...érzetem van... Eléggé. Nagyon inkább. Hiányoznak a beszélgetéseink... A hülye kis program jelzése, mikor üzenet érkezik, és a türelmetlen várakozás, amíg piszok lassan betölti az új szavakat tőle. És a mosoly az arcomon, a lelkemben, mikor olvasom, és a jóérzések kavargása mindenhol bennem, miközben a választ fogalmazom... És hiányzik a hangja a fülemből... És hiányérzetem van... Eszeveszettül, és nem tudom, mit tegyek...
2012. október 28., vasárnap
2012. október 27., szombat
Péntek este...
...erről a belehalásról beszéltem, amit kicsit mintha most éreznék. (Mondta, mire félrefordított fejjel néztem rá, s talán rosszalló pillantással is, mert fejét lehajtva, mentegetőző hangsúllyal folytatta.) Na jó, nem is mintha. Csütörtök délelőtt óta bennem lappang ez a szemét érzés, és bárhogy gyúrok rá, bárhogy biztatom magam, csak szorongat. (Láttam rajta, hogy valóban szenved, és minden erejét latba kell vetnie, hogy annyira ne legyen feltűnő, de röntgen szemeim elől nem lehet elbújni.) Mintha megváltozott volna az egész, mintha az, akit megismertem, kicserélődött volna, és csak a külső az, ami ugyanaz maradt, de csak, hogy megtévesszen, hogy alaposan becsaphasson... (Feszeng, mocorog, nyugtalan. Dúlnak benne a harcok, mert le kell győzni a megérzést mindenáron, még ha tudja is, hogy balgaság.) Gondolhatod, hogy agyaltam, túlagyaltam, de szándékosan eltereltem erről a figyelmem. Eszembe jutott időről időre, de nem engedtem magam rápörögni, és még így is ott van belül, mellkasközép, vagy kicsit lejjebb tájékon, ez a szadista vasmarok, és kínoz kitartóan. (Elhiszem neki, amit mond. Minden pillanatban látszik rajta, mennyire menekülne, mennyire védekezik.) Attól tartok, nem nyugszik, míg ki nem öli belőlem azt, amitől embernek érezhettem magam. Az egészben az a legszebb, hogy magam végzem el a kivégzésemet akkora profizmussal, hogy garantált, és egész estés szórakozást biztosítok a kíváncsiskodóknak, látványos kegyelemdöfést is beígérve bónuszképpen... (Fürkészem őt feszült figyelemmel, minden rezdülése érdekel, hogy ismerhessem.) De, de szerintem megváltozott. (Rám emelte tekintetét, a szívem pedig elszorult. Nem tudtam mit mondhatnék, amitől legalább kicsit enyhül az a megfoghatatlan, az a megfogalmazhatatlan, ami sütött róla.) Igen, szerintem ott termett közöttünk a távolságtartás. Igen, szerintem mintha érdektelenné változott volna az egész egycsapásra...Ez nem az agyam túráztatása, csupáncsak kísérletezés az érzések szavakká alakítására... (Újra lehajtott fejjel beszélt, szinte suttogott, közben a kezét tördelte, én meg hegyeztem a fülem, hogy egy fél hangot se veszítsek.) Már a keserűség sem próbál a hatalmába keríteni, és ez a felismerés úgy falhoz nyom, hogy húúhúúú... (Mondat végét már alig - alig hallottam, mégis napokig csengett még a fülemben, a lelkemben, vagy valahol, szomorúságot hurcolva magával.)
2012. október 26., péntek
Száguldozás vagy tökölődés
A pasik
többsége azt állítja, hogy nincs idő, minél előbb tudni kell, mennyire van
passzolás az ágyban. Hmm, érdekes meglátás, de az én logikám szerint hibás. Bár
lehet, hogy az én logikám egyáltalán nem logikus... Nem biztos, hogy jól látom,
de szerintem egy pár esetében minden lépés, ami a másik megismeréséhez vezet
nem elvesztegetett idő. Hogy miért? Megpróbálom elmesélni neked... Itt, a
virtuális világban, két becenév között kialakul a kommunikáció, aztán jönnek az
ingerek, amik egymás ingerküszöbét bombázzák azzal a céllal, hogy ilyen úton
ébresszék fel a másikban a kíváncsiságot. Ez a bizonyos felébreszteni való vagy
feltápászkodik, vagy a másik oldalára fordul tovább szuszogva. Szavazzuk meg az
ébredezik, fel – felnéz opciót, miközben az ingerek csak úgy záporoznak. Nem
kell sok, és a lelkes érdeklődés virtuális szimpátiává alakul, miközben sorra
születnek a benyomások, jó esetben pozitív előjellel. Lassan elérkezik a
szemrevételezés ideje, ahol körbe lehet járni, szimatolni őt, résnyire húzott
szemmel áthatóan belenézni a legbelsőbe (ez itt a sci-fi helye) leleplezésért,
vagy az igen bizonyosságáért. Máris nyakunkon az első szó, az első mondat, és
ha mázlit szavaztak az égiek, akkor az első közvetítőközeg nélküli beszélgetés.
Ha a nincs idő várakozni elméletét követjük, akkor itt lép színre a hanyatt
dőlés/döntés minőségi csekkolása, és értékelése. A nincs elvesztegetett idő
tézise szerint (és szerintem is) a közösen ellejtett tánc még gyakorlást
igényel (bónuszként még jó érzés is lehet az együtt töltött idő), annak
érdekében, hogy mire a várva várt dal felcsendül, biztos legyen, hogy a másik
lábára lépés önhibánkon kívüli. Szintén mázli, ha topánkánkon nincs semekkora
részlet valaki más cipőtalp lenyomatáról, és cipellőnk sem hagyta jelét
ügyetlenségének partnerünk cipőorrán. Azt hiszem, bizonyossággal kijelenthető,
hogy ebben a fázisban a kémia, mint lehetséges gond forrása, nem gondokozás
tárgya, hisz ki az, aki ilyen hatások hiányában akár egy lépést is hajlandó
lejteni valakivel. A kémia jelenléte, vagy nem jelenléte hamar megállapítható,
és nem kell hozzá semmi szinte, pláne nem kell testnedveket cserélni.
Egyértelműbben szólva a találkozás első percei után sejtik, tudják a felek,
hogy vonzva vannak-e szexuálisan a másik által... Ne hadoválj, te is tudod,
hogy minden egyéb szó mellébeszélés, elcseszett duma. A gyakorlás idejének
hossza, az intenzitás, az igyekezet, az odafigyelés mindenkinél más és más
módon zajlik, nem hiszem, hogy meghatározható. Viszont egy biztos, a kapkodás
nagyobb esélyt ad a nem betervezett, rossz lépéseknek, és félreérthetőségnek.
