Tájleírás

Összeszokott csapat. Pontosan talán már ők sem tudják, mióta is dolgoznak együtt így öten. Pár éve már csak háromfős csapatokat indítanak felderítésre, őket mégsem bombázták szét sikeres együttműködésük okán sem talán. Sok kilófényévet tettek már meg együtt, sok világot jártak már be, és sok lehetséges kolonizálásra alkalmas bolygót térképeztek fel. Némelyik földszerűn szimbiózisra nyitott őslakókat is találtak. Elsősorban az a cél, hogy a Föld levegőjéhez hasonló feltételekkel rendelkező telepnek valót fedezzenek fel. Az oka az erre való törekvésnek egyszerű. Egy olyan bolygó, ahol belélegezhető a levegő, és a bolygót benépesítő élet is kicsit legalább földies, sokkal könnyebben válhat otthonossá, és egyszerűbb a kolóniák toborzása is. Éppen leszállni készülnek a bolygó egy erre alkalmas területén. Sikerességük nagy eséllyel az alaposságuknak is betudható volt. Amilyen alapos figyelem jellemezte a leszállóhelyük kiválasztását, munkájuk többi részének elvégzésére is legalább ilyen körültekintéssel, összedolgozással koncentráltak. Most mindannyian megszokott üléseikbe szíjazva készülnek a landolásra. A kapitány rutin mozdulatokkal navigálja a gépet, zökkenőmentes leszállásra számítanak. A csapatot a kapitányon kívül egy biológus, geológus, meteorológus, és egy genetikus alkotta. Mint említettem, régóta róják együtt az űrt, s csak ritkán robban ki közöttük ajtócsapkodós veszekedés. Többnyire dűlőre jutnak egymással maximum egy röpke vitával, még úgy is, hogy a kapitány a nőneműek közé tartozik. A kapitány titulus igazából azért jutott neki, mert a hajó vezetése az ő feladata. Szakterületeiken mindegyikük elismert tekintélynek számít, ennek megfelelően is viselkednek, és bánnak egymással.

Természetesen a talajtérés könnyed, zökkenőmentes, sima ügy. Az előzetes vizsgálatok tükrében nem is vártak mást. A bolygó rettentően hasonló paramétereket mutatott a Földéhez. Eddigi kutatásaik során nem találkoztak még ekkora hasonlósággal. Persze számoltak némi különbözőséggel, de lényeges mássággal semmiképpen sem. Úgy vélték, a nem egyezések csak érdekessé, izgalmassá tehetik az idetelepülők életét. Miután csitult a meghajtó motorok zaja, szedelőzködni kezdenek. Kikászálódnak üléseikből, újra futtatják az ellenőrző programokat, amikkel újra megbizonyosodnak arról, hogy a kinti levegő emberi tüdő számára elfogadható. A biztonság kedvéért azét mégis szkafandert öltenek, és úgy lépnek az ismeretlen talajra. Miután a védőfelszerelésbe szerelt eszközök sokadszorra is a várt értéket mutatják, egymás után veszik le sisakjaikat. Körülnéznek, és mélyen beszívják a friss, tiszta, a földinél is tisztábbnak mondható levegőt.

Gyönyörködnek a tájban, ami hirtelen elírhatatlan szépségűnek látszik. Keresik a megfelelő szavakat, amikkel tükrözhetnék valamennyire a látványt. A színpompás növényzet látványát, ahogy a szivárvány minden színében pompázik, nehéz megfelelő szavakkal leírni. Hasonló kinézetűek a növények, mint a Földön, csak kétszer nagyobbak, és szivárványszínűek. Van olyan faszerűség, ami élénk rózsaszínűnek tűnik (ez a szín valami miatt többször előfordul rajta), de ahol nem ez dominál, ott a szivárványszín ismétlődik. Ugyanez igaz a bokorra, virágra, cserjére, fűre hasonlító növényekre, és minden egyébre, ami növénynek minősíthető. A csapat álmélkodva halad egyre beljebb a növényzettel borított részen vigyázva arra, hogy ne kerüljenek túl messzire a kapitánytól, és hajójuktól. Biológus szakértő felveti halkan: vajon itt az állatok is ilyen szemet gyönyörködtetőek? Biztosan, ha vannak egyáltalán – reagál a genetikus elmélázva, álmélkodva. Hamarosan erre a kérdésre is megkapják a választ, ugyanis egyre közeledő léptek neszére figyelnek fel… 

318. nap

Drága Herceg!

Nagyon régen nem írtam levelet neked itt. Igazából most sem jut eszembe olyan, amit a rendes levélbe ne írtam volna le...

Talán itt írhatnék arról, mennyire aggaszt az anyagi helyzetem, és mennyire félek attól, hogy nem leszek képes addig megoldani ezt a szart, míg hazajössz. Valóban félek ettől, de bízom is abban, hogy ügyes kislány vagyok, és meg tudom oldani valahogy. 

Írhatnék arról is, hogy mennyit jár a fejemben az, hogy kilenc hónap még nélküled, és mennyire bizonytalan vagyok néha, és mennyire félek attól, hogy nem leszek képes kibírni. De aztán jön egy gondolat, hogy: miért ne bírnám, hisz tíz hónapon túlvagyunk  már, és nem lehet semmi olyan rossz, hogy elfelejtsem, mennyire szeretlek téged. 

És írhatnám azt is, milyen szomorú leszek, ha ma is üres lesz a postaláda, hogy mennyire el leszek keseredve...

Leírhatnám a süket gondolataimat, még akkor is, ha kuszák is. Talán le is írom neked őket...

Sötét

Megint utazom. A változatosság kedvéért most este. Nyüzsög a város. Az emberek rohannak szokás szerint valahova, talán maguk sem tudják hova, és én örülhetek, mert legalább nem löknek fel, és gázolnak át rajtam. Jobban belegondolva, ez mégsem az ő érdemük, hanem az enyém, mert jobb félni, mint megijedni alapon, oda húzodom a sokadalomban, ahol biztosan nem tehetnek bennem kárt. Sötét van. Az előbb még a város azon részén járt a busz, ahol csillogó - villogó fények világítottak meg mindent. Most már azon a területen kanyargunk, ahol sokkal fakóbbak a fények, és imitt - amott félelmetesen sötét zugok sejlenek. Ez a környék nem túl szép, de mit tehetnék, ha egyszer erre lakom... Az ijesztő sötétség ellenére sincs bennem nyugtalanság. Az utóbbi pár napban, mintha lecsillapodott volna a lelkem. Mintha kicsit elfújta volna valami a komor felhőket a fejem fölül. Megnyugodtam... 

Barát

Sejtette, hogy nem fognak leülni egymás kezét szorongatva a konyhaasztalhoz, és nem teszik fel hosszú - hosszú, már - már kínos csend után a bennük kavargó kérdéseket. Talán az is felmerült benne, hogy ezek a fránya kérdések csak az ő fejében keringenek, és csak neki lenne fontos, hogy válaszra legyenek méltatva. Néha azt érezte, ez az egész nem méltó hozzájuk, hozzá, mert ennél sokkal több tiszteletet érdemel legalább az idő, amit egymás  társaságában töltöttek el. Nem vette észre, mikor lett ilyen szálelvarrós fajta, de az lett. Ez hajtja annyira, ez űzi annyira. Hiába tudja, hogy felesleges az egész, úgy sem fog megtörténni az a leüléses megbeszélés, pedig lehet, hogy nem is rontottak el semmit, csak nem kellett volna hallgatni. Hogy miért nem hagyja az egészet a csudába? Talán, mert elhitte azt a hazugságot a tisztességességről, és az egyenességről. Hitte, hogy akad még olyan, aki ezekkel a szavakkal nem csak vagdalkozik... Forr benne a harag, de önmagára dühös csupán, végtelenül. Most még forrong belül, de szép lassan lecsillapodik majd, és túlteszi magát ezen az egész katyvaszon, csak azok a fránya falak úgy épülnek újjá, mintha varázspálcával húzná fel valaki észrevehetetlenül. De itt vagyok neki én, aki látom a lelkét, és értem, mi zajlik ott mélyen belül. Megveregetem biztatón a vállát, letörlöm a könnyeket az arcáról, és töltök egy kupicával mindkettőnknek. Ahogy koccannak a poharak, az arcáról a halvány mosoly elűzni látszik a szomorkodós felhőket. Mosolygunk, mert erősek vagyunk; mosolygunk, mert ez méltó hozzánk; mosolygunk, mert ez vall ránk; mosolygunk, mert ezek vagyunk mi... :)

Nyirkosság

Álltam a buszmegállóban, várva a buszt, mert megint útra kellett kelni még a mostoha időjárás ellenére is (sejtheted, mennyire volt kedvem hozzá). Néztem a szürke házakat, amik még szürkébbnek tűntek ebben a borongós időben. Szitált az eső szinte alig észrevehetően. Mégis minden csupa nyirkosság, nyúlósan hideg. Megérkezett a busz, és elhelyezkedem az ablak mellett, mert szeretek nézelődni. Így lett ismerősöm néhány ház, amiben mindig meglátok valami szépet, valami mást, ami odavonza a tekintetem, akárhányszor megyek is el mellette. Elszomorodva néztem a kopasz, megbarnult fákat. Kicsit olyan, mintha mind a halállal küzdenének, pedig tudom jól, hogy ez az ősz, erről szól a tél... Úgy érzem kicsit, hogy ezek a fák a lelkemet tükrözik most, és mintha ez a tél a lelkem haldoklását lenne hivatott jelképezni. Azt mondod túl borongós a hangulatom? Nem vitatom, igazad lehet. Van ötleted esetleg, hogy változtathatnék ezen? Tudnál nekem segíteni abban, hogyan csempészhetnék színeket ebbe az egyre feketedő szürkeségbe? Úgy teszek, ahogy mondod, ha csak kicsit változtathatok rajta. Figyelek rád, mondd, kérlek...

