Apró
szobácskájában üldögélt. A függönyök szokás szerint összehúzva, védelmet
biztosítva neki a kívülről benyomakodni szándékozó mindenféle ellen. Nem zavarta a
sötétség sem, mert az összehúzott függönyök a fényt sem eresztették be. Kint
javában tartott a hideg uralma, megdermesztve mindent, ami csak hagyta magát.
Ám ebben a kis zugban ez sem érződött. A banya békésen üldögélt kedvenc
székében a szoba közepén álló kis asztalka mellett, és gyengéden simogatta az
ölében doromboló macskát. Csend honolt. Banya lassan felemelte a kezét, és nyugodni az üveggömbre tette. Érintésére a fehér felhőket lassan kergetni
kezdte a lágy szellő. Banya türelmesen figyelte, ahogy a fellegek és a szél
tánca egyre lendületesebb forgásba csapott át, majd elhalványodva, egy tiszta képnek
adták át helyüket. Egy családnak látszó kis csapatot mutatott a gömb. A csapat
két felnőttből (egy nőből, aki az anyának látszott, és egy férfiből, aki pedig
az apának) és három kiskamaszkorban lévő lányból állt. Mentek éppen valahova. Az
égen teljes erővel szikrázó nap csücsült, és a kis csapat öltözéke is arra engedett
következtetni, hogy egy nyári napot láthatunk. Hova máshova is mehettek volna
ezen a meleg napon, mint egy strandra. A lányok nevetgéltek, beszélgettek
egymással. A felnőttek mosolyogva figyelték őket, örültek a lányok
vidámságának. Ha a beszélgetésükre is figyelmet szentel banyánk, rájön hamar,
hogy két lány hármuk közül nem tartozik a családhoz, így hárman ők barátnői egymásnak. Izgatottan
trécseltek a lányok, miközben kivárták a sort, ami a jegyváltó ablaknál
várt rájuk. Nem vette kedvüket a hosszú sor, annyira szerettek volna lubickolni
a strand medencéiben. A két lány, aki nem a család része volt, vendégségben
voltak ennél a kis családnál. Két, vidéki kislány, akiknek már az is nagydolog
volt, hogy a fővárosban tölthettek pár napot. Az pedig, hogy eljöttek erre a
strandra, nagy izgalmat okozott nekik. Sokat hallottak már erről a strandról,
talán ezért is várták annyira, hogy láthassák is végre. Végül bejutottak a
forgó bejáraton. Felmentek a lépcsőn az öltözőkhöz, és kapkodva átöltöztek
fürdőruhába. Az egyik medence mellett, egy kisebb fa tövébe pakolták le
cuccaikat. Alig várták, hogy a felnőttek útjukra bocsássák őket, és
felfedezhessék az egész területet. Minden medencét körbejártak, mindegyikben kicsit
meg is mártóztak. Egyszer csak harangzúgás hallatszott az egyik medence
irányából. A lányok felkapták fejüket, és megiramodtak abba az irányba, ahonnan
a harangszó hangja eredt. Ez a hang jelezte, hogy a medencében, ami nem messze
tőlük volt, lassan megkezdődik a hullámzás. A medence egyre mélyülő, langyos
vizű élménymedence volt, ahol óráról órára elindították a masinát, ami hatalmas
hullámokat generált. Olyan volt, mintha a tengeren lettek volna. A hullámok
csak úgy dobálták őket, hol előrébb, hol hátrább taszigálták a lányokat. Banya
kedves mosollyal az arcán figyelte, milyen felhőtlenül jól érzik magukat. Igyekeztek
együtt maradni az embertömeg és az öles hullámok ellenére is. Az egyik kislány
valahogy mégis elsodródott a kis csapattól. Próbált visszanavigálni az övéihez,
de nem ment az olyan könnyen. A hullámok nem engedtek, könyörtelenül támadtak,
ám ennek ellenére mégis sikerült volna megbirkóznia velük, ha nem akadt volna
más is, ami még nehezebbé tette a szabadulást. Mintha a semmiből termett volna,
a háta mögött egy testet érzett. A kislány próbált utat engedni a testnek, amit
hatalmasnak érzett. Akárhogy próbált kitérni az útjából, a test nem távolodott.
Úgy érezte inkább, mintha rátapadt volna, mintha követné őt. Pár
hullámnyi idő múltán valami furcsa keménységet érzett, ami ebből a rátelepedő
testből ágaskodott, és az ő oldalának, combjának, hátának nyomakodott. Sosem történt
vele ilyen. Félelem kezdett úrrá lenni rajta, és menekülőút után kezdett
kutatni tekintete. A hullámok pedig csak jöttek, dobálták őt. Mögötte a test a
bökdöső tartozékával a hullámoknál is könyörtelenebbnek bizonyult, hajszolta őt
egyre beljebb a mélyvíz felé. A félelem kétségbeeséssé erősödött. Levegő után
kapkodott. Az első korty vizet is lenyelte már. Az arcába csaptak a hullámok.
Küzdenie kellett azért, hogy víz helyett levegőt kortyolhasson. A sok ember
körülötte semmit sem vett észre küzdelméből, még a rátapadó test sem figyelt
fel erre. El volt foglalva azzal, hogy ágaskodását a lány testéhez nyomja.
Banya figyelte a kislányt, ám először neki sem esett le, minek is lehet
szemtanúja éppen. Aztán hirtelen megértette, megdermedt, nyugalma kámforrá
vált. Öléből a békésen szendergő cica nyávogva ugrott le, és a legközelebbi sarokba szaladt. Közben a hullámzás
semmit sem enyhült, ahogyan a zaklató test nyomulása sem. Ha valaki, a
körülötte lévők közül jobban figyelt volna, láthatta volna, hogyan kapkod
levegő után, és azt is észrevehette volna, hogyan kergeti, űzi az a hegynyi
test. Alámerült. Kapálózott a víz alatt. Az utolsó pillanatban sikerült a
medence szélébe kapaszkodnia. Kibukkant a feje a víz alól. Vizet köhögött fel,
és nyeldekelt, levegőt kellett juttatnia a tüdejébe. Másik keze is a medence
szélét markolta, biztos kapaszkodó után kutatott. A mélyvízből egy létra
vezetett ki a partra. Keze ezt a menekülő utat fedezte fel. Nem is habozott.
Kapaszkodott a létra fokaiban, és gyors léptekkel felmászott rajta, maga mögött
hagyva azt a testet, azzal a szörnyű valamivel. Végre kint volt a levegőn, a parton.
Megmenekült. Pár percig úgy kapkodott levegő után, mintha maga sem hinné, hogy
neki is jut ebből az élethez szükséges láthatatlanságból. Visszanézett a
medencébe. Látni akarta azt a testet, ami majdnem elvette az életét, miközben
megalázta, meggyalázta őt gusztustalanul, de hiába kutatott, mert ez
a valami eltűnt az emberek megszámlálhatatlan sokaságában. Még mindig kapkodta
a levegőt, de elindult mégis a medence azon része felé, ahol kis csapatát
sejtette. Meglelte őket. Nevetgélve játszottak a hullámokkal. Örült, hogy
nekik, főleg a testvérének, nem kellett ilyen szörnyűséges élményen túlesnie,
mint neki az imént. A partról integetett nekik mosolyt erőltetve az arcára. Nem
szólt nekik a vele történtekről, nem akarta kedvüket szegni. Nem akarta azt
hallani, hogy azt mondják neki, hogy rosszul érezte, senki nem akarta
felnyársalni semmivel sem. Talán hibásnak is érezte magát, talán attól félt, okot
adott valamilyen módon erre a viselkedésre. Boszink szeme elfátyolosodott,
miközben nézte ezt a kislányt, és hallani vélte gondolatait. Arcát közelítette
a gömbhöz, és halk, jóságos hangon suttogta: nem vagy hibás, nem tettél semmit,
nem vagy hibás. A kislány, mintha meghallotta volna a szavakat, megnyugodott
kicsit. Többet nem rohant a medencébe, mikor megszólalt a harang hívó hangja. A
sekély vízből kísérte figyelemmel testvérét készen arra, hogy segítségére
siessen, ha szükséges. A banya szomorúan figyelte őt, miközben biztonságos
távolban a medencétől várta testvérét és barátnőjét, kik továbbra is felhőtlen
örömmel játszottak a hullámzó vízben. Banya tudta, hogy ez a kellemetlen élmény
sokáig fogja kísérteni ezt a kislányt, aki ezután talán már nem is olyan
kicsi. A cica kedvesen a lábához dörgölőzködött, halkan nyávogott egyet, mintha csak nyugtatná gazdáját. A
banya levette kezeit a gömbről, lehajolt a cicáért, miközben arcán egy csillogó
könnycsepp szánkázott alá. E kedves jószág újra kényelembe helyezte magát az ölében,
és halk dorombolásba kezdett, mintha vigasztalni igyekezett volna ezzel könnyes
arcú boszorkányunkat.