Nem azt állítom, hogy játsszuk el a hibátlant, de nem feltétlenül tartom
kíméletes megoldásnak a vödör hideg víz hirtelen nyakba zúdítását. Hogy miért
jó kíméletesnek lenni egy idegennel? Csak mert amit adunk, azt is kapjuk. Nem
árt észben tartani, hogy a fejünk és a vállunk között biza ott egy nyak
nevezetű nekünk is, ráadásul ugyanolyan pucér, és látható, mint bárki más
ilyenje, nem beszélve arról, hogy pont annyira lehet célpontja egy teli vödör
hideg vízzuhatagnak, mint bármely másik két lábon élőé. Ugye megegyezhetünk
abban, hogy nem okoz nehézséget megállapítani, van-e, avagy sem beindulás, és
még csak a kanyarban sincsenek azok a fránya érzelmek, és még éppen elég
távolinak tűnik a várva várt dal kezdeti taktusainak megszólalása... Nyavalyás
férfiassági probléma, ennél is nyavalyásabb az ötven körüli kukisok között
garázdálkodó... Mivel nekem nem az alakváltó eszköz került kisorolásra, ezért
nem állíthatom biztosan, de azt gondolom, a férfiassági probléma egy
csekkolós szexszel nem feltétlenül felfedhető, mert egy - egy alkalommal azért
csak - csak sikerül az az átméretezés, ha másképp nem, akkor kék, feliratos
bogyócskák, és hasonló hatással bíró lenyelendők beszerzésével, alkalmazásával.
Másrészről (lehet tévesen) úgy vélem, hogy akinek jutott ilyen probléma,
körültekintően kezd valakivel hentergésbe, hiszen, ha nem így tenne, akkor nagy
eséllyel kudarcélményt kudarcélményre halmozna, és mi a fene lehet odabaszósabb
kudarc egy magára valamit is adó férfinak, mint a férfiasságán esett csorba...
Összegzésképpen csak annyit fűznék hozzá, hogy a
szélsebes száguldozás következménye, eredménye inkább a vaktában lövöldözés,
mint sem a megfelelő célkereszt közepének telibe találása...
2012. október 23., kedd
Bevezetés
Ez alatt a címke alatt a búcsúleveleim fognak futni. Minden számomra fontos egyednek írni fogok egy ilyet, és ha váratlanul összefutok Brad Pittel, akkor nem lesz elvarratlan szál. Természetesen ezek a levelek őszinték lesznek akkor is, ha kellemetlenségeket okozok vele, és igyekezni fogok a magam érdekes (remélem, az)stílusában megfogalmazni a gondolatokat. Nincs más hátra, mint hogy jó szórakozást kívánjak az olvasáshoz :)
2012. október 20., szombat
Basszus, el...
...ment az eszem, vagy valamikor, mikor nem vettem észre, kicserélődött pasisra. Úgy bámulom az ürgéket, mint ahogy a prédára vadászó hímek szoktak. Itt, a padon ülve várom, hogy elkészüljön a finomságom, és közben értékelem magamban az elhaladó felhozatalt. Nehogy azt gondold, hogy ezt egy szolid leányhoz méltón teszem, de nem ám. Kényelmesen elhelyezkedve a padon, keresztbe tett lábakkal, végig mérve a nekem tetszőt, és addig kísérve a szememmel, amíg csak el nem tűnik valamelyik tömegközlekedési egységben. Hát csinál ilyet egy rendes csaj? Na jó, igaz, nem nagyon van rendes olyan... No de, miért is lenne... És miért nem lehet? Azért, mert én birka vagyok, attól még más nem feltétlenül az... Na jó, ez baromság...
2012. október 18., csütörtök
És...
...centripetálisan mentalizáltam. Ennek következménye lett, hogy kénytelen voltam kimondani, megadóan magasba emelet kezekkel, azt, hogy: feladtam, ennyi volt. Mindig voltak magányos emberek, és mindig is lesznek. Eggyel több, vagy kevesebb, mit számít...
Virtuális világ
Ismered te is ennek a különös világnak a jó és rossz oldalát. Bátrabbá, szabad-szájúbbá tehet. Segít abban, hogy olyannak tüntessen fel, amilyennek mutatni szeretné magát az ember. A gátlások, mintha sosem léteztek volna, és végre olyan felszabadulttá lehet válni, ahogy tetszik. Nem kell pépesre rágni a szavakat, mielőtt a másik elé sorakoznak, hisz nem húz maga után egyik sem következményeket. Megélhetők az éppen aktuális érzelmek, változékony lehet a hangulat, és még az sem baj, ha ilyen környezetben történik a stressztől való szabadulás, az éppen kéznél lévő virtuális személyen kiélve a kiélni valót. Egy kis csapodárság? Bagatell. Nem kell pironkodni, mikor a legféltettebb erotikus képzelgések témaköre kerül terítékre. Igen, igen, ez ilyen egyszerű szerintem. A jótékony láthatatlanság bátorrá változtat, és bátornak lenni jó. A faramucisága az egésznek, hogy ebben a világban ennél több lépést nem lehet tenni. Ilyenkor a szellemképek kézzel fogható valakikké változnak, a virtuális világ valóságos világgá, ahol a másik szemébe illik nézni, ahol a kimondott szó után tettek jöhetnek. A következmények, a felelősségvállalás újra ott lebeg a fejek fölött vékony cérnákon függve. Hopp, és újra ott a gátlásosság, az arcon a pír nem titkolható, és újra elrebegni, immáron valóságos, kíváncsi fülekbe azokat a vágyakat, lehetetlen. A kíváncsi másik becsapva érzi magát mondván: én nem ilyen lovat akartam, félős lovam otthon is van...
2012. október 16., kedd
A vad
Nem is emlékszem, mikor éreztem magam ennyire padlón, mint ma. Megmagyarázhatatlan, és hihetetlen is egyszerre. Úgy érzem magam, mint a ketrecbe zárt vad, aki hol az egyik, hol a másik oldalon igyekszik a rácson kitörni, de hiába minden, nem tudja még csak megingatni sem a vasakat. Csak kapkodja a fejét, mert mindenhonnan azokat a rémisztő hangokat hallja. Eszeveszetten fél, retteg. Ismeretlen ez az érzés is neki, már ez is a rémületbe kergeti, hát még mellé ezek a rácsok, ezek a fura hangok. Mit tegyen? Egyáltalán mit tehetne? Nem tud mást, mint behúzódni a sarokba, és onnan vicsorogni kifelé, onnan morogni mindenre, ami csak a közelébe kerül. De nincs biztonságos sarok sem. Amelyik felé húzódik, mindig onnan érez valami éles fájdalom szerűséget. Sejti csak, hogy ez is fájdalom. Mi más lehetne? Csupa új érzet, csupa új érzés, csupa új tapasztalás. Hiába kap az újabb irányból érkező, éles nyilallás felé, tehetetlennek bizonyul minden erőfeszítés, hiába minden védekezés. Az állandó odafigyelés a körülötte lévő ingerekre, egyre jobban kifárasztja. Lassan már csak a fejét képes az észlelés irányába fordítani, s halk morgások kíséretében néha - néha odacsapni mancsával. Már mindenhol vérzik, már nem is érez fájdalmat, már nem is érdekli semmi sem. Pihenés kellene, gondolja végtelenül szomorúan, szinte feladva mindent...
2012. október 15., hétfő
Szomor
Majdnem az egész hétvégét alvással töltöttem. Kerestem erre a magyarázatot, de az istennek sem sikerült meglelnem, vagy ami felmerült, nem tűnt elég nyomós indoknak... Elfáradtam... Azt hiszem, ez lehet az ok, az igazi. Azt kérdezed, mitől vagyok fáradt? Azt hiszem, ettől az egésztől, mindentől. Elegem lett, elveszett a hitem. A remény szó már nem jelent semmit, már csak üresség van mögötte. Nem régen még hittem, hogy tényleg jelent valamit ez a szó, hogy valóban van mögötte valami, ami nem engedi az elkenődésnek maga alá teperni az embert. No de, lassan megértem már végre azt is, hogy ez is csak önáltatás. Nincs remény, nincs hit, nincs semmi...
2012. október 12., péntek
Csapó
Most megfigyeltem, mi is történik velem, mikor jótékony átsuhanás esete forog fenn egy gondolat által az állományaimon. Ez a suhanás jó suhanás. Lelkessé tesz, és csak felerősíti a szavak egymás mellé pakolásának képességét, vagy legalábbis olyan érzetet ébreszt, hogy: most megvagy, nem menekülsz. Nem is késlekedik az izgatott rákészülés. Moncsicsi be, ujjak a betűk felett hadarásra készen, lábbal dobogás, míg betölt az oldal, és feltűnik az új bejegyzés menüpont szépségessége. Már tényleg csak egy fél kolibri szárnycsapásnyi, és már dőlhet is a dőlni való. Na, és itt történik az, aminek mocskos mód nem örülök, mert, ha bennmarad, ami kijönne, az rossz hatással van a közérzetemre. Nem ér kinevetni, tényleg így van. Jól van, jól van, jól van... Majd akkor is nevess, ha ügyesen megtapasztalod, vagy hallgass rám, és együtt érzőn ne örülj te se ennek :) Szóval, bennmarad. Érthetetlen. Az alkalom itt kínálkozik, terpeszkedik az orrom előtt, és még menne is, erre mi történik... Nem mozdulnak az ujjak, a lelkesedés úgy húz a fenébe, mint léket kapott lufiból a levegő, a bizakodó mosoly lehervad, a szemből az a megmagyarázhatatlanul csinos csillogás már most hiányzik, és akarom vissza... Belül a genya hang viháncol rajtam, ráadásul nem felejti odavetni, hogy: úgy se lett volna jó. Mire eddig jutok, már majdnem el sem hiszem, hogy az előbb még alig bírtam visszatartani a szóáradatot. Akkor hát moncsi ki, test ágyba be, agykapcsoló lenyom... Elhalón még visszhangzik belül az óhaj - sóhaj, hogy: jaj, csak a szavakat ne, csak azokat ne...
(Majdnem kivitelezhetetlen gyorsaságú csapó ez itt.)
...Itt duruzsol a fülembe bele a kidobóember című film. A címszereplő egy vézna, fostosnak tűnő ürge, de az előbb izompacsirtává alakult... Hogy mit? Jaj, csak képletesen, és különben is ne kötekedj, mert többet nem engedlek be :) Az történt, hogy három zsíros bátor jött, hogy jól fenyegetőzzön. Tudod, milyenek az ilyenek. Jó hangosan beszélnek, vagy inkább kiabálnak, mert arra szocializálódtak porba fingó korukban, hogy tojják össze magukat a félelemtől, ha erőfitogtató nagyfiúk harci zaja üti meg a fülüket. Ezek hárman fenyegetőztek is. Ígérgették kákabélűnek, hogy elkapják a gyerekeit, mire ő védelmezőn a gyerekek elé állt, és kérte, csak őket ne. A hármas, ezt hallván, nem átallott rákontrázni. Hibás lépésnek bizonyult, mert hősünk egy szemvillanás alatt felmarkolt egy bazi nagy követ és lotty. Csak úgy kongott az egyik buksi, és képzeld, csend lett. Girhesünk sorozta őket a téglákkal. Az egyik zsíros bátor a földön hentergett, míg a másik kettő uzsgyi neki, jó messzire. Soványság csépelte a hentergőt, nem kímélte, apait - anyait beleadott. Végül a futóbajnokok visszajöttek, elráncigálták a harmadikat. Vert hadként iszkoltak. A gilisztásból lett izomember odaszaladt a gyerekekhez, magához húzta, ölelte őket, puszilgatta, nyugtatgatta őket. Semmi baj, kicsikéim, apa vigyáz rátok, ne féljetek, mondta nekik... Az erőszak dacára ez a jelenet tele van szeretettel, és más, szerintem értékes tulajdonsággal, csak nem lelem a határozóimat, elvesztek, szanaszét szóródtak mindenfelé...