Új

Hazafelé a vonaton elszenderedtem egy kicsit. Tudod, mindig így történik, ha megmozdul a fenekem alatt valami személyszállító eszköz. Ám, most álmodtam is. Vásároltam egy üzletben és valahogy arra lettem figyelmes, hogy egy nagyon szőke, hosszú, egyenes hajú kislány szegődött mellém. Nem szóltunk egymáshoz, csak jött velem, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna, úgy fogtam meg a kezét, és vittem magammal, ő pedig úgy jött velem, mintha világéletében ismert volna. A pénztárnál fizettünk. Valami ruhát vettünk, de arra már nem emlékszem, milyet. A bolt előtt megálltunk egy padnál, át akartam öltöztetni őt. Harisnyát akartam ráadni. Közben megláttam, milyen nagyon fehér bőre van (a haja színéhez teljesen passzolt), nem volt rajta egyetlen picurka anyajegy sem, vagy folt, vagy bármi, ami elrondította volna. Magamhoz öleltem valami miatt, talán ahogy húztam fel rá a harisnyát, azért. A bőröm a bőréhez ért, de nem csak kicsit, mint mikor ujjal hozzáérsz valamihez, hanem nagyon. A karommal átöleltem a testét (olyan kicsi és törékeny volt), magamhoz szorítottam, és akkor éreztem meg, milyen nagyon száraz a bőre. Halkan a fülébe is súgtam, hogy: szegény kicsi, mennyire kiszáradt a bőröd, ha hazaértünk, szépen bekrémezem neked, és megsimogattam sápadt arcocskáját. Ahogy öltöztettem tovább, a boltból kijött az eladó, és kérdezgetni kezdte, mit csinálunk ott, és nem gondolom, hogy nem helyes idegen gyerekeket csak úgy magammal cipelni, ám mikor éppen válaszolni akartam, és arra készültem, hogy védelmembe vegyem a kislányt, megszólalt a vonat hangosbemondója jelezvén, hogy hamarosan a következő állomáshoz érkezünk. Az álom úgy foszlott szerte, mintha erőnek erejével rántottak volna ki egy merengőből, ahova illetéktelenül dugtam be a kobakom. Megilletődve néztem körbe, és kellett pár pillanat, hogy megnyugodjak kicsit, hogy aztán békésen kémleljem tovább az elszáguldó fákat a vonatablakból...

Esti dilemma a semmiről

Ballagok hazafelé. A rám jellemző tempóban (ami, elhiheted, sok mindennek nevezhető, csak fürgeségnek nem) haladva, és nézelődve. Mintha nem látnám nap, mint nap legalább egyszer a környéket. Úgy tekingetek körbe, mintha valami újdonságot fedezhetnék fel, és ahogy haladok az egység felé, ahol megtömöm a pocakom egy kis rántott csirketesttel, nem lesz úrrá rajtam semminemű kellemetlenség érzet, amiért minden olyan, amilyen pár nappal ezelőtt volt. 

Betérek hát oda, és megszerzem a mai vacsorámat, és komótosan el is fogyasztom. Közben azon töröm a fejem, vajon mivel üssem el az este hátralévő részét... Aztán az jut eszembe, milyen érdekes, hogy ez az adag étel, amit itt adnak, minden alkalommal jóllakat. Sosem kell több, de sosem elég kevesebb sem. Ez így van akkor, ha farkaséhesen érkezem (mint például ma), de így van akkor is, ha csak azért térek be, mert még nincs kedvem hazaérkezni. Ugye, milyen érdekes, hogy mennyire tudják, mennyi elemózsi szükséges egy jóllakáshoz? No de, mindegy is...

Jól érzem magam most, jóllakottnak, elégedettnek. Újra elindulhatok ki, abba a hidegbe, hogy hazaérkezzek végre...

Támad az immunrendszerem...

Újult erővel, mintha az elmúlt években nem dolgoztam volna azon egy percig sem, hogy megtanuljam, hogyan ne építsem még magasabbra, és masszívabbra a falakat magam körül. Mintha nem tudnám, hogy nem kell annyira félteni magam, hisz úgysem úszhatom meg, amit annyira igyekszem elkerülni. Úgy tűnik, hiába vívtam küzdelmet magammal a nem vagy elég jó szavakat alattomosan a fülembe sugdosó kisördög ellen. Előrelátónak kellett volna lennem, és figyelni arra, hogy bármikor újra támadhat. Egy pillanatra feledkeztem csak meg erről, és már gyötör is... 

Jól sejtem, hogy nem érted, miről beszélek? Szeretnéd érteni? Figyelj hát. Arról van szó, hogy érzem, az immunrendszerem könyörtelenül támadja a testem egyes részeit, aminek következtében egyre erősödő fájdalmak ütik fel a fejüket imitt - amott. Még nem olyan félelmetes és keserves, mint amilyen képes lenni, de nem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem is fogom, ne félj :)

Mindezek megkoronázására pár napja világgá ment a hangom. Nem, nem fáztam meg, egyszerűen csak nem jön ki hang a torkomon. Van valami, amit ki kellett volna mondanom, de nem sikerült. Rá kell ébrednem, mi is az, és nem tartogatni, visszafogni, hanem kimondani, megszabadulni tőle. Úgy érzem, nem lesz túl egyszerű. Talán nem is a kimondás fogna ki rajtam, hanem a rátalálás a kimondani valóra...

Nincs más hátra, mint neki esni és alaposan miszlikre szedni a lelkem minden kis porcikáját. Hajrá hát :)

Látni

Figyelte magát. A gondolatokat a fejében, és az érzéseket a szívében. Régi és új érzések után kutakodott, próbált felfedezni legalább valami szikrácskát azokból az érzésekből, amiket olyan nagyon szeretett, vagy felfedezni valami hozzájuk hasonlót a nemrégiben éledtek között. Figyelt, erősen figyelt. Jól esett neki, ugyanakkor meg is lepte, mikor észrevette a szemében a büszkeséget, pedig eleinte azt hitte, hogy a férfi már bánja, hogy belement a játékba. Ezután még jobban figyelte azokat a meglapuló érzéseket, vagy érzéscsírákat ott magában mélyen. Kutatott, pásztázott árgus szemekkel minden talpalatnyi helyet a szívén, mert meg akarta találni, észre akarta venni, de túl korán indult a keresésére. Ezt nem volt érdemes vitatni tovább, és elszontyolodott  kicsit, mert akarta azt az érzést. Eszeveszettül akarta... Mert annyira hiányzott, mint fuldoklónak egy korty levegő... De nem lelt rá. Akkor elkezdett a régi érzések között kutatni utána... Könnycseppek úsztak végig az arcán. Először csak finoman, lassan, komótosan haladva, aztán egymást kergetve, űzve szaladtak, eláztatva halovány arcát, reszkető ajkait. Lesütötte szemét, és patakzó könnyein át, alig hallhatóan sóhajtotta világgá pokoli fájdalmát: nincsenek sehol, még nincs semmi... Aztán, mintha (alig láthatón) megrázta volna magát, és felnézett. A mosoly azon a sápadt, szép arcon olyan volt, mint száz tragédia komor vége egy pillanatba összegyúrva. A férfit követte a tekintetével, aki felé tartott, kezében az italokkal... 

...én pedig dermedten bámultam a lányt. Nem voltam képes levenni a szemem róla. Az arcáról, vékonyka, remegő ajkáról, meleg, barna szeméről... 

Ál...

...modtam. Furcsa álom volt. Misztikus, mégis olyan valóságosnak tűnt, mintha meg is történne éppen. (Persze, persze, az álmok ilyenek szoktak lenni.) Nem én voltam a főszereplő, még így sem, hogy az egészet én álmodtam. Nem tűnt fel az álomban egyetlen arc sem, az enyém sem. Csak érzetek voltak. Kerestem, figyeltem minden felé , és éreztem a közelséget, de nem láttam sehol sem. Közelebb léptem (igazából magam sem tudom mihez), azt hittem, most megpillantom, most látni fogom, de végül mégis láthatatlan maradt, hiába éreztem annyira nagyon közel magamhoz...

254. nap

Kedves Herceg!

Már nem is emlékszem, mikor írtam itt levelet neked. Valahogy úgy éreztem, hogy mindig csak magamat ismétlem, ezért szép lassan elhanyagoltam ezt. Nem szándékosan, csak nem volt miről mesélnem, vagy ha volt, akkor azt elmondtam neked rendes levélben. Viszont a héten rendes levelet sem írtam. Ilyen még nem fordult elő azóta, mióta tudom, hogy lehet levelet küldeni. Van is egy kis bűntudatom emiatt, de végül meggyőztem magam arról, hogy neked is jobb, ha nem írok, mert eléggé magam alatt vagyok. Az elmúlt hét eléggé szontyolodott hangvételűre sikeredett, és gondoltam, jobb ha nem árasztalak el panaszokkal. Úgyis mindig azt teszem...

Nagyon vártam a válaszleveled a héten, és piszkosul megviselt, hogy nem érkezett semmi, de azért ne gondold, hogy ez szemrehányás vagy ilyesmi, mert nem, csak leírom azt, ami a fejemben van...

Jövő héten utazom hozzád, ha minden igaz. Remélem, nem lesz semmi kalamajka, és minden rendben zajlik majd. Nagyon várom már, de félek is tőle. Nem is tudnám megmagyarázni, miért van ez a félelem bennem, de ott van, az biztos... Talán valami rossz előérzet ez? Nem is tudom...

Bárcsak eltűnhetnék, bárcsak elmúlhatnék, bárcsak soha ne lettem volna...   

244. nap

...

Még címtelen

Nem volt olyan régen, mikor az elhatározás megszületett benne a szer száműzetésbe bocsátása kapcsán. Még élénken élt az emlékezetében, milyen határozott elánnal vágott bele ebbe a nem kell több rondaság projektbe, és íme, ilyen rövid idő elég volt, hogy megkérdőjeleződjön ennek a nagy megtisztulási folyamatnak az értelme. Kíváncsi lett volna, hova is tűnt el az a lelkesedés, ami arról próbálta meggyőzni, hogy nincs szüksége semmilyen szerre ahhoz, hogy rendben telhessenek a napjai. Most mégis, a kétségek egymást kergetve bombázták a gondolatait, és szépen lassan rongyosra szaggatták elhatározását. Gyengének érezte magát, és ez a gyengeség a bűntudatát is életre keltette, és tudta jól, hogy ennek csak az lehet a vége, hogy mentségek es kifogások garmadát állítja majd a szer mellé támogatónak, ami végül oda vezet, hogy újra a fehér, alapos gondossággal előkészített kis csíkocskákat bűvöli, kezében a jól megszokott szívószáldarabkával. Már kezdődik is, gondolta, mikor felvillant elméjében a miért olyan rossz ez, néha - néha csak belefér kántálása. Elmosolyodott önmagán, a már számtalanszor lefuttatott, mindig ugyanabban a mederben hömpölygő elmélkedéseken. Nevetségesnek is tarthatta volna az egészet. Az erőlködését azért, hogy jobb színben tűnhessen fel mások előtt, bárki előtt, vagy akár önmaga előtt. Elmerengett azon, hogy képes lenne e elfogadni a szert örökre maga mellett, majd inkább azon, hogy lenne e élete a szer nélkül. A butácska kérdések csak úgy kergették egymást a fejében. Kezdte is lassan megelégelni az egészet, és neki állt megírni egy röpke üzenetet a szer megszerzésének érdekében...

221. nap

 Kedves Herceg!

Gondolkodtam azon, hogy mikor írjak neked levelet. Most, így látogatás előtt, vagy inkább majd utána. Végülis úgy döntöttem, hogy nekiülök most, aztán, ha nem tetszik, összegyűröm :)

Tegnap megkaptam azt a leveledet, amit az augusztusi látogatás után írtál. nagyon örültem neki, sokszor el is olvastam egymás után. Vidám levelet akartam írni, de úgy tűnik, nem sikerül. Éppen az előbb bántottak megint meg. Vera valami hülye levelet vár a navtól, és úgy csinál, mintha nekem dolgom lenne az ő postájával foglalkozni. Mindamellett azt hiszem, anyukád is keveri a kakit, apukáddal egyetemben. Igen rosszul esik az egész. Lehet, hogy bevágom a durcát, és megmondom mindenkinek, hogy hagyjon békén, és jól bezárkózom a világ előtt... Bárcsak már itthon lennél. Nem való ez a világ nekem, főleg úgy nem, hogy nem lehetek melletted. Lehet, hogy még sírni is fogok... Bár őszintén szólva, gőzöm sincs, miért keserít ez az egész, hiszen azt kéne néznem, ki és mit mond. Ha itthon lennél, biztosan megoldanád pikk - pakk a dolgot, mindenkit a helyére tennél, és semmi probléma sem lenne. Akkor nem érezném egy percig sem, hogy ellenem van a világ... Bárcsak már itthon lennél...

199. nap

Drága Herceg!

...

193. nap

Kedves Herceg!

Már elég régen írtam ide levelet. Nem nagyon történik olyan, amiről csak itt tudnék beszélni veled. Igazából semmi nem történik velem. Élem a megszokott, eléggé keserű életem, és azon vagyok, hogy túléljek. Nem túl jó, de ez van... Ma este utazunk tesóddal, holnap délelőtt találkozunk egy röpke órácskára... Jó is lesz, és szomorú is. Nem is tudom, várom - e, vagy sem... Azt tudom viszont, hogy nem szeretem az életem nélküled...

Valamiért címtelen

Ült az asztalnál, és bámulta az utolsó adagot, amit gondosan kikészített. Elhatározta, hogy egy kis időre legalább hanyagolni fogja a szert. Az elhatározás pillanatában kétsége sem támadt afelől, hogy képes lesz nemet mondani a szer kitartó csábítására, ám most, az utolsó karcsú vonalkával szembe találva magát, kicsit elbizonytalanodott. Farkasszemet néztek egymással, végül felülkerekedett, fogta a szívószálat, és elintézte a dolgot egy mély sóhajtással. Várta az érzést, ami ilyenkor szokott elhatalmasodni felette, és az szép lassan be is tolakodott a fejébe. A hogy fogom kibírni a napokat nélküle kérdés cikázott keresztül az agytekervényein, és visszhangzott egyre hangosabban. Ijedten gondolt az elkövetkező napokra, pedig tudta a tapasztalataiból, hogy felesleges ez a rémület, mert a szer nélkül is képes volt az életre, az ugyanolyan jó minőségű életre. Mondjuk, felmerülhet a kérdés, hogy a szerrel, vagy a szer nélkül minőségibb - e az élete. Nem akart ezen gondolkodni most, bár lehet, hogy máskor sem, elhessegette inkább jó messzire ezt a kötekedő villanást. Nekiállt elrámolni az eszközeit. Kitartott az elhatározása mellett, és ennek megfelelően úgy rámolt, hogy sokáig nem lesz szüksége ezekre a tárgyakra. Miután elkészült, kényelembe helyezte magát a kanapén, a tévé előtt, és hűvös érintéssel kitapintotta nyakán az ütőeret, majd figyelte, milyen ütemben lüktet az ujja alatt. Elégedett volt. Elterpeszkedett, behunyta a szemét, és átengedte az irányítást a szernek. Az előbbi aggódás úgy tűnt el, mintha soha fel sem merült volna. Ismerte önmagát, tudta azt is, mi fog történni az elkövetkező időben. Volt ideje megfigyelni, hiszen már számtalanszor megtapasztalta. Jó érzés volt, hogy most nem kell semmivel foglalkoznia…     

181. nap

Kedves Herceg!

Képzeld el, Zsuzsi szakított (végre) a pasijával, és újra elkezdett ismerkedni, és sikerült összeakadnia egy normálisnak tűnő pasival. Persze, tudom, hogy az ismerkedés elején mindenki a legjobb oldalát igyekszik mutatni, de azért valami így is lejön a másikról. Azt hiszem, jó szemem van az ilyesmihez, és az már most látszik, hogy még így, nagyon az elején is, jobb emberre akadt a réginél. No de, nem is ez a lényeg, csupán csak az előzmény. Zsuzsi beszélt neki rólunk, arról, mi történt, és a pasi mondott pár igen érdekes információt. Szerinte az ítéletet nem harmadolják, hanem felezik, és jó magaviselet esetén ennek a felezettnek a felét is elengedik, vagyis felfüggesztik. Nem tudom, mennyire jártas ilyen ügyekben, de Zsuzsi szerint eléggé az lehet. Zsuzsi szerint valami maffiás, alvilági körökben mozog. Nem fogok senkinek beszélni erről, maximum Odettnak mondom el, mert nem szeretném, hogy megint én tűnjek az össze - visszabeszélő okoskodónak, ám nagyon szeretném, ha igaza lenne...

179. nap

Kedves Herceg!

Megfáztam a vonaton. Azt hittem, hogy a hétvégén sikerült kikúrálni magam, de úgy tűnik, nem teljesen... Mindig te jársz a fejemben...

176. nap

Kedves Herceg!

Szomorú vagyok, és úgy hiányzol, hogy az már fáj...

172. nap

Kedves Herceg!

Végre itt van a nyakunkon a tárgyalás napja. Erre vártunk már legalább 172 napja :) Örülök is, izgulok is, és félek is. Holnap este úgy fogok felszállni a vonatra, hogy visszafelé már nem leszek egyedül. Jaj, de jó lesz... Ám fura is lesz. Olyan régóta várok már rád, és olyan régóta vagyok nélküled, hogy fura lesz kicsit újra veled. De gondolom, ezzel nem csak én vagyok így... Viszont, elsősorban legyen egy szerencsenap a szerdai, és kedvező ítélet jusson, a többi majd alakul szépen. Izgulok...

169. nap

Kedves Herceg!

Ma valahogy egész jó a kedvem. Ez meglep kicsit, nem mintha folyton rossz lenne a kedvem, ám jó sem szokott lenni, csak olyan semmilyen. Hogy minek köszönhető ez a jókedv? Nem tudom igazából. Talán jól esett, hogy Zsáklinnal közel két órán át trécseltünk :)

Azt hiszem, ma megint bejelentkezek a fodrászhoz, és még rövidebbre vágatom a hajam. Valahogy nem érzem magaménak ezt a hosszú, félhosszú hajat. Nem tudom, tetszeni fog e neked, kockáztatok :) Mondjuk, azt hiszem, amivel nem érzem jól magam, az semmiképpen sem állhat jól, hiszen az látszik, ha nem passzolunk. Ezért döntöttem a további kurtítás mellett. Meglátjuk, mi lesz belőle...

168. nap

Kedves Herceg!

Egyre fogynak a napok a tárgyalásig, és ennek egyre jobban örülök. Tegnapelőtt kaptam tőled egy levelet, amiben a jövőről írtál. Azt hiszem, ez a levél sokat segített nekem abban, hogy megnyugodjak, és ne törjem a fejem butaságokon. Most már, így kissé megnyugodva, azt gondolom, hogy kár volt hergelni magam előre olyanért, amiről úgysem tudhatom, hogyan alakul. Ahogy olvastam a leveled, rá kellett ébrednem arra, hogy kicsit alábecsültem a kapcsolatunkat, a te érzéseidet is, és a magaméit is. Hiba volt, de igyekszem nem elkövetni többet ezt a bakit. Örömmel töltöttek el a szavaid. Jó volt olvasni, hogy velem képzeled el a jövőt, és mire a végére értem a soroknak, tudtam, hogy ugyanígy érzek én is veled kapcsolatban. Ez alatt a fél év alatt mindig tudtam, hogy ha hazajössz majd, minden bajt simán elhárítunk együtt, csak egy pillanatra sikerült a kétségbeesésnek eluralkodni felettem. Ami azt illeti, nem tudom, mi vár még ránk, nem is annyira fontos, csak az számít, hogy együtt lépkedjünk a jövő felé. Persze, tudom, hogy mindig lesznek olyan helyzetek, amik próbára teszik a kapcsolatunkat, de most már nem félek (annyira legalábbis), mert meg fogjuk tudni oldani közösen...

A tervrajzod nagyon tetszett. Tökéletes kis kuckó lenne nekünk egy olyan lakás. Eszembe sem jutott, hogy ennél nagyobb kéne, hiszen nem szándékoznék bujkálni előled (maximum csak játékból) ;)

Izgulok, napról napra a tárgyalás kimenetele miatt, de pozitívan is állok hozzá. Azt hiszem, ez a fél év elég nagy büntetés volt mindkettőnknek, most már jó lenne egy kis szerencse, egy kis jó. Azt gondolom, alaposan megtanultuk mindketten a leckét...

165. nap

Kedves Herceg!

Telik, múlik az idő, aminek igazából örülök, de tartok is tőle. Sokszor írtam már a félelmeimről, még most is munkál bennem. Sőt, mondhatom, ahogy közeledik a tárgyalás időpontja, egy durvábban tör rám az egész. Sok minden miatt aggódom, de igyekszem bizakodó lenni többnyire, és tudatosítani magamban azt, hogy valóban szeretsz engem, és valóban fontos vagyok neked. Fény derül mindenre hamarosan, ez az egy biztos :)

161. nap

Kedves Herceg!

Lehet, hogy nagy bajok vannak a fejemben... A tegnapi levél miatt kicsit furán érzem magam, pedig igazából csak meg akartam szabadulni a buta gondolatoktól. Hiába beszéltem róla Zsuzsival és Odettal is, nem hagyott nyugodni, ám miután elmondtam neked (vagyis leírtam egy levélben), teljesen megnyugodtam. Viszont most meg az kavarog a fejemben, hogy biztos egy kötözködő, nyughatatlan, hülye picsának tűnhetek. Azt hiszem, akkor tűnne el teljesen ez a bolondság a fejemből, ha igaziból megbeszélhetném veled... Nagyon sajnálom, hogy ilyen érzeteim vannak a szüleiddel kapcsolatban, de bármennyire szeretném megszüntetni ezeket, nem megy...

Kérlek szépen, ha olvasod ezeket a sorokat, ne ébredjen benned harag, és más rossz gondolat se, mert nem célom egy pillanatig sem a viszályszítás, és azt sem szeretném, hogy rám ferde szemmel tekints. Az lesz a legjobb, ha nem olvasod majd el ezeket a leveleket, és el is határoztam, hogy csak végső esetben mutatom majd meg neked...

160. nap

Kedves Herceg!

Ma voltam fodrásznál. Jól levágta, olyan lett, amilyet kértem, valahogy mégsem vagyok kibékülve vele. Nem rövid, nem is hosszú. Lehet, hogy rövidre kellene nyíratnom, de még várok. Megnézem, milyen lesz holnap, ha megmosom. Jó lenne, ha megmutathatnám neked, te biztosan jobban látnád, milyen...

Érdekes volt a mai nap. Zsuzsi szerelmi élete a fejetetejére állt. A pasija körül megjelent egy nő, akit a kedves úr be akart cserkészni. Természetesen ezt eléggé gusztustalan módon próbálta kivitelezni, ráadásul arra sem vette a fáradtságot, hogy olyan diszkrét legyen, hogy Zsuzsi ne vegye észre. Én meg végig asszisztáltam (és még fogom is) az egészet. Már milliomodszorra állapítom meg, hogy bolondok az emberek. Jelen esetben nem csak a pasi, hanem Zsuzsi is. Szinte a szemem előtt szakadt meg a szíve, ő mégis úgy tett, mintha semmi nem történt volna, sőt, inkább még kedvesebb, még készségesebb volt vele. Olyan játszmába kezdett, amibe (szerintem) bele fog halni. Sejtheted, hogy nem tartottam magamban a véleményem, bár rögtön tudtam, hogy falra hányt borsó minden szavam. Nem értem az embereket... Hogy gyűlölheti magát valaki annyira, hogy megengedje, hogy ezt tegyék vele... Én a helyében már réges régen (de legalább akkor, ha ezt teszik velem) kidobtam volna, mint azt a bizonyos macskát. Persze, tudom én, hogy nem egyszerű egy szakítás, de akkor is... Mondjuk, majd akkor is legyek ilyen okos, ha a kettőnk kapcsolatában adódik konfliktus. Hogy miért adódna? Mondjuk az esküvő miatt, ahova apukád annyira magával akar rángatni. Pár hete azzal nyaggat, hogy menjünk velük, helyünk van az autóban, és az anyagi részről is gondoskodik. Elmondása szerint, azért emlegeti annyit, mert te olyan nagyon szeretnél elmenni rá (pedig, szerintem, csak sofőrre van szüksége), én viszont megmondtam neki, hogy nem megyek. Csütörtök reggel érnénk haza, és délután már indulni is kéne. Ez a problémám az egésszel. Mondtam neki, hogy szeretnék együtt lenni veled, de még hajlandóságot sem mutatott arra, hogy megértse az érveimet. Napok óta ezen rágódom, és mindig oda lyukadok ki, hogy ha úgy döntesz, hogy elmész, az komoly konfliktushoz fog vezetni kettőnk között. Ha mész, akkor az azt fogja jelenteni nekem, hogy még az ismeretlen senkik is fontosabbak neked, mint az, hogy velem tölts időt. Tudom jól, hogy nem támaszthatok elvárásokat veled szemben, akárhogyan is telt az elmúlt fél évünk, ám én mégis azt várom tőled, hogy az első pár itthon töltött napot velem akard megosztani. Velem beszélgetve, henteregve, vagy bármit csinálva. Ha te ezt másképpen fogod gondolni, akkor erősen át kell gondolni a dolgainkat... Félek ettől a lehetőségtől, de sokkal jobban bízom az irántam táplált érzéseidben. Azt gondolom, hogy ha ilyen apró dolog képes lenne éket vágni közöttünk, akkor az emlegetett, bazi komoly érzések fellengzős, nagy szavakká alacsonyodnának. Biztosan tudom, hogy a szavakat, amiket kiejtettem a számon, vagy amiket leírtam, a valódi érzéseimet tükrözték, és tükrözik most is, és, ahogy megismertelek téged, azt is gondolom, te sem a levegőbe szoktál beszélni. Akkor miért motoszkálnak bennem ezek a rossz gondolatok? Igazából erre magam sem tudom a pontos választ, találgatni tudok csak. Mondjuk, az biztos, hogy kétségbeesés, fásultság, magány telepedett rám az elmúlt hónapok alatt, bármennyire igyekeztél is (és magam is) tartani bennem a lelket, valahogy belesunnyogtak a lelkembe. Mindazonáltal biztos vagyok abban is, hogy egy szavad, egy pillantásod, egy ölelésed eloszlatná egy csapásra az össze negatív gondolatot még a közelemből is... Nagy az esély arra, azt hiszem, hogy sok az időm baromságokon törni a fejem, és túlaggódni baromságokat. Viszont, azért hozzá kell tennem, hogy elbizonytalanít, vagy inkább mérhetetlenül sért apukád hozzám állása, és semmibe véve érzem magam, vagy (lehet, kis túlzással?) kihasználva is. Mikor felfedeztem ezeket az érzéseket magamban, összeomoltam, mert úgy gondoltam addig, hogy minden tettemmel bizonyítottam feléjük (anyukád és apukád felé), hogy az érzéseim irántad igaziak, mélyek, és minden hátsószándéktól mentesek. Mikor elő - előbukkant az érzés, hogy bármit tehetek, sosem leszek elég jó, majdnem belepusztultam... Tudom jól, hogy túlagyalós, túlaggódós vagyok, és hidd el, főleg ennek ismeretében, letorkolltam magam, mondván, hogy a keserűség és a magány generál ilyen délibáb érzéseket bennem, ám jött időről időre valami, egy elejtett szavacska, vagy megjegyzés, és ezek a gonosz gondolatok még mélyebre ásták magukat a lelkemben... Szeretném, ha nem értenéd félre a szavaimat, és véletlenül se gondolnál arra, hogy áskálódó szándék vezérel, mert nem tennék ilyet sosem. Az érzéseimről, megérzéseimről beszéltem csak, és persze, lehet az is, hogy teljesen vakvágányra futottam, és azért találtam ki ezeket, hogy kukacoskodhassak... Szóval, kérlek (ha elolvasnád esetleg ezt a levelet), ne haragudj rám, nem akarok senkit befeketíteni, bántani, sőt, egyáltalán nem akarok senkinek semmi rosszat...

158. nap

Kedves Herceg!

Kissé nehezen indultam neki ennek a hétfőnek. Meg nem tudnám mondani, mi tartott vissza, no de, sebaj, úgyis ki fog derülni, ha valami oka van. Ám az is lehet, hogy szimplán csak lusta vagyok a szokásosnál is jobban...

Szombaton voltunk anyukáddal Érsekvadkerten. Oda is nehezen indultam el, de végül egész jól elvoltunk. Arra sikerült ráébrednem, hogy eléggé gyenge vagyok fizikailag. Nehezen viseltem a munkálkodást a napon. Folyton szédelegtem és hasonlók. Valahogy össze kéne szednem magam. Aztán vasárnap meghívott anyukád ebédre. Arra sem emlékszem, mikor volt utoljára, mikor rendesen ebédeltem. Persze, tudom, nem szabadna ezt elhanyagolni, de igazából annyira nem érdekel ez a dolog, és talán az egészségem sem... (büntit nekem) :)

Nagyon szeretném, ha este, mikor hazaérkezem, lenne levél tőled a postaládában. Eszméletlenül hiányzik, hogy legalább halljak felőled. Ez a két hét, ami hátra van a tárgyalásig, úgy érzem, kínkeserves lesz...

155. nap

Kedves Herceg!

Egyre fogynak a napok a tárgyalásig, és én napról napra feszültebb leszek. Igazából nem is értem, hogyan függ össze ez a két dolog. Vagy talán arról van szó, hogy aggódom a tárgyalás kimenetele miatt. Szeretném, ha jó vége lenne. Ám, ha jó vége lesz, akkor előbukkan egy másik félelmem, ami semmivel sem kisebb, mint az előző. Rettegek attól, hogy megváltoztunk ez alatt az idő alatt, amit külön töltöttünk. Mondjuk, a változással nincs baj, csak akkor, ha a változásaink eltávolítanak egymástól minket. Lehet, hogy normális ez az aggódás, de az is lehet, hogy felesleges. A leveleidből azt szűröm le minden alkalommal, hogy nincs ok aggodalomra, mert így is, most is hasonlóan gondolkodunk. Mindig tudod, hogy mit mondj azért, hogy megnyugodjak... Lehet, az is bajom, hogy nem jött levél tőled már második hete... Magányos vagyok, azt hiszem... Ami azt illeti, nem nagyon lenne okom nyavajgásra, hiszen jobban belegondolva, mit érezhetsz te, el sem tudom képzelni... Abba kellene hagynom a rinyálást, mert hát azt a pár napot, ami vissza van, simán ki tudom várni, és mert pozitívan gondolkodom, biztosan együtt jövünk majd haza...

149. nap

Kedves Herceg!

Eléggé szomorkás a hangulatom ma. Esélyes, hogy sírásig is elfajul a dolog. Leírom neked, mi is bánt, de előre bocsátom, ezt a levelet nem mutatom meg neked, és az is lehet, hogy amit gondolok igazi butaság. Az történt, hogy tegnap anyukád elintézte a maradék főtávos hátralékot. Megbeszéltük, hogy utána felhív majd. Hívott is. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a gondolataimat úgy, hogy ne bántsalak meg... Volt anyukádnál neked félretéve 30 ezres, amit Levi utoljára adott apukádnak, mondván, neked szánja. Azt elvette a borítékból, és kifizette belőle a tartozást. Igazából ebben nem is látok semmi rosszat, hiszen nem várható el, hogy kifizesse az olyan tartozást, ami nem az övé. A másik dolog az mkb-ba befizetett pénz. Megbeszéltük, hogy anyukád betesz 70-et, apukád 20-at, én pedig 70-et (bérleti díj címszóval). Szerencsére úgy alakult, hogy 90-et is be tudtam tenni, gondoltam, had fogyjon az a felhalmozódás, még ha lassan is. Végül apukád nem tette be a megbeszélt összeget, azt mondta, nekem adja oda (pedig kértem, tegye csak a bankba). Aztán tegnap anyukád azt mondta, hogy a jövő hónapban esedékes lesz valami súlyadó vagy micsoda az autódra, és arra elvenné azt a 20-at, amit Gyula adna nekem. Mondtam neki, hogy persze, tegyen úgy, ahogy gondolja. Aztán mondta, hogy milyen jó, hogy elfogyott a tartozás, és mostanában jó sok dolga lesz, mert sokszor megy majd az unokákhoz, de azért bármikor szeretettel vár, amikor csak meglátogatnám, csak előtte hívjam fel. Említette azt is, hogy ha majd hazajössz, meg fogja mondani neked, hogy innentől levette rólad a kezét, de rám szólt, hogy ne említsem ezt neked, mert ő akarja megmondani. Rosszul esett. A hangnem, a kioktatás, és mintha olyan búcsúzkodósan beszélt volna. Mikor letettem a telefont, eléggé fura érzés kerített hatalmába. Kihasználva éreztem magam, és azóta ezen rágódom. Mondjuk sejtem, mi az oka ennek a viselkedésnek részéről. Történt ugyanis, hogy a múlt héten (mikor visszavittük a gyümölcsös ládákat) apukáddal pont akkor beszéltek, mikor ott voltunk. Mondta, küld még neked pénzt, pedig kértem a két utolsó utalása után, hogy ne küldjön már semmit a tárgyalásig. Addig biztos elég lesz az, ami elment eddig. Eléggé sértett, hogy megint csak semmibe vette a szavam, és elmondtam anyukádnak a gondolataimat. Azt, hogy úgy érzem, Gyula semmibe vesz, hülyének tart és ostoba picsának, és hogy tisztára olyan, mintha nem is akarná annyira, hogy hazagyere. Nem kellett volna mondanom ezeket, így utólag már tudom. Akkor is éreztem kicsit, hogy megsértődött ezen. Ennek tudom be a tegnapi telefonbeszélgetés hangnemét. És csalódtam... Jól tudom, hogy a segítség, amit igyekeztem adni, nem érdemel köszönetet, igazából nem is várok ilyesmit, de azért jól esne, ha érezném, hogy értékelik az erőfeszítéseimet. Tudom azt is, hogy több élettapasztalattal rendelkeznek ők, mint én, de attól még érdemlek tiszteletet kioktatás, kihasználás helyett. Eszméletlenül rosszul esik. Anyukádtól nem számítottam erre...Persze az is lehet, hogy velem van a baj, és én láttam rosszul a dolgokat. Úgy gondolom, hamarosan ki fog derülni, hogy jól éreztem e az egészet, avagy sem. Őszintén szólva, arra számítok, hogy huzamosabb ideig (akár a tárgyalásig) nem fogok hallani anyukádról... Attól tartok, nekem nem megy jobbnak lenni attól, amilyen most vagyok. Nem akarok rosszat neked, nem akarlak becsapni, eszembe sincs anyagilag kihasználni téged, nem pályázom a lakásodra, és vérig sért, hogy csak egy kicsit is azt kell éreznem a viselkedésükből, hogy szerintük akár erre is képes lennék... Nem vagyok képes ennél jobbá válni, és nem vagyok képes eltűrni a kioktatást, a semmibe vevést, a kihasználtság érzését. Úgy döntöttem, hogy távolságot fogok tartani, és ahogy tőlem telik, igyekszem egyedül megoldani, amit megoldhatok... Azért hozzátenném, (ha esetleg mégis olvasnád ezeket a sorokat) lehet, én vagyok most érzékenyebb (pont menzesz előtt állok), és olyat képzeltem az egészbe, ami nincs is benne. Szeretném, ha nem ébredne harag benned senki iránt. Azt kérdezed, akkor miért írtam le? Azért csupán, mert azt remélem, hogy így megszabadulok ezektől a gondolatoktól, és nem kísértenek folyton, és akkor talán nem őrlöm magam tovább emiatt. Ugye nem lesz semmi baj ebből?... 

147. nap

Kedves Herceg!

Megint buszon ülök, és dolgozóba igyekszem, ám ma nem teszem kapkodósan. Magamévá tettem egy kicsit a tegnap beszerzett energiaitalból, aminek hatására kicsit jó hangulatba kerültem, és úgy érzem, hogy tele vagyok élettel, tettre készséggel, erővel. Pontosan tudom, hogy ez az ital hatása, mégis tetszik az érzés, csak már előre félek attól, hogy a hatás múltával ez is elmúlik majd. Hülyeség az egész, és a sok felesleges félelmem is. Generálom magamnak a depit, a rosszkedvet. Ki kéne találnom, miért teszem ezt. Esélyes, hogy az alaptermészetem aggódós, agyon agyalós része lesz a ludas. Az elkeseredettségem, az elveszettség érzetem miatt átvette az uralmat a mindennel szembenézni képes felemmel, és a stimuláns segíteni tud abban, hogy újra erőre kapjon ez a rész bennem. Ha majd itthon leszel újra, akkor te leszel ez a drog nekem, nem lesz szükség szintetikus okosságokra.

Lassan ugyan, de telik az idő, egyre fogynak a napok, és egyre többször érzem azt, hogy ez a pár hét hamar el fog telni. Mondjuk most erősen hat erre a gondolatra (még pozitívabb irányba) az encsi, de nem bánom, mert tudom, hogy csak a bennem lappangó érzést erősíti fel. Hiányzol egyfolytában... Tudom, tudom, önmagamat ismételgetem csak, de nem jutnak eszembe más szavak ennek a kifejezésére... Alig várom, hogy megölelj újra, úgy rendesen, igazán. És ha végre megtörténik, akkor olyan erősen szorítalak majd magamhoz, ahogy csak tudlak...

146. nap

Kedves Herceg!

Újra rossz leszek ma, és energiaitalt fogok vásárolni, ám nem biztos, hogy használni is fogom. Nem igazán érzem azt, hogy szükségem van rá, sőt, mi több, kicsit bánom már, hogy megrendeltem, viszont, ha már ezt tettem, megveszem, nem csinálok bolondot az emberből... Elfáradtam kicsit. Belefáradtam a saját életembe. Tudom, tegnap azt írtam neked, hogy nem vagyok mostanában olyan elkeseredett, ami mondjuk, igaz is, csak elfáradtam. Egyre nehezebben viselem az egyedüllétet, ám nem akarok senkivel sem még csak haverkodni sem. Veled szeretnék lenni már...

Ma szerettem volna venni egy nyári csizmát, de nem sikerült, mert nem volt a méretemben. Elszomorított, pedig csak egy csizma volt. Annyira megtetszett, úgy szerettem volna. Aztán emiatt szomorkás kedv miatt döntöttem úgy, hogy drogot fogok venni. Úgy tűnik, nem szabad ilyen hangulatban semmivel kapcsolatban döntést hozni, nem sikerül mindig jól választani.

Gondoltam, olvasnom kéne valamit, de gőzöm sincs, milyen témájú könyv érdekelne most éppen. Ebből is látszik, hogy eléggé labilis vagyok mostanság...

Elolvasgatom a leveleidet. Azoktól biztosan jobb kedvre derülök. Örültem volna, ha a héten is jön tőled levél, de úgy látszik, kéthetente jön erre a postás. Biztosan összevárnak párat ott nálad, és akkor adják postára. No de sebaj, a jövő héten remélem, jön levél...

145. nap

Drága Herceg!

Nincs vidám napom ma sem, vagy legalábbis nem indul vidáman... Hiányzol....

141. nap

Drága Herceg!

Kitérővel megyek ma haza. Kigondoltam, hogy, ha jó lesz a mai nap, akkor megengedek magamnak egy nacsoszt a west endből, és egész jó lett a zárás. Rengeteg ember volt a west endben, de a nyugati környékén is. Csak úgy nyüzsögtek. Néhány pillanatra el is kapott a félelem, de aztán úgy csináltam, mintha nem is vettem volna észre. Miután a mozinál megvettem a nasit, körbesétáltam a plázában, és néha arra lettem figyelmes, hogy furán néznek rám némelyek. Gondolom, azért, mert azzal az izével mászkáltam. Igazából nem értem, mi tetszett nekik rajta, hiszen akár egy csomag csipsszel is flangálhattam volna. Nem hiszem, hogy mostanában teszek ilyen kiruccanást. Megint csak kénytelen vagyok megállapítani, hogy nem vagyok ebbe a világba való...

Ugye tudod, hogy folyton hiányzol?

140. nap

Kedves Herceg!

Megint reggel van, és megint arra várok, hogy a busz elinduljon. Sosincs szerencsém ezeken a buszokon. Mindig a közelembe ül le valaki olyan, aki kellemetlen szagokat áraszt magából, brrr.

Van pár elintézni valóm. Az egyiken már túl vagyok, csekk befizetés volt. Most megyek az mkb-ba, nekik is adok egy kis pénzt. Aztán pedig elmegyek, és időpontot egyeztetek az orvoshoz. Tegnap nem tudtam felhívni őket, egyszer sem vették fel, de akkor is egyeztetek a héten.

Hiányzol, kedves herceg...

(este, a kanapéról)

Ma, Zsuzsival elmentünk egy turkálóba, és találtam két, nagyon jó felsőt. Az egyik egy sima trikó, de zöld, és egy feketét, ami kicsit átlátszó, olyan tüllszerű anyagból. Éppen mosom őket. Alig várom, hogy megmutathassam neked őket. Hétfőn megint be fogunk nézni oda, akkor hoznak új cuccokat. És képzeld, emellett a bolt mellett van egy cipőbolt is. Olcsó és jó cipők garmada. Oda is beszabadulok egyszer :)

Teletömtem a pocakom. Szalonnát ettem paradicsommal, és hagymával. Van is szagom rendesen :)

Hiányzol egyfolytában.

139. nap

Kedves Herceg!

Elég ritkán nézek ide be, és még ritkábban írok is. Nem is tudom, mi lehet ennek az oka. Talán nem akarom folyton magamat ismételgetni. Elfogytak a szavaim, és csak várom üres fejjel, hogy elteljen az idő... Nem is tudom, hány nap eltelte után ma felébredt bennem a vágy. Őszintén meglepődtem ezen, bár biztos jó hatással volt rám a tegnapi pár kellemes történés. Jó lenne, ha már kicsit jó irányba  indulna az életünk...

130. nap

Drága Herceg!

Azt hiszem, kezdek zombivá válni. Csak bámulok ki a fejemből agyatlanul. Egy gondolat sincs a fejemben, és ez már meg sem ijeszt... Nem jött tőled levél a héten. Na jó, még csak hétfő van, érthető is, hogy nem jött... Istenem, egy kis türelmet kérek még, egy kis erőt kérek még...

124. nap

Drága Herceg!

Este felülök a vonatra, és elindulok feléd. Izgulok... Remélem, minden rendben lesz majd...

120. nap

Drága Herceg!

Péntek este van. Bugyuta filmet nézek a tvben. Azt hiszem, ma sem fogok sokat aludni, már most érzem. Nincs nagyon jó kedvem, bár szomorú sem vagyok, inkább olyan közömbös. Semmi sem érdekel, és semmi sem tud igazán kihozni a sodromból, vagy érzést kicsiholni belőlem, csak azon jár az eszem, hogy milyen jó lenne, ha itt lennél végre megint velem. Bárcsak ki tudnám fejezni, mennyire hiányzol... Nem szeretem ezt az életet nélküled...

118. nap

Kedves Herceg!

Jó pár napja nem írtam neked itt. Valahogy nem ment, pedig szinte mindig a fejemben vagy. Szomorú vagyok, napról napra szomorúbb. A jövő héten (ha minden rendben megy) újra találkozunk, attól jobban kell, hogy érezzem magam. Kicsit aggódom, hogy nem lesz elég ahhoz, hogy visszatérjen a jókedvem. Úgy érzem kicsit, hogy nélküled szépen lassan meghal a szívem... Jó lenne, ha nem sokára itthon lennél, mert nélküled elvesztem...

112. nap

Kedves Herceg!

Mondhatni, szokás szerint, ma sincs túl jó napom. Türelmetlen, nyugtalan, és ingerlékeny vagyok, bár igazán nincs rá okom. A torna sem lendít a kedvemen. Úgy érzem, hiába gyötörjük magunkat Zsuzsival nap mint nap, semmi eredménye. Bár ma megjegyezte Zsuzsi, hogy kerekebb lett a fenekem (ez azért jól esett, bár akkor esne igazán jól, ha tőled hallhatnék ilyesmiket). Aztán azért eszembe jutott, hogy csak azért mondta, hogy feldobja a hangulatom kicsit.

Ma (ha minden igaz) veszek egy kis energiaitalt. Tudom, hogy nem lenne szabad, de igazából nem nagyon érdekel, mit szabad, és mit nem. Szeretnék egy kis más érzést, kicsit más gondolatokat, mindegy mit, csak más legyen. Amúgy nincs ok aggodalomra, nem fogok elszállni vele, csak kicsit lazítok. Remélem, nem gondolod azt, hogy mentegetem magam előtted, vagy magam előtt, mert nem érzem úgy, hogy erről lenne szó. Az igaz ugyan, hogy az ilyen dolgokat szeretem veled együtt csinálni, akkor érzem tőle igazán jól magam, és fura is lesz nélküled, de kell egy kicsit ez most.

Hiányzol... Örülnék, ha várna egy levélke a postaládában, az olyan jó lenne. Elkergetné kicsit ezt a letargiát... Nem szeretem ezt az életet nélküled...

Unrealityzálás

Álmodtam egy világot magamnak - magyarázta a kis rókácska, miközben Rudi azon törte a fejét, hogy van-e akkora mázlija, hogy nem nagy az az álomvilág. Nem tervezte ugyanis, hogy hablaty áradat okozta halálunalom áldozata váljék belőle. Annál is inkább, mert még kicsit sem érdekelte, milyenek a paradicsomok azon a bizonyos magaslaton. Összeszedte hát minden tehetségét, vagy mi a szösz is szükségeltetik az életben maradáshoz, és alaposan elhatározta, hogy ezt, ha törik, ha szakad, átvészeli. Ám, kár volt előre félni attól az unalom kaszástól, a kis rókica nem eresztette bő lére, már csak azért sem, mert nem jellemezte még a szómenés nyúlfarknyi hajlama sem. Úgy folytatta hát, hogy: itt állok a kapui előtt, és a kulcslyukon keresztül leselkedem befelé azon tanakodva, bátorkodjak-e belépni. Óóó, de mily szerencse, hogy Rudival az oldalamon kukucskálok, és ő segít, mert okos, bátor, meg még több halom olyanja van, amit erénynek neveznének a bölcselkedők. Sőt, mi több, nem csupán segít, hanem velem is tart... Ugye, velem is tartasz? - nézett kéztördeléses esdeklőn a kis ravaszdi a nevezettre. Na, most aztán szorít a kutya rendesen - osont át Rudink agyán e kószaféleség. A galádul támadó érzet, miszerint csapdába csalogatták, nem időzhetett nála hosszan, mert a következő átosonás magával is hozta a világosságot, vagy legalábbis valami aprócska fénycsóvát. Ugye, velem tartasz? - feszegette csak egyre a kérdést nagy rókáék kis ivadéka, ezért Rudi sem habozott sokáig, rávágta hetykén: naná, hogy veled tartok egy ígéretedért cserébe. Jutalmamul kérem, hogy míg az álomvilágodat rójuk, időről időre tegyük össze, amink van (te adj rókát, én pedig rudival szolgálok) és hagyjunk magunk után sok - sok Róka Rudit...

(Segítség, narrátor közreműködése nélkül láthatatlanná válik a happy end. Narrátor, narrááátor, boldog vég bemutatására fel!)

(Narrátori módban) Az álomvilág hatalmas, nehézkes ajtaja lassan kitárulkozni látszik. Rudi, karján a kis rókával, besétál e világba, ahol megkezdik kalandjaikat együtt... (A nap, hogy örömüket méltó pompával ünnepelje, káprázatos lementébe kezd, miközben hőseink alakja eltűnik a ragyogó messzeségben.) S lőn happy end  

110. nap

Kedves Herceg!

Unatkozom. Eléggé nagyon. Mondjuk igazából azt sem tudom, mit csinálnék szívesen... Na jó, azért lennének ötleteim ;) Nyűgös vagyok, és hisztis. Biztosan nem tetszene neked, ha itt lennél, bár, ha itt lennél, nem lennék hisztis sem. Ma is össze - visszaságok járnak a fejemben, úgy tűnik, ez nehezen múlik el...

Hiányzol veszettül, és még mindig nem szeretem ezt a világot nélküled...

108. nap

Drága Herceg!

Ezen a héten nem voltam túl vidám hangulatban. Kicsit szomorkodós voltam. Nagyon hiányoztál, és nincs ez másképpen most sem. Egész nap hentergek csak, és várom, hogy elteljen ez a nap is, de elég lassan vánszorog. Mondjuk azért az jó, hogy sikerült megvenni a vonatjegyet hozzád. 17-én indulok, és 18-án találkozunk. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi gond az időpont egyeztetéssel sem a börtönnel, sem a tolmáccsal. Eléggé nehezen viselem nélküled, és már sejtem, hogy ez nem lesz jobb kicsit sem. Jó lenne, ha már hazajöhetnél...

102. nap

Drága Herceg!

Veled álmodtam az éjjel. Itthon voltál már, és el kellett menned valahova, én pedig vártalak. Úgy tűnt, hogy nagyon régóta várlak már, te mégsem jöttél. Aztán arra gondoltam, hogy írok neked viberen. Írtam is volna, de elkezdtem azon morfondírozni, jó lesz e, ha írok, mert nem beszéltük meg. Sokat vívódtam, végül írtam, és vártam, hogy válaszolj. Nagyon vártam, de nem jött válasz, bár nem tudhatom, mi lett volna, mert felébredtem. Rossz álom volt, eléggé rossz. Nem szeretnék álmokat többet...

Erről jut eszembe. Szombat éjjel, vagy inkább már vasárnap hajnal volt, mikor erotikus álmaim voltak. Mindig megzavarodom kicsit, mikor arra ébredek, hogy felizgatott egy álom. Egy kezemen képes vagyok megszámolni, hányszor történt ilyen velem. Nem csak a szívemnek, és az eszemnek hiányzol, hanem a testemnek is. Persze, eddig is hiányoztál a testemnek (is), csak most már hangot is adott ennek...

101. nap

Drága Herceg!

Kicsit szunyókáltam délután, és arra ébredtem, hogy eszeveszettül fáj a bal bokám. Alig bírtam ráállni. Nagyon remélem, hamar elmúlik, vettem is be gyógyszert rá. Elég szeszélyes ma az idő. Volt már egy szép nagy vihar is, jól elmosta a gyereknapot sok helyen. Szegény gyerekek...

Tegnap sokat dolgoztunk anyukáddal Érsekvadkerten, alaposan elfáradtunk, de majd holnap írok neked erről részletesen. Nagyon fáj a bokám... Holnap megyek orvoshoz, gondoltam, megvárom, míg végzek ott, és utána körmölök neked. Megyek, teszek rá vizes ruhát, mert ez szörnyen fáj.

Rettenetesen hiányzol...

96. nap

Drága Herceg!

Szokás szerint ma sem történt semmi, igazából nem is akarom, hogy történjen, pláne úgy, hogy nem vagy itt. Csak teljen már el az az idő, amit nélküled kell eltölteni. Unatkoztam ma nagyon sokat. Próbáltam olvasni, pszichós témájú cikkekbe belemerülni, de unos untalan elkalandozott a figyelmem a semmibe. Bámultam a bugyuta, agyromboló sorozatokat, de azoktól kezdtem már kiütéseket kapni. Azért valahogy este lett, és lassan alvósba megyek át. Talán holnap jobb nap lesz. Bár esélytelen, hogy olyan történjen, amitől jó nap lehetne.

Hiányzol... Jó lenne, ha nem tartana már sokáig a nélküled lét. Félek, hogy megszokom a hiányodat. Nem akarom megszokni, nem akarom nélküled élni az életet. Egyfolytában pokol az életem nélküled...

93. nap

Drága Herceg!

Ma át kellett rendezni a teknősök kifutóját. Természetesen a birka macska miatt. Alomnak használta a homokot. Azt hittem, agyon csapom, mikor észrevettük. Kifertőtlenítettük alaposan, talán így nem lesz több gond vele. De mondtam Odettnek, hogy visszamegy a menhelyre, ha nem kapja össze magát. Még szerencse, hogy Zsáklin következetesen, kitartóan, és hatékonyan neveli ezt a dögöt :)

Örömhír még a mai napon, hogy régóta először sikerült újra finom pörköltet főzni. Sejtettem, ha odafigyelek, és nem csapom össze, akkor meg tudom csinálni úgy, hogy jó legyen :)

Minden pillanatban az eszemben vagy, és rettenetesen hiányzol...

Megyek, és elalszom a Félvér hercegen :)

91. nap

Drága Herceg!

Lefekvés előtt vagyok, csak nem szerettem volna úgy lefeküdni, hogy nem mondtam el neked, hogy mennyit gondoltam rád ma is. A tegnapi látogatás bearanyozta az életem, egész nap jó kedvem volt, és remélem, hatással lesz rám még sokáig. Nagyon szeretlek téged, drága herceg.

89. nap

Kedves Herceg!

Sok napja már, hogy nem írtam neked itt. Talán nem akartam megint csak ismételgetni magam, most mégis írok pár sort. Félek. Megint félek... Este felszállok a vonatra, és elindulok feléd, holnap pedig találkozunk. Nagyon örülök ennek, ám úgy félek is, mintha most találkoznánk előszőr. Miért ez a félelem? Talán azért, amiért a múltkor is féltem. Rettegek attól, hogy elveszítelek. Félek, hogy másképpen látsz majd, attól is, hogy nem látod bennem azt, amit eddig láttál, és persze attól is, hogy én más szemmel nézek rád. Mondjuk ettől az utóbbitól nem tartok annyira, mert úgy érzem, az érzéseim sziklaszilárdak. Holnap, miután megpillantalak, másképpen érzek, megnyugszom, de most rettegek... És úgy várom, hogy lássalak, hogy azt elmondani sem tudom...

(több órával később, a vonaton)

Fél óra telt csak el az indulás óta. Próbáltam olvasni, de nem ment. Olvastam a szavakat, de valahogy nem álltak össze mondatokká. Egy - egy mondatnak többször is nekifutottam, hogy eljusson az agyamig az értelmük. Máshol jár az eszem... Hogy hol? Te is biztosan sejted. Igen, igen, körülötted, és a reggel körül... Ma újabb levél jött tőled, a héten már a második. Nagyon hálás vagyok neked ezért. Így kicsit mintha gyorsabban telne az idő. A leveleiddel lelket öntesz belém, és észre veszem, hogy még nem fogyott el teljesen az erőm... Ó, hogy mennyire szeretlek téged...

83. nap

Drága herceg!

Mostanában valahogy nincsenek gondolataim, vagy inkább azt mondanám, hogy akkor lesz üres a fejem, mikor írni akarok. Akkor is, mikor levelet írnék neked. Amúgy folyton pörög az agyam, de mindig ugyanazokon a dolgokon jár. Azt hiszem, kezdek elfáradni, és ez nagy baj. Bízom benne, ha találkozunk, akkor ez az érzés elmúlik kicsit. Valószínűnek tartom, hiszen a múltkor is így voltam vele... Ma felmegyek anyukádhoz, talán, ha beszélgetünk kicsit, jó hatással lesz rám...

(12 órával később, a pokróc alól)

Most már biztos, hogy jövő héten meglátogathatlak. Az, hogy sikerült tolmácsot találni, feljavította a hangulatom, egész nap jókedvem volt. Alig várom, hogy szerda legyen. Olyan jó lenne, ha megérinthetnélek...

Képzeld, tegnap elkezdtem újra szoliba járni. Ma is voltam. Meglátod, olyan szép barna leszek megint, hogy csak na. Biztosan tetszeni fog neked, és ráadásul finomabb is lesz tőle a bőröm, öröm lesz hozzáérni... Bárcsak hozzám érhetnél már, úgy hiányzik az érintésed (is), hogy azt lehetetlen szavakban kifejezni...

Jó éjszakát, drága Herceg, veled fogok álmodni valami nagyon szépet :)

80. nap

Drága Herceg!

Hétvégén megint anyámnál voltunk, pedig mindig azt mondom, hogy mostanában nem megyünk. Viszont mostanában tényleg nem fogunk menni, majd csak akkor, mikor Zsáklin megy a tanév végén a KRESZ miatt. Aztán lehet, hogy nem fogom betartani, csak hogy menjünk valahova. Bár lehet, inkább elruccanunk más helyekre. Azt még nem tudom, hova, de csak kitalálok valamit.

Eszméletlenül hiányzol. Néha úgy érzem, sosem lesz vége ennek a rossz időszaknak, de aztán azzal biztatom magam, hogy ha itthon leszel újra, akkor minden jóra fordul. Ez biztosan így lesz, így kell lennie...

76. nap

Drága Herceg!

Ma egész jó hangulatú napom volt, van. Azt nem mondom, hogy jó a kedvem, de nem vagyok magam alatt annyira, mint mostanában szoktam. Nagyon sokat gondoltam rád. Próbáltam elmondani magamnak, hogy miért szeretlek téged. Nagyon sokáig elfoglalta az agyam az, hogy igyekeztem felsorolni, mi mindenért vagyok oda érted. Mosolyogtam is. Nem hagytam az agyamnak azt, hogy arra gondoljon, milyen messze vagy, és arra, hogy nem tudom, mikor ölelsz újra meg.

Úgy tűnik, a hétvégén megint elmegyünk Dombóvárra. Gyuri anyukájának lesz a születésnapra, és még anyák napja is lesz. Anyukádat is meg szeretném ajándékozni valamivel, bár még nem sikerült kitalálni, mivel. Lehet, hogy valami szép csokrot szerzek mindenkinek.

Igazából akkor lennék a legboldogabb, ha nem ajándékozásról kéne gondolkodnom, hanem helyette veled lehetnék. Az sem érdekelne, hogy mit csinálunk, csak a közelemben érezhesselek. Drága Herceg, megőrülök érted...

75. nap

Drága Herceg!

Nem tudom, mi van velem mostanság. Mostanság majdnem mindenkivel összezördülök, és nem tudom pontosan, hogy én reagálom - e túl mások felém való megnyilvánulásait, vagy jól látom, és mindenki velem próbál genyázni. Azért van olyan, akivel jól kijövök. Anyukád, apukád, csajok és Zsuzsi is ilyen. Nem hiszem, hogy ők megjátszanák magukat csak azért, hogy ne zördüljünk össze. Mondjuk az biztos, hogy sokszor vagyok ingerült, és mióta nem vagy itthon eléggé el vagyok keseredve. Az is igaz, hogy kétségbe vagyok esve, és rettegek nagyon sok mindentől, és sokszor kilátástalannak érzek mindent. Ennyi negatív érzés éppen elég ok lehet arra, hogy azt gondoljam, hogy bennem van a hiba... Ezen változtatni szeretnék, változtatni kell, csak még nem tudom pontosan, hogyan. Úgy szeretném, ha már hazajönnél, és erőt adnál. Egy ölelésedtől újra erőre kapnék... Rettenetesen hiányzol... Bárcsak történne valami jó, és hamar újra itthon lennél... 

73. nap

Kedves Herceg!

Jó lenne, ha egyszer végre írhatnék valami jót neked. Folyton csak azt írom, hogy szomorú vagyok, és minden szar. Sokszor inkább nem is írok, mert semmi kellemes dolog nem történik, és nem akarom, hogy megint csak azt olvasd, hogy milyen borús az életem. Tudom jól, hogy akkor is jónak kéne lennie az életemnek, ha nem vagy itt éppen, de ne gondold, hogy az én életemben történő kellemetlenségek miattad, vagy a hiányod miatt vannak, mert nem így van, bár az biztos, hogy a hiányod nem a legjobb dolog, ami történhetett. Arra gondolok csupán, hogy kicsit úgy érzem magam, mint egy katasztrófa sújtotta övezet. Annyira igyekszem összeszedni magam, de valahogy minden próbálkozásom kudarcba fullad. Sokszor érzem úgy, hogy már nem sokáig bírom, és ha nem történik valami csoda, akkor fel fogom adni, elfogy az erőm. Persze tudom, hogy minden rossz időszak után jön a jó korszak, csak félek, hogy addig elfogy minden erőm... Bárcsak itthon lennél, bárcsak végre minden jóra fordulna...

72. nap

Kedves Herceg!

Egyedül vagyok itt nálad. Lányok elmentek egy japános, animés fesztiválra, este fognak hazajönni, és holnap is ez lesz a programjuk. Most aztán egyedül vagyok rendesen. Kissé meg is ijeszt ez a dolog, nem tudom, mit tehetnék ellene, és azt sem, hogyan változtathatnék rajta. Jó lenne, ha tudnék aludni, de ha nappal alszom, éjjel nem fogok tudni. Lehet, többször kéne edzőterembe mennem. Az biztos lefárasztana, de a magányomon mit sem változtatna, hiszen ott is egyedül lennék, még akkor is, ha csomóan vesznek körül. Kicsit nehezen viselem az életet nélküled, mondhatni, pokol az életem nélküled...

71. nap

Drága Herceg!

Megint fáradtnak érzem magam, és nagyon egyedül vagyok... Magányosabbnak érzem magam Robinsonnál is, mikor 25 éve volt már a szigeten. Olyan boldog lennék, ha már haza jöhetnél, bár félnék is tőle. Rettegnék, hogy másképpen nézel rám, másképpen látsz, megváltoznak az érzéseid irántam...

Történhetne már valami jó dolog. Szeretnék már egy kis sikerélményt. Lassan teljesen felőrlöm magam teljesen, mindenféle szempontból. Történhetne már valami jó dolog...

Függőség

Csodálkozott magán. Megint eszébe jutott az a lány. Mindig meglepődött, mikor az agya felidézte őt. Mondjuk az is meglepő volt, hogy meglepődött a meglepetésén, hiszen valahol belül tudta, hogy fel fog bukkanni a lány emléke. Nem szép az a lány, bár nem is csúnya, inkább csak egy átlagos lány, egy a sok közül. Lehet, hogy túlságosan hozzászokott már a szebbnél szebb csajokhoz, akik az esetek többségében körülvették, és ez is egyik oka lehetett csodálkozásának. Ez a lány nem szép, mégis úgy vonza a gondolatait, a testét, az érzékeit, mint mágnes a vasat. Érdekes, új érzés volt ez, és ijesztő is. Eleinte nem tudta, hogyan kellene kezelnie, de nem csak ez okozott fejtörést. Mikor időről időre felbukkant a lány a fejében, tudta, hogy nem fogja sokáig bírni, és fel fogja keresni. Igyekezett tartani magát, az utolsó pillanatig távol próbálta tartani magától ezt a valamit, de a lelke mélyén biztosra vette, hogy nem lesz képes ellenállni. Mindig így is lett. Minduntalan a lánynál kötött ki. Úgy érezte, hogy van valami megmagyarázhatatlan kapocs közöttük, ami egyfolytában űzte, hajtotta felé, ám hiába akarta megfogalmazni mi is az a valami, nem ment. Talán túlbonyolította az egészet, és az a fura érzés semmi más nem volt szimpla rokonszenvnél. A lány részéről legalábbis, ezt is tudta, megsúgta valami hangocska onnan bentről. Hogy a magában mocorgó érzést mivel magyarázhatta volna, arról gőze sem volt, és ahogy telt - múlt az idő, már nem is akarta megfejteni. Egyszerűen hagyta magát sodródni az árral, nemes egyszerűséggel csak megélte a benne kavargó mindenfélét, akárhogy erőlködött is az elején a kontrollt megtartani. Végül megadta magát, és sodródott. Végül aztán már a lelkifurdalás is odébb állt, nyugalmat hagyva maga után. Ahogy beköszöntött a nyugalom, úgy kezdett egyre ritkábban felbukkanni az az érzés, ami a lány felé űzte. Néha még meg-megjelent, de már nem volt kétség afelöl, hogy el fog tűnni teljesen. Mikor ráébredt erre, újra csak megrémült, mert attól félt, hatalmas űrt hagy a lelkében, de megnyugodott, miután fájdalom mentességet tapasztalt a mulandósággal, és a veletöltött kellemes órák emlékét elzárta a memóriája egy kis rekeszébe. Tudta, sosem felejti el, de nem csak a kellemes élmények hagytak mély nyomokat benne, hanem a kavargó érzések is, amiken a lány hatására tapasztalhatott meg.

69. nap

Kedves Herceg!

Ma, mintha kicsit jobb lenne a kedvem. Talán az az oka, hogy itt, a munkahelyen nem vagyok egyedül. Tegnap nem volt itt senki, csak én, és azért lehetett az a soha nem lesz vége ennek a napnak érzésem. Eléggé szeszélyes vagyok mostanában. Hirtelen robbanok, aztán ugyanolyan váratlanul tudok letargiába süllyedni. Fura ez, és érthetetlen...

Anyukád felment hozzád, át akar venni valamilyen levelet, ami a navtól jött. Zsáklin otthon maradt vele, nem akart egyedül felmenni, mert nem üres a lakás, pedig mondtam neki, hogy nyugodtan, emiatt ne zavartassa magát. Be kell ismernem, kicsit félek attól, hogy rossz véleménye lesz rólunk olyasmi miatt, amit nem úgy csinálunk ