vagyok. Pedig annyira igyekszem türelmes lenni, de annyira hiányzol, hogy néha elfelejtem, mi is az a türelem. Az is lehet, hogy kezdek kicsit befordulni. Nem akarom, és annyira igyekszem nem ezt tenni, de egyre többször maga alá gyűr az elkeseredés. Jó lesz a jövő héten találkozni veled. Remélem, hogy attól visszatér az erőm, és észhez térnek az érzékszerveim. Most nincsenek maguknál, mert eszüket veszítették nélküled. Bolondok ezek a szavak, tudom jól, de mégis igazak. A szemem folyton téged keres, a kezem minduntalan téged tapintana, az illatodat ezer közül is felismerné az orrom, a hangod után áhítozik a fülem, és a bőröm úgy vágyja az érintésed, hogy beleborzong, és ettől a hiányérzettől megbolondulok. Mikor úgy érzem, hogy nem bírom tovább, akkor azt kántálom magamban, hogy már nem kell sokáig kibírni, és győzködöm magam arról, milyen erős is vagyok, és kibírok mindent, mert hamarosan újra meg fogsz ölelni...

2014. március 27., csütörtök

42. nap

Drága Herceg!

Ma már megint erőteljesen magam alatt vagyok. Kezdem azt gondolni, hogy depressziós vagyok, vagy leszek, ha így folytatom. Azon kaptam magam, hogy azon rágódom, vonzónak fogsz-e majd látni még, ha újra találkozunk. Rettegek attól, hogy másképpen fogsz majd rám nézni. ne kérdezd, miért jár ilyesmi a fejemben, mert magam sem tudom erre a választ. Azt hiszem, piszkosul megvisel a hiányod...
Tegnap óta állandóan a leveleket ellenőrzöm, és arra várok, hogy jön valami levél, valami infóval az ügyvédtől. De hiába, semmi sem jött, semmi sem jön. Azt hiszem, eléggé el vagyok keseredve, és félek, hogy elfogy minden erőm... Szörnyűségekről álmodok. Olyanokról, hogy nem ismersz rám, mikor találkozunk, vagy arról, hogy a szeretteim lezuhannak a tizedik emeletről, és én nem tudom, mit tegyek, hogy megakadályozzam... Valahogy kellene nekem még egy kis erő. Tudom, hiszem, hogy már nem kell sokat várni, és minden rendbe fog jönni, és csak nevetek magamon, és a buta gondolataimon visszatekintve, miközben a karjaidba bújva, téged átölelve nézünk valami filmet. Most mégis úgy érzem, belehalok nélküled ebbe az egészbe...

2014. március 26., szerda

41. nap

Drága Herceg!

Szomorú vagyok és elkeseredett. Azt hiszem, legfőképpen a hiányod az, ami ennek a hangulatnak az okozója. Ahogy telik az idő, egyre jobban hiányzik az érintésed, a közelséged. Egyre nehezebben viselem. Tudom, hogy nem kell már sok időt kibírni, és találkozni fogunk. Remélem, meg is ölelhetlek akkor. Azt is tudom, hogy ezután a hét után bármikor történhet jó dolog, ám mégis nehezen telik az idő. Lehet, pont emiatt a tudat miatt telik lassan az idő... Azt írtad, hogy ma megy be hozzád az ügyvéd. Egész nap lestem a postaládát, hátha apukád tovább küld egy levelet, amit az ügyvédtől kapott, de hiába vártam, nem jött semmi sem... Kicsit össze kell szednem magam. Legalább a hozzád indulás idejére. Nem szeretném, ha szomorúnak, vagy elkeseredettnek látnál. Nem akarom, hogy miattam is aggódnod kelljen. Hiába vagyok elkeseredve, nem akarom, hogy rossz érzések legyenek benned miattam. Szeretném, hogy csupa jót láss rajtam, bennem. Olyan jókat, amik hatására jó érzés lesz benned, és erő... Hiányzol, kedves Herceg...

2014. március 25., kedd

40. nap

Kedves Herceg!