2012. október 10., szerda
Emlék
Bevillant ma egy emlék. Arra már nem emlékszem, mit csináltam éppen, de elmosolyodtam a hatására, és talán nem rossz ötlet megkísérelni szavakba önteni... Elég régen történt, tízen éve is van már neki, de mikor néha - néha bevillan olyan, mintha tegnap történt volna. Tudni kell, hogy az agyam vagy nem képes az emlékeket hosszan megőrizni, vagy annyira biztonságba helyezi, valahova mélyre, hogy még én sem találom. Ez valami csoda folytán megmenekült. Jól van, jól van, mondom már. Hárman voltunk. Kicsi. Ő volt a legkisebb, talán egy méter körül mozgott a hossza. A nagy, barna szemeivel nagyon tudott nézni, és olyan kis ügyetlen volt, hogy képes volt elesni akkor is, ha csak álldogált. Göndör haja két copfba fogva a füle mellett, de hiába, fülemüléjét nem takarta el. Velünk volt Nagy. Azért ő sem volt olyan nagy ám, csak a kicsihez képest nagyobb. Neki kék szeme, és szőke, egyenes haja volt, gondosan, szorosan összefogva, akadályt szabva a rakoncátlan tincseknek. Nagy ügyes volt, ritkán esett el, nem is nagyon maradtak árulkodó sebhelyek a testén. Szóval, ők ketten, és én voltunk hárman együtt. Mindegyikünknek volt bringája, a méretéhez passzoló, s ha már volt mindenkinek ilyen eszköze, használtuk is. Az is lehet, hogy meglátogattunk valakit, és éppen onnan indultunk tovább. Az utunk egy nagyon nagy kereszteződésen vezetett át, ahol nekünk, mint egyenesen haladónak, volt elsőbbségünk. Természetesen bicikliúton mentünk betartva a szabályokat, mert az fontos, milyen példával járunk elől. Egy kupacban kerekeztünk. Elől, bal oldalon Kicsi tekerte büszkén apró, nagyon színes bringáját. Mellette, elől, jobb oldalt Nagy egy jó pár számmal nagyobb kétkerekűvel, végül mögöttük én, mint figyelmes főnök. Behajtottunk a kereszteződésbe az útra a túloldalra jutás érdekében. Már előbb láttam, hogy egy autó közeledik, de lassított, sejtettem, megáll majd. Meg is állt, de úgy, hogy az autó éppen hozzáért Kicsi kecskéjéhez, és ő úgy, ahogy volt, eldőlt. Az történhetett, hogy a sofőr nem látta Kicsit a szélvédőn keresztül, annyira aprócska volt, de ahogy megérezte, hogy valaminek nekiment, azonnal kipattant a kocsiból, és aggódó jól van?, nem történt semmi?, nincsen semmi baja? kérdéseket ismételgetve segített Kicsinek feltápászkodni, mert egyedül valami miatt nem ment, folyton elbotlott a bicikli valamelyik részében. Megálltunk Naggyal, és először a rémülettől dermedten álltunk, de hamar visszatért belém az élet. Kicsi rám nézett azokkal a szemekkel, ijedtséget láttam bennük, s valamiféle várakozást, és a szája is egyértelműen lefelé görbült egyre jobban. Semmi gond, mondtam neki mosolyogva. Leállítottam a magam jószágát, és odamentem hozzá. Megnéztük, lett-e sérülés rajta, de semmi folytonossági hiány nem keletkezett, majd a járgányt vettük szemügyre. Kicsi a nyakamba csimpaszkodott, kért egy gyógypuszit, és még elmondtam neki nyugtatásképpen, hogy semmi sem történt az ijedelmen kívül. Az autós is megnyugodott. Újra nyeregbe pattanhattunk, és érdekes kis karavánunk visszatért az útra, szép lassan haladva a cél felé. A történet így leírva nem tűnik olyan nagyon érdekesnek, nekem mégis minden alkalommal, mikor felidézem, mosolyt csal az arcomra...
2012. október 9., kedd
Minőség
Vajon mit jelent ez? Mitől lesz valami minőséginek titulálva? Mondjuk egy étel attól lesz kuriózum, hogy a legtökéletesebb alapanyagból készítjük, vagy attól, amit a készítője képes beletenni? És vajon az egész nem múlik annak az ízlelőbimbóin, akinek szánjuk azt az ételt? Hogy mit szándékozok ezzel mondani? Talán csak annyit, hogy a minőség az egymásra reagálások tömkelege, vagy ezeknek az egymásra reagálásoknak a pozitív velejárója. Igen, kicsit valóban kuszának tűnik, de csak mert nehezen találom azokat a szavakat, amikkel pontosan kifejezhetném. Megpróbálok szemléltetni... Minőségi attól lesz valaki a szememben, amit kivált belőlem. Valami olyasmi lehet ez, mint mikor a ragadozó orra előtt véres húst húznak el. Először csak az orrát mozdítja, majd lassan felemeli a fejét, és figyelmét teljes egészében a hús köti le, aztán elindul felé, végül közel kerül hozzá. A folyamat akkor indul említésre méltón, ha egymást hasonlóan izgalmas, véres húsdarabnak érezzük. A hasonlat abban az esetben áll meg a lábán stabilan, ha figyelembe vesszük a buktatókat. Mikor a ragadozó megszerezte a húst, és jóízűen elfogyasztotta, fennáll a veszélye annak, hogy a minőségiség olyan gyorsan halványodik el, mint a véres hús íze a szájból. Az elégedett húsevő nem feledi, milyen pompás dologban volt része, mégis valahol elveszett az, amitől értékesebbnek tűnt más húscafatnál. Van-e megoldás arra, hogy a hús is megmaradjon, és a ragadozó is jól lakjon? Nem tudom... Félek, reménytelenségre kárhoztatott kívánalom...
2012. október 8., hétfő
Afrodiziákumok
Az afrodiziákum szó Aphrodité görög istennő nevéből származik, aki a mitológia szerint a szerelem, a nemi vágy és a termékenység úrnője volt. Léptei nyomán növények és virágok sarjadtak, melyek fogyasztása afrodiziákumként hat az emberi szervezetre.
Afrodiziákumnak nevezzük azokat a szereket, amelyek a szexuális vágyat, a nemi vágyat, orgazmus készséget és a termékenységet fokozzák. A hatásmechanizmusok igen eltérőek, ám sok esetben tudományosan nem bizonyítottak. Az afrodiziákumok lehetnek fizikai vagy pszichés vágykeltők. A hatásmechanizmusok igen eltérőek, sok esetben tudományosan nem bizonyítottak. Számos évszázados étel és ital recept létezik, melyek szerelmi bájitalként használhatók. Hiszen a férfiakhoz is a hasukon keresztül vezet a legrövidebb út, tartja a mondás.
A vágyfokozók többféle mechanizmussal hathatnak. Hatásuk lehet direkt, mikor az agy érzelmekért vagy örömszerzésért, szexuális izgalomért felelős területeire hatnak. Egy hétköznapi példa szerint a csokoládé fokozza az agyban a szerotoninszintet, amit sokszor boldogsághormonnak is neveznek. Az indirekt hatások valamilyen szexuális töltettel bíró jelenség létrehozásáért felelősek, például a chili (vagy más csípős fűszer) az ajkakkal érintkezve a hajszálerek tágításán keresztül fokozza a vérbőséget, ezzel az ajkak pirosabbá válnak, és vastagabbnak tűnnek. A telt, piros ajkak a női nemi szervre utalnak, így töltve be vágygerjesztő szerepet (így akár a rúzsok használata is tekinthető afrodiziákumnak). A chili ezen kívül a nyálkahártyák vérellátását (köztük a nemi szervekét) is fokozza, mely a libidó szempontjából élénkítő hatású. Számos esetben kimutatható orvosi hatás nem létezik, vagy azt még nem vizsgálták. Lehetséges, hogy sokszor a mitológiában és a régi elbeszélésekben gyökeredzik a hatás, és tekinthető placebo hatásnak. Vagyis, ha hiszünk az alkalmazni kívánt szer vagy anyag vágykeltő erejében, és annak pozitív hatását várjuk, az be is következik; lehetséges, hogy egyedül csak a tudatalattink által.
Kevéssé hihető, hogy a különböző állatok nemi szervéből készített termékek (pl.: tigris péniszpor) a fallikus szimbolizáción kívül valódi gyógyhatásúak lennének, bár amíg hiteles vizsgálatok ennek ellenkezőjét nem bizonyítják, a cáfolat sem állja meg a helyét.
Számos készítmény esetében az egészség megőrzését szolgáló hatás az alapja a vágykeltésnek és termékenység fokozásának. Ez nem meglepő, ha abból indulunk ki, hogy egy egészségesebb szervezet termékenyebb, illetve szexuális működése kiegyensúlyozottabb – így tehát minden lehet afrodiziákum, ami az egészséget szolgálja.
A bódító hatású vagy tudatmódosító szerek (alkohol, kábítószerek) feszültségoldó és a központi idegrendszer működését befolyásoló hatásukon keresztül gerjeszthetik a nemi vágyat, ám ezek alkalmazása sem morális, sem egészségügyi megfontolásból nem jótékony hatású. Hosszabb távon az egyéb egészségkárosító hatásaik mellett mindenfajta nemi működést gátolnak.
Végül, de nem utolsósorban nem szabad elfeledkeznünk a pszichés afrodiziákumokról, melyek valamilyen korábbi emlékhez kötődnek. Pszichológiai kísérletekkel bizonyítható, hogy egy korábbi szerelemhez vagy szexuális töltetű élményhez fűződő emlék újbóli átélése képes új szerelmet vagy nemi vágyat generálni, a tudattalan működéseknek köszönhetően. Egyszerű példa erre, hogy egy romantikus koncert után, az akkori érzelmek arányában az elhangzott zenék újbóli meghallgatása képes a szerelem érzését felidézni. Ugyanígy afrodiziákumként működhet bármely más jelenség, mely előzőleg intim pillanathoz kapcsolódott: legyen az akár egy illat, akár egy helyszín.
Mint azt fent említettük, a vágykeltők lehetnek fizikaiak és pszichések. A pszichés vágyfokozókat nem lehet behatóbban boncolgatni, hiszen az mindenkinek más és más a tapasztalataitól függően. Viszont a fizikai afrodiziákumok rejtelmeibe mélyebben is betekinthetünk. Ezt a csoportot tovább bonthatjuk növényi alapú és állati alapú vágykeltőkre. Kukkantsunk be először a növényi alapú vágykeltők sorába...
Feromonok
A feromonok a természetben megtalálható kémiai vegyületek, amik jelen vannak a rovarokban, állatokban, emberekben. Az élővilágban elég nagy szerepük van, mint a kommunikáció elsődleges eszköze. Ez segíti az állatokat a területek kijelölésében, a társak felismerésében, és a nemi érdeklődést jelzik.
Az embereknél is nagy jelentősége van, irányítják a nemi viselkedésünket, és vonzóvá tesznek mások szemében. Az orrunkban lévő Jacobson – szerv észleli a feromonok jelenlétét, és az így kiváltott impulzusok az idegpályákon keresztül a hipotalamuszhoz jutnak. A Jacobson – szerv az orrüregeink elválasztásánál található, apró kimenet nélküli csövecske. A feromonok jelenléte, és ilyen mértékű hatása tudományosan nem bizonyított százszázalékosan. Azt azért elmondhatjuk, hogy egy bizonyos személy illata (talán a feromonok jelenlétének mennyiségétől függően) mindenkire másképpen hathat. Az azonosított két vegyületen (androstenone és az androstedione, melyek közül az első nőknél és férfiaknál is megtalálható, míg az utóbbi csupán a férfiak izzadtságából mutatható ki) kívül több féle is lehet a szervezetünkben, de ennek kimutatásához fejlődnie kell a tudománynak.
De evezzünk érdekesebb vizekre. Mondhatjuk, hogy milyen hülyeség ez a feromonos duma, hiszen nem is érezni semmit, és a látvány az, ami először megfog a másikban. Egy formás csípő, egy izgalmas cici, vagy egy helyes pofi az, amitől megtetszik valaki. Természetes a kételkedés, hiszen a feromonoknak nem érezhetjük az illatát, mert nem rendelkezik az emberi orr által beazonosítható illattal, mégis olyan hatással van ránk, hogy legszívesebben letépnénk a ruhát arról, aki ezeket a feromonokat küldi felénk. Vizsgáljuk csak meg magunkat, ha észrevesszük egy ellenkező nemű érdeklődését. Vajon ennek mi lehet az oka? Talán az orrunkba érkező feromonok hatnak ránk így? Lássuk be, van esély arra, hogy helytálló ez az elmélet. Persze nem kell elhanyagolni a vizuális értékek erejét, de emellett az illat is nagyban befolyásolhat, éppen ugyan úgy, mint az érintés, vagy a másik hangjának meghallása, vagy akár társunk testének íze. Ha bármelyik érzékszervünk azt mondja, hogy az általa fogott jel nem nekünk való, az elég kellemetlen dolgokat generálhat két ember között.
Az a konklúzió vonható le a fentiekből, hogy az érzékszerveink mindegyikének egyet kell abban érteni, hogy a partner, akit kiválasztottunk, nekünk való társ.
Az érintésről
Az érintés jelentősége születésünk pillanatától végig kísér bennünket. Ennek hiánya már csecsemőkorban a test fejlődésében visszamaradottságot eredményezhet, az idő múlásával pedig az érzelmi fejlődésben is nagy hátrányokat okoz. Hiánya felnőtt korban sem hanyagolható el, mondhatni nagyobb károkat okoz, mint maga a szex hiánya.
Bőrfelületünk tele van stimulálásra váró idegvégződéssel. Egy négyzetcentiméternyi felületen körülbelül ötven ilyen végződés van, s ettől csak több található az ujjvégződéseken, vagy az erogén zónákon. A testi érintés szükséglete mindig ott lappang bennünk, csak hajlamosak vagyunk ezt elnyomni a társas élet szabályaira hivatkozva. Stanley Jones, a coloradói egyetem kommunikáció professzora (hogy hivatalos eredményeket is idézzek) megállapította, hogy a nők tizenkétszer nyújtják kezüket érintésre egy nap folyamán, míg a férfiak csupán csak nyolcszor teszik ezt. Elmondhatjuk, hogy az érintést, mint jótékony hatású tevékenységet elég kevésszer alkalmazzuk, megfosztva ezzel magunkat egy csomó kellemes élménytől.
A gyengéd érintés nyugtat és gyógyít. A kölcsönös érintés kiegyensúlyozottabbá tesz, csillapul az idegfeszültség, enyhül a szorongás, csökken a vérnyomás és a pulzusszám. Fokozza az agyban a jó közérzetért felelős endorfinok termelődését. Ezek mellett az érintések jelzik szerelmi kapcsolatunk elmélyülését is. Megfogjuk egymás kezét, megsimogatjuk a másik arcát, haját, jól eső borzongás járja át testünket már az első érintésektől is. A kapcsolat előre haladtával viszont a legtöbb párnál ezeknek az érintéseknek a száma egyre csökken. Az összebújások, a szerelmes ölelések az idő múlásával háttérbe szorulnak, s ha már a kézfogás vagy a reggeli csók is elmarad, akkor kezdhetünk félni attól, hogy kapcsolatunk teljes kihűlésre lett ítélve.
A férfiak többsége csak akkor érinti meg párját, ha szexuális együttlétre vágyva kezdeményez. Az ilyen uraknak elegendő napi pár puszi és simogatás, és csak az előjátékot, plusz az aktust tekintik testi kontaktusnak, pedig ha csak sejtenék, hogy a naponta többszöri ölelés, érintés, simogatás milyen hatékonyan javíthatja a közérzetet, nem hagynák ki az életükből.
Az első érintés
Sokan azt hihetik, hogy a nőknek fontosabb, hogy finom érintésben legyen részük, mint a férfiaknak. Lehet, hogy egy igazi férfi nem hagyja magát simogatni (gondolhatja egy macsó), de ebből fakadóan nem is sejti, hogyan kellene egy női testet simogatással, gyengéd érintésekkel kényeztetni, hiszen férfiassága nem engedi ezt. Remélem, hogy ennek a mondatnak az olvasása után a legtöbb úr a fejét ingatja, egyet nem értését fejezve ki, és azt is, hogy a hölgyek hasonlóan tesznek, gondolván, párjuk nem ilyen hozzáállással közelít feléjük.
Az előbbi mondatok cinikusságát félre téve, sok férfi valóban nem tudja, hogyan érhetne partneréhez úgy, hogy azzal elérje célját, vagyis izgalomba hozza a nőt. Az apró, gyengéd, finom érintések, csókok, a nem elkapkodott, odafigyelő simogatások csodákra képesek.
Hogy hogyan is kezdjem? A durva, vad fenékmarkolászás, vagy a hasonlóan kellemetlen és érzéketlen cici tapizás helyett egy leheletnyi csók a nyakon, vállon, dekoltázson, hatékony kezdet lehet. Majd az ujjbegyekkel történő simogatás a háton, hason, combokon biztosan nem kap elutasítást, ahogy az sem, ha ezeket a simogatásokat feldobjuk egy kicsit azzal, hogy a körmünket is használjuk (odafigyelve, nehogy kellemetlenné váljon). Az ujjainkat követhetjük az ajkunkkal, finom csókokat lehelve az ujjak nyomára, s még fokozva az érintés élményét. Bizton állíthatom, hogy ilyen kezdet után nem marad el a folytatás. Ez a kezdet már egy haladó kapcsolatnak ajánlatos, mert egy kezdeti ismerkedésnél, bármilyen kellemes is, ezek az érintések tolakodóak lehetnek. Ismerkedéskor érdemes bevetni a véletlen érintések trükkjét. A kar, váll érintése, a háton végig futó finom simogatás, a vállak finom összeütközése, az ujjak véletlen találkozása megmutatja, hogy mennyire hangolódhatnak egymásra a felek, hiszen ezekből már leszűrhető, hogy máshol is kívánnánk e partnerünket megérinteni.
Ami kimaradt
A fenti sorokból talán negatív dolgok is áradhatnak az urakkal kapcsolatban, amiért gyorsan elnézést kérnék, s nyomatékosítanám, hogy a teremtés koronáinak is jól esik, és igénylik is a finom, szeretgető érintéseket, csókokat, hisz nekik is vannak érzéseik még akkor is, ha ezt igyekeznek minél inkább titokban tartani.
Deep Throat
Az orális szex, vagyis a nemi szervek szájjal történő izgatása, napjainkban már teljesen természetes szexuális tevékenység. Valószínűleg kevés olyan pár van, aki legalább egyszer ne próbálta volna ki. Az orális szexnek két célja lehet. Előjáték a közösüléshez, a partner kellő izgalmi állapotba hozása vagy pedig egymás kielégítése. Az előjáték során a férfiaknál a kellő merevség elérése a cél. Hosszabb szeretkezés során is kiválóan használható, amikor a hímvessző veszített merevségéből és már nem alkalmas a behatolásra. Nőknél is egy remek izgató szer, viszont ha a közösülést előzi meg, akkor érdemes megemlíteni, hogy a nők egy része képtelen a csikló izgatása nélkül elélvezni, ezért a közösülés alatt is folytatni kell (általában kézzel). Van viszont egy másik megoldás is. Nevezetesen amikor a nőt orálisan kielégítik, és utána történik a behatolás és a férfi orgazmusa. Az orális szex még kiválóan alkalmazható a petting során is, olyan partnereknél, akik még nem kívánnak lefeküdni egymással (pl.: nem érzik elég érettnek magukat hozzá), viszont szeretnének egymásnak örömet szerezni és egymás testét és reakcióit jobban megismerni.
A mély torok
Térjünk át a címben is emlegetett mélytorok-technikára. A mélytorok-technika az orális szex azon fajtája, amikor a pénisz egészen a torok mélyére hatol, és a hímvessző olyan erős szorításnak van kitéve, amit a normál orális szex során nem kap meg a férfi. Ez a kényeztetési mód az, ami sok nő szemében nem kap pozitív előjelet, mert sokkal megalázóbbnak, sértőbbnek tekintik, mint egy sima szájjal való kielégítést, vagy egyszerűen csak nem képesek kivitelezni, pedig ez a technika misztikus és botrányosan buja. Bár lehet, hogy ezek a jelzők sok ember szemében visszataszító színezetűek.
A pasik már a gondolatra, hogy szerszámukat egy női torokban érezhetik és láthatják, erős izgalmi állapotba kerülnek. Hogy miért is jó ez nekik? A válasz legtöbbször kimerül annyiban, hogy „mert jó”. A cizelláltabb válaszok tartalmazzák a „szoros, gyűrűs érzés” meg a „nagyon-nagyon élvezetes” szókapcsolatokat, illetve sok pasinak vizuálisan is izgató a látvány. A nők viszont ritkán ilyen lelkesek, hiszen a torok irritációja azonnali kellemetlen, öklendező reflexszel párosul. Napjainkban a mélytorok-technika ismertségét azok a pornószínésznők teremtették meg, akik tövig benyeltek bármilyen méretű merev péniszt (ezzel az állítással vitába szállnék, mert 1970 környékén az első botrányokat kirobbantó pornófilmben (Deep Throat) is megjelenik a mély torok, mint örömöt okozó tevékenység). Ugyanakkor szintén a pornó termelte ki azokat a felvételeket is, amelyek minden férfinak és nőnek elveszik a kedvét a kísérletezéstől: a nő arcát gyötrelem uralja, és nemcsak hányingerrel, hanem később hányással is küszködik. Ilyenkor eltűnik a szexualitás gyönyöre, pedig a mélytorok-technika, nem meglepő módon, a szexualitás nagykönyvében, a Káma-szútrában is fellelhető: a férfi "lingáját egészen tövig a szájába veszi, és úgy szorítja, mintha el akarná nyelni”.
Aki nem kedveli az orális szexet, ne kísérletezzen a mélytorok-technikával, még akkor sem, ha azzal kábítják, hogy így az ejakuláció ízét nem fogja érezni. Ez nem az a műfaj, hogy „összeszorítom a fogam, és előbb-utóbb túl leszek rajta” – ez ugye fizikai képtelenség. Ügyes, óvatos és kitartó próbálkozással a test automatikus reflexeit kell legyőzni. A deep throathoz nélkülözhetetlen a feszes nyak és a gátlástalanság. Szinte kizárt, hogy bárki a születésekor adottságként kapná a mélytorok-technika képességét, viszont ugyanúgy meg lehet tanulni, mint a gépírást vagy a kontaktlencse feltételét.
A technika elsajátítása
A mélytorok-technika elsajátítása - akár az összes többi extrém fogás - időt, kitartást és sok-sok gyakorlást igényel. A mélytorok-technika lényege, hogy a száj és a torok egy vonalba kerüljön, vagyis, hogy a pénisz - netán dildó vagy egyéb tárgy (pornófilmekben szinte mindent lenyelnek a szereplők) - egyenes úton haladhasson a torok irányába. Ezt könnyen elérhetjük, ha az ágyon fekve az ágy széléről enyhén lelógatjuk a fejünket, míg partnerünk fölénk térdel. Kísérletezhetünk más pozitúrákkal is - például a 69-es -, a lényeg, hogy a nyak hátrabillentett állapotban legyen. Nyelvünket kicsit toljuk előre - ahogy azt torokvizsgálat közben is tesszük -, hogy a nyelv hátulsó része minél jobban letapadjon, utat engedve így a hímvesszőnek. Mielőtt nekilátnánk a kísérletezgetésnek, elengedhetetlen, hogy a hímvessző - illetőleg a száj - nagyon (nagyon) nedves legyen. Ezt elérhetjük valamilyen folyadékkal vagy síkosító használatával. A lényeg, hogy kiszáradt állapotban meg se próbáljuk a műveletet. A mélytorok technika következő lépéseként igyekezzünk minél jobban kifeszíteni a torkunkat, valahogy úgy, mint azt a reggeli ásítás során tesszük. A torok kifeszítése első ízben nem épp kellemes, de némi gyakorlással megszokható. Fogjuk meg partnerünk merev szerszámát - első ízben semmiképp ne engedjük át neki az irányítást - és óvatosan toljuk torkunk felé. (A nyelv mindvégig maradjon lefeszítve, a torok pedig kitágítva). Próbáljuk meg minél lejjebb nyomni a hímvesszőt, de amint ránk tör az öklendezés, és úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább, azonnal húzzuk ki szánkból, pihenjünk, és próbálkozzunk később. Ne adjuk fel az első kudarc után, senki nem született a pénisznyelés képességével.
Aki próbálta már az anális szexet, bizonyára emlékszik a popsi izom azon reflexszerű görcsére, amikor a pénisz hatására sokkszerűen megfeszül, és csak nehezen képes újra ellazulni, hogy beengedje a látogatót. Nincs ez másképp a torok esetében sem, mihelyt valami a torok felé közelít, a számtalan idegvégződésnek köszönhetően a garat automatikus összehúzódással reagál, és lehetetlenné válik a behatolás. A kitartás pontosan ahhoz szükséges, hogy ezt a reflexet elnyomjuk, és kellőképp ellazítsuk torokszerkezetünket. Ne ijedjünk meg, de előfordul, hogy hónapokat vesz igénybe, míg teljesen ellazultan tudjuk befogadni kedvesünk férfiasságát.
Amikor a pénisz eléri a torok mélységét, előfordulhat, hogy úgy érezzük, a hímvessző akadályba ütközött, és nem megy tovább. Ilyenkor egy kicsit erőteljesebben irányítsuk a mélybe a hímvesszőt. Ezt a pár lépést érdemes nagyon alaposan begyakorolni, és addig próbálgatni, amíg meg nem szoktuk a különleges érzést. A pornóban gyakran alkalmaznak érzéstelenítő szereket, amik a torok ellazulását szolgálják, de csakis receptre kaphatók. Házilag azonban semmiképp ne nyúljunk érzéstelenítőkhöz, elengedhetetlen, hogy legalább köszönőviszonyba kerüljünk az érzéssel, nehogy az ijedtség, egy rossz levegővétel vagy félrenyelés, észrevétlen sérülés miatt baj legyen. Állítólag a jégkocka szopogatása is kellőképp lehűti az idegvégződéseket, és könnyebbé válik a mélytorkozás.
A megfelelő légzéstechnika elsajátítása is nagy szerepet játszik a kivitelezés sikerességében. Igyekezzünk a légzést az orron keresztül megoldani, és semmiképp ne próbálkozzunk vele szájon át, bár a Deep Throat főszereplőnője állítása szerint a szájon át való légzést látta praktikusnak, mikor a hímvessző épp kifele halad a torokból. Ha nátha, allergia vagy egyéb zavar pillanatnyilag eltorlaszolja az orrot, halasszuk el a pénisznyelést más napokra, amikor nem áll fenn a fulladás veszélye.
A mélytorok-technika nem merül ki a fent leírtakban, a pénisz izgatását tovább fokozhatjuk. Amikor például a hímvessző mélyen bennünk van, próbáljuk a nyelés mozzanatát imitálni, ennek hatására ugyanis a torokizmok a pénisz törzsére tapadnak a férfi nem kis örömére. Minél gyakoribb időközönként nyelünk, annál izgatóbbá válik a torokmasszázs. A bevállalósabbak még azt is megengedik, hogy a partner a torokba élvezzen, amiből - ízlelőbimbók hiányában - semmit nem fogunk észrevenni. A hangszálak rezegtetése ugyancsak kellemes vibrálást okoz a férfi számára, így amikor partnerünk mélyen bennünk van, próbáljunk meg hangot kiadni magunkból, épp csak annyira, hogy megrezegjenek a hangszálak.
És végül pár szó a gagging-ről
A mélytorok-technikával nagyon sokan visszaélnek, és van rá példa, hogy valaki szabályosan beleerőszakolja hímvesszőjét a másik torkába, és maga az erőszaktevés okoz kielégülést a számára. Pornónyelven ezt gagging-nek hívják, és a szakirodalom a parafíliák kategóriájába sorolja. Gagging esetén az áldozat akarata ellenére történik meg a behatolás, és egészen a hányás, sőt, fulladásos állapot eléréséig erőlteti azt az elkövető. Erre a látványra alapoz számos olyan hardcore pornó, ami a befogadó kínlódása révén próbálja lázba hozni a nézőt.
2012. október 6., szombat
Said
Olyan sokszor írtam le azt, hogy: de szomorú vagyok. Most meg hirtelen az jutott az eszembe, lehet nem is tudom, mit is jelent igazán ez a szó, és milyen érzések azok, amiket egy szomorú ember érez. Megkérdeztem legjobb barátomat, kerestem, kutattam, de nem sikerült teljesen kielégítő, tudományos definícióra találni. Tudományos támogatottság hiányában kénytelen vagyok a kétséget elkergetni, és magam meghatározni a meghatározandót. Milyen valaki, ha szomorú? Bús, bánatos, lóg az orra, a földet bámulja, könnyes a szeme, komor, csendes, befelé forduló... És még biztos lehetne találni kifejező jelzőket, de most ennyire futotta a szinapszisaimtól...
Szeretem Meryl Strip-et. A legjobb színésznők között a helye. És újra eltűnődöm, vajon milyen nevet tennék mellé még a legjobb titulussal? Nem tudnék másik színésznőt említeni, vagyis ennyire jó színésznőt... Ma megnéztem a Vaslédyt. Ámultam csak, mekkora csodára képes újra és újra. Van egy rövidke jelenet a film vége felé, ahol az elengedés fájdalmát hivatottak közvetíteni a filmkockák. Áll ott a konyhaajtóban az az idős asszony, enyhén görnyedt háttal, és minden helyzetben hamar gémberedésre hajlamos, remegő lábacskákkal. Kétségbeesett figyelemmel kíséri párját a szemével, ahogy elindul a bőröndjével a fényesség felé. Egy lépést tesz az ajtótól, szemét egy pislogás erejéig sem veszi le a távozóról. Kérlelő hangon mondja ki a szavakat: Denis, várj! Hol a cipőd? Nem mehetsz el zokniban. Még nem... (Kitartás.) Igen, kitartás. (Csak így tovább!) Csak így tovább. Ne, még ne! Denis! Várj! Még ne! Mondom, még nem akarom, hogy elmenj. Denis, kérlek, ne, ne, ne... Nem akarok... Nem akarok teljesen magam maradni. (Egyedül is boldogulsz, kedvesem. Mindig talpraesett voltál.) Denis... Ne, ne, ne, ne, ne... El is akadt a lélegzetem egy pillanatra, majd az arcomon elmorzsoltam azt a cseppecskét. Miközben a kezemmel a fel-felbukkanó könnyek után vadásztam eltüntetés céljából, a filmet bámultam. Az arcára kiköltözött az a szomorúság, amit hiába igyekeztem szavakba önteni. Az arcának minden rezdülésében megmutatkozott, és én csak bámultam tátott szájal, és egyre azt szajkózta a hang a fejemben: hogyan lennél képes ezt elmondani? Hogyan lennél képes megmutatni, elmagyarázni ezt mindenkinek? Hogyan?...
2012. október 2., kedd
Tegnap este...
...ballagunk haza a moziból. Azon a szokásos úton, ami a hévtől vezet hazáig. Egy ürge előttünk, a járda szélén, éppen szükségét végezte. Amolyan ott, ahol eszébe jutott módon. Ráadásul a lámpa alatt. Biztosan nem csak tapintással akart meggyőződni róla, hogy ékessége még nála, hanem a szemeivel is. Nincsen ezzel semmi bajom, hiszen sejtem én, hogy az egyik ok, amiért a hímek kinövést kaptak a lábuk közé az, mert ilyen esetekből nehezen jönnének ki jól, ha a leguggolásos módot kéne alkalmazniuk. Abban is biztos vagyok, hogy azért nem alkalmazzák a visszatartást, mint olyat, mert félnek, hogy balesetben összeroncsolódik a hólyagjuk, és a hasüreget elöntő húgy miatt veszítenék életüket. Teljesen érthető, elfogadható viselkedési forma, hiszen gyalogszerrel elérhető sebesség gyilkos erejű lehet. De azért kérdem én azt az idióta humorral megáldott kaporszakállút, miért volt olyan jó, hogy ilyen koordinátákat adott meg születésem helyéül. Ha már születésre kárhoztatott, mutathatott volna némi jó szándékot legalább ezzel kapcsolatban. Emlékszem még olyan időszakra, mikor a teljesen lerészegedett, szakadt semmirekellők is képesek voltak arra, hogy diszkrét helyre tántorogjanak elintézni ilyen irányú szükségleteiket. És képzeld, ezekben az esetekben nem tört rám a nyivákolási kényszer, mert nem éreztem icurkát sem a tisztelet hiányát...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)