A mai nap sem indult jobban, mint a tegnapi. Igazából nem történt semmi említésre méltó, csak a hangulatom süllyedt le a béka feneke alá. Nincs kedvem semmihez, nem érdekel semmi sem. Reggel, ahogy utazgattam arról fantáziáltam, hogy van egy kis tanyánk, neked és nekem, és reggeli kávézgatás és kakaózgatás közben megbeszéljük, mi éppen az aznapi teendő. Valahogy nem vagyok kíváncsi senkire, semmire, csak veled szeretnék lenni...

2014. március 24., hétfő

39. nap

Kedves Herceg!

Kicsit nehezen telik ez a nap, nem is értem az okát. Hiányzol is, és elegem is van mindenből. Legszívesebben elbújnék a világ elől...

2014. március 19., szerda

34. nap

Drága Herceg!

Még mindig lassan, de azért telik az idő. Kicsit jobb, hogy az új munkahelyen vagyok, eltereli a figyelmem valamelyest a több tennivaló. Ez a nyavaja, amit Zsaklin hozott haza, egész jól elhatalmasodott rajtam. Tegnap este voltam a legrosszabbul. Bízom benne, hogy innentől már csak kifelé kecmergés lesz belőle. Mondjuk a rosszullétnek is volt kellemes hozadéka. Egész este (lázasan fekve) veled szerelmeskedtem. Gondolatban végigéltem minden együttlétünket, amik felbukkantak az emlékezetemben. Aztán jött egy nyugtalan álom is. Te voltál benne, és én aggódtam érted, és attól rettegtem, hogy elmész, és többet nem láthatlak. Ez az álom nem tetszett, még sírtam is közben. Az ilyen álmok megmutatják jól, milyen félelmek is laknak bennem mostanában, de nem baj, mert tudom, hogy el fog múlni ez is, és már csak kicsit kell kibírni, és újra hozzád bújhatok.

(már este, lefekvés előtt)

Elkapott a szomorúság. Az a nagy szomorúság, aminek a leírásához nincsenek megfelelő szavak, vagy legalábbis nekem nem sikerül találni. Hirtelen olyan egyedül éreztem magam, mintha rajtam kívül senki nem lenne a világon. Aztán arra gondoltam, hogy nincs baj, mert dehogy vagyok egyedül, hiszen te velem vagy, és ennél több nem is kell...

2014. március 16., vasárnap

31. nap

Kedves Herceg!

Pénteken feladtam neked az első levelet. Nem bírtam megállni, hogy ne küldjem el, még akkor sem, ha anyukád szerint nem biztos, hogy jó ötlet, nehogy valami baj legyen belőle. Persze, mielőtt postára adtam, átgondoltam, és arra jutottam, hogy nem lehet belőle semmi probléma. Majd meglátod, nem írtam semmi olyat, ami félreérthető lehetne, vagy galibát okozhatna. Azt tettem, és úgy, ahogy kérted...
A leveled óta kicsit nyugodtabb vagyok, és türelmesebben várok. Lassan el kell jönnie az időnek, mikor megérkezik a látogatás időpontja. Ha jósolgatnom kéne, akkor azt mondanám, hogy a jövőhéten, vagy utána héten láthatlak végre. Aztán pedig hamarosan ki kell, hogy tűzzék a tárgyalás időpontját. Bizakodom eléggé. Nem tudom, mennyire lehet adni az ügyvédek szavára, de az a magyar ügyvéd azt mondta, hogy a kirendelt szerint esélyes egy felfüggesztett büntetés. Jó lenne már, ha mihamarabb kiderülne...
Zsaklin már megint hazahozott egy kis vírust, és jó alaposan megfertőzött vele. Kissé nyűgös vagyok emiatt, és utálom egész nap fújkálni az orrom. Ennek ellenére a gondolataim minduntalan körülötted forognak, és már azon gondolkodom, mit is írjak a következő levélben, és azon is, hol tudnék fotót találni neked. 
Képzeld, megszereztem a Robinsont. Már neki is álltam az olvasásnak. Hamar kivégzem, addigra gyorsan haza is jössz, és jó alaposan megbeszéljük. Mit szólsz hozzá? :)
Nagyon hiányzol, drága herceg....  

2014. március 13., csütörtök

28. nap

Drága Herceg!

Újabban megint nem tudok aludni. Ma is már négykor ébren voltam, és bár erőlködtem, hogy újra elaludjak, de nem ment. Nem tudom, mikor lesz olyan, hogy nem nyűglődöm ezzel, hanem egyszerűen felkelek, és elfoglalom magam valamivel.
Tegnap este anyukád felhívott, és mondta, kaptam tőled levelet. Ma délelőtt megyek hozzá, hogy elolvashassam. Alig várom. Rögtön azon gondolkodtam, hogyan küldhetnék neked választ, hogyan mondhatnám el mindazt, ami bennem kavarog, de rájöttem, hogy sehogyan sem tudnám megoldani. Meg kell várni a látogatás időpontját. Apukád szerint hamarosan meg kell jönnie annak a dátumnak...
Istenem, de hiányzol...

2014. március 12., szerda

27. nap

Jó reggelt, Drága Herceg!

Ma is korán ébredtem, és hiába erőlködtem, nem ment az újra elalvás. Hiányzol.... Úgy érzem, hogy ez a nap is örökkévalóságig fog tartani. Minden reggel ezt érzem, mióta távol vagy. Olyan jó lenne valami pozitív történés, valami olyan, ami fellelkesít kicsit. Félek, hogy elfogy az erőm. Félek, hogy teljesen összedől velem a világ. Bárcsak itt lennél, akkor nem lenne semmi baj, akkor nem kerítene hatalmába ez a félelem, és elkeseredés...

(a délelőtt folyama)

A szokásosnál is erősebben markolja a gyomromat és a szívemet az a hideg vasmarok, ami azóta marcangol, mióta nem vagy itthon. Tíz percenként elfog a sírhatnék, és hiába tudom, hogy ennem kéne pár falatot, nem vagyok képes kaját magamba diktálni. Nem tudom, mi ennek az érzésnek az oka, de remélem, hogy nem fog történni semmi rossz. Könyörgöm a magasságoshoz, hogy ne engedje, hogy veled történjen valami rossz. Azt nem bírnám ki. Azért is rimánkodom, hogy egy kis szerencse szegődjön a nyomodba, és segítsen mihamarabb hazatérni... Egyfolytában körülötted forognak a gondolataim... 

(este félhét körül)

Jaj, drága Herceg! Olyan sok minden járt a fejemben egész nap, de csak körülötted. Igyekeztem, és igyekszem felidézni az együtt töltött időből a lehető legtöbbet. Eszembe jutott, mennyire imádok a borostás arcodhoz dörgölőzni az arcommal. Úgy szeretem azt az érzést, és a bőröm is oda van érte. Nagyot szívok a levegőből, mikor azt képzelem, hogy megölelsz, és az arcom a testedhez ér. Olyankor mindig hosszan belélegeztem az illatod... Imádlak nézni, miközben a szobanövényeket öntözöd, vagy bármi mást teszel - veszel. A lelkemen akkor nyugalom, és béke hatalmasodott el, az arcomra pedig (valószínűleg bárgyú) mosoly ült. Óóó, bárcsak újra láthatnálak, bárcsak újra megérinthetnélek...     

2014. március 11., kedd

26. nap

Kedves Herceg!

Már megint korán keltem. Fél ötkor a plafont bámultam teljes erőbedobással. Hiába erőltettem az alvást, nem ment. Egyfolytában szorítás van a gyomrom és a szívem tájékán. Aggódom miattad, és elkeserít az, hogy nem vagyok képes tenni valamit azért, hogy hazajöhess, pedig mindennél jobban szeretnélek látni, megölelni. Kicsit félek attól, hogy megváltoznak az érzéseid irántam, miközben én egyre jobban beléd bolondulok... Apukád ma megy el a leleted fordításáért, és fel is adja sürgősségivel. Nem tudom, hogy ez jelent-e valamit, lehet, nem is befolyásolja az ügy menetét, és nem is gyorsítja fel.
Ma kezdtem volna az új munkahelyen, de úgy tűnik, ez sem tud zökkenőmentesen menni. Emiatt is el vagyok kenődve kissé. Hirtelen nem látom, hogy mi vár rám a közeljövőben. Nagyon úgy tűnik, hogy összezuhant az életem, és kezd lehúzni az ingovány. Ha itt lennél, adnál nekem erőt, ezt tudom. Igazad van, most is kéne, hogy erős legyek, sőt, így még erősebbnek kéne lennem. Az is leszek, vagy legalábbis mindent megteszek, ami tőlem telik, vagy még annál is többet. Örülnék, ha jönne végre valami jó hír. Legalább egy dátum jöhetne a tárgyalással kapcsolatban. Azt gondolom, ideje lenne már mostanában, vagy legalábbis hamarosan a tárgyalásnak. Szeretnék túl lenni már ezen az időszakon, és veled összebújva filmeket bámulni, és elfeledkezni erről a cefet rossz időszakról. Pokol az életem nélküled...  

(még mindig reggel, csak pár órával később)

Jó hír jött, ma mehetek az új helyre dolgozni. Valahogy félve indulok neki, magam sem értem, miért. Jó lenne, ha működne legalább egy kis ideig. Kérlek, drukkolj nekem.

(délután, az új munkahelyi első találkozó után)

Megtörtént az első találkozás az új munkatársakkal. Hááát, nem is tudom. Bizakodó vagyok ugyan, de nem tudom (még csak megjósolni sem vagyok képes), hogy mi alakulhat ebből. Akartam már ma dolgozni, de nem sikerült. Bízom benne, hogy nem marad így a dolog. Minden esetre azt hiszem, el kell kezdenem intenzíven azon gondolkodni, mi másba kezdhetnék. Úgy tűnik ugyanis, hogy már nem megy nekem ez a munka a legjobban. Sejtettem már egy ideje, hogy ez lesz a vége, és nem csak azért, mert beléd szerelmesedtem. Azt hiszem, pár hónap erejéig maradok ezen a helyen, s ha akkor is úgy látom, hogy nem éri meg, akkor váltok valamire, kitalálok valamit. 
Anyukádtól kaptam e-mailt ma. Apukád volt az MKB-ban, és fizetett be pénzt, és kért információkat. A bank egész jól áll a dolgokhoz, rugalmas és segítőkész. Kiderült, hogy nincs is igazából akkora gebasz a hitellel, mint ahogy először látszott. Szép lassan ugyan, de rendeződni látszik a dolog.
A gyomromban a szorító érzés azonban nem múlik. Nem is fog eltűnni egészen addig, míg nem láthatlak újra (legalább). Bárcsak megérinthetnélek újra, bárcsak megérintenél újra. A bőröm úgy sóvárog az érintésed után, hogy szinte fáj... Becsukom a szemem, és erősen az ölelésedre gondolok. Olyan erősen, hogy érezni vélem a szorításod... Pokol az életem nélküled... 

2014. március 9., vasárnap

24. nap

Drága Herceg!

Egyre nehezebben viselem a hiányodat, pedig azt hittem, ahogy telik az idő, kicsit jobb lesz majd. De türelmes vagyok, és várok. Lassan ugyan, de telik az idő. Pár nap, és eltelik az első hónap...
Ma megint nálad jártunk anyukáddal. Tettünk - vettünk kicsit. Majd meglátod, milyen ügyesen összerámoltunk. Remélem, nem leszel nagyon haragos, amiért mindent elpakoltunk. Anyukád mondta, hogy jó lenne, ha néha ott aludnék nálad. Próbáltam is már, de nélküled olyan üres a lakás. Napközben még úgy ahogy elvagyok, de ahogy sötétedni kezd, valahogy nem találom ott a helyem nélküled. Hodor is velünk jött. Miközben a padló szegélylécét tisztogattam, odajött hízelegni, én meg sírni kezdtem. Nem tudom, hogyan, csak úgy jött... 
Anyukád említette, hogy Levi elvitte Andrishoz a bőröndödet, minden cuccoddal együtt, ami még ott maradt, és holnap öreged elviszi az autódat Lala barátodhoz. Ott vigyáznak rá, és néha mennek vele egy - egy kört. Ezek miatt egy percig se aggódj, csak legyél türelmes, és bírd ki. Türelmes leszek én is, és kibírom. Az érzéseim egy körömpiszoknyit sem változtak, és nem is fognak változni. Ami azt illeti, mégis változtak. Erősebbek lettek... 

2014. március 8., szombat

23. nap

Drága Hercegem!

Valahogy ma még inkább magam alatt vagyok, mint az elmúlt három héten. Tegnap jött egy levél az ügyvédtől, amiből arra következtettem, hogy nem viseled túl jól az ott létet. Persze ezt meg is értem, de meg is visel erősen. Nagyon szeretnék segíteni, és kimenekíteni téged onnan. Egyfolytában azon agyalok, hogyan lehetne megoldani ezt. Még Levit is megkértem, hogy nézzen körül az ismerősei között. Tőle végső kétségbeeséskor kérnék csak bármit is. Természetesen nem tud segíteni, nem is tudom, mit vártam tőle... 
Úgy bíztam benne, hogy gyorsan eltelnek ezek a hetek, és szerettem volna azt is, hogy neked is gyorsan teljen el, de most nem úgy érzem, hogy gyorsan múlna az idő. Ez a nap is egy örökkévalóságig fog tartani... 
Tegnap időről időre rám tört a sírás. Úgy hiányzol, hogy azt elmondani sem tudom...


2014. március 6., csütörtök

21. nap

Kedves Herceg!

Kicsit úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett, pedig nem kéne ilyesmin rágódnom. Igazából nincs miért aggódnom, mert szép lassan minden a helyére kerül. Lehet, az a baj, hogy kissé türelmetlen vagyok, és túlságosan komolyan veszem a felmerülő gondokat. Igaz, hogy lassan, kicsit akadozva indul, amibe belekezdek, de végül mégis elindul. Azt hiszem, ez jó dolog, és örülnöm kéne neki. Mondjuk, örülök is neki, csak agyonagyalom. Ráadásul a menzeszem is megjött, csak hogy még jobban labilis legyek. Hülye hormonok, és hülye hangulatingadozás... 
Ma fel fogom hívni Gyurit. Kis anyagi támogatást kérek tőle. Be kell valljam, félve hívom fel, mert attól tartok, nemet fog mondani, ami újra csak összetör. Nem csak azért, mert nem segít, hanem mert megint szembe kell néznem azzal, hogy nincs senki a világon, akire számíthatnék (persze rajtad, és a lányokon kívül). Igaz az is, hogy, ha valóban így van, akkor előbb - utóbb úgyis szembe kell néznem ezzel, hisz a struccpolitika hosszútávon semmiképpen sem okos taktika, úgyhogy nem a (még meg sem szerzett) sebeket kéne nyalogatnom, hanem lépni előre, nem hátra tekingetve...
Azért ne aggódj miattam, megoldom a dolgokat valahogy, már csak azért is, mert nem sokára hazajössz, és azt szeretném, hogy boldognak láss akkor. Jobban belegondolva, ha látnálak, akkor is boldog lennék, ha romokban heverne az életem.   

2014. március 5., szerda

20. nap

Drága, drága Herceg!

Még mindig a reggeleket viselem a legnehezebben. Ilyenkor minden rossz eszembe jut, és aggodalmaskodom, de legfőképpen a hiányod ejt kétségbe. Nem beszéltem neked arról, hogy munkahely váltásban leszek, mert nem akartam, hogy e miatt is aggódj. Most érkezett el az ideje a váltásnak. Úgy néz ki, holnap, de legkésőbb hétfőn már az új helyen fogok dolgozni. Aggódom ezért is. Tele vagyok félelemmel. Ma fogunk kipakolni a régi helyemről. Végleg lezárom azt a részét az életemnek. Mondjuk harmadik éve, hogy ott vagyok, és általában három évnél nem tudok egy helyen maradni. Remélem, hogy az új hellyel nem lesz semmi gond, és tudok rendesen pénzt keresni. Meg fogom látni... Arra is várok, hogy megérkezzen a levél az ügyvédtől, amiben egy időpontot küld. Olyan, mintha nem akarnák, hogy meglátogassunk. Pedig szeretnélek látni, egyszer legalább, míg haza engednek. Szeretném, ha tudnád, hogy az érzéseim mit sem változtak, és azt is, hogy bármit megtennék érted...

(félhét körül)

Nem régen értem haza. Anyukáddal nálad voltunk, és az iratos dobozodban kotorásztunk kicsit. Ugye nem nagy baj?... Anyukád nagyon el van keseredve. Nagyon aggódik, de főleg a tehetetlenség az, ami maga alá gyűri. Szeretne segíteni neked, vagy legalább tudni valamit rólad, és minden gondot hamar szeretne megoldani. Persze jó lenne, de sajna nem lehet gyorsan minden bajt elhárítani, és azt hiszem, ettől a tudattól is sokkot kap. De azért ne aggódj, túl lesz rajta, túl leszünk rajta, csak te legyél már itthon.

(este kilenc körül, a pakolódás után)

Megvolt a nagy költözés (tudod, amiről reggel írtam neked). Természetesen nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, és természetesen eltévedtünk, de úgy, hogy azt hittem, a térképről is lementünk. Nem nagyon szeretek eltévedni, ebben most már teljesen biztos vagyok, főleg nem este és esőben. Kicsit elkeserít ez a félre sikeredett cuccolás. Úgy érzem miatta, mintha mindent elrontanék folyton, és hogy nem vagyok jó semmire... 
Anyukád a postaládából kivadászott levelekből kisilabizálta (amúgy ezért, le a kalappal előtte), hogy mennyi zseton kéne ahhoz, hogy egyenesbe hozzuk a dolgokat. Elhatároztam, hogy holnap felhívom Gyurit, és segítséget kérek tőle. Erről a szándékomról nem beszéltem anyukádnak, mert nem vagyok benne biztos, hogy számíthatok rá. Persze, megértem, de valahogy mégsem (szokás szerint bonyolítom). Kérlek, drukkolj nekem. Főleg azért, hogy össze tudjam szedni a bátorságom, és tárcsázni, és azért is, hogy ne utasítson vissza. Ha sikerülne megoldani ezt, akkor anyukád is megnyugodna kicsit, és téged sem bombáznának mindenféle levelekkel. Szóval, adj, vagy küldj nekem egy kis erőt valahogy, mert félek, másképpen nem lenne elég erőm az egészhez. Elcseszett egy némber vagyok, de téged úgy szeretlek, mint még soha senkit...

2014. március 3., hétfő

18. nap

Kedves Herceg!

Itt egy újabb hétfő, de szerencsére már délután van annyira, hogy hamarosan késő délutánt kell emlegetni. Ma megint jártam nálad. Annyira hiányzol, hogy elmondani sem tudom. Ilyenkor mindig elmegyek hozzád, és csinálok valamit, vagy csak ülök a kanapén és bámulom a tévét. Az arcomat a kabátodhoz nyomom, és mélyen beszívom az illatod, vagy a kezemmel belebújok a cipődbe. Lehet, hogy kissé beteges ilyeneket csinálni, de legalább valamennyire megnyugtat...
A hétvégén elmentünk a csajokkal anyámhoz. Szombaton egész jól meg is voltunk egymással, még nevetgéltünk is. Gyurival pálinkázgattam. Minden kupicát az egészségedre emeltem. Bármit megadtam volna azért, ha te is ott lettél volna. Jól be is csiccsentettem volna, ha anyám nem találja ki a strandolást. Mondjuk lehet, jobb, hogy kitalálta. Nem tudom, miket mondtam volna, vagy hogy viselkedtem volna részegen. Azt hittem, lesz végre egy olyan hétvége, mikor jó érzésekkel indulunk haza, de előre ittam a medve bőrére. Vasárnap ugyanis (természetesen az indulás előtt) az én édes anyukám kötözködni kezdett velem. Igyekeztem visszafogni magam, talán jobban sikerült is, mint általában szokott, de a hazafelé úton fortyogott bennem a düh. Arra gondoltam, fel kéne adnom minden reményt azzal kapcsolatban, hogy anyámmal valaha is képes leszek jól kijönni. Hiába erőlködöm, és igyekszem mindent megtenni, felesleges. Ő mindenben csak a hibát látja meg, semmi jót nem feltételez rólam. Nekem pedig egyre nehezebben megy ez a szélmalomharc. De sebaj, nem is bánom, ha megszakad a kapcsolat közöttünk, csak te legyél velem amíg élek. Semmi más nem érdekel, semmi másért nem könyörgök, semmi másra nem vágyakozom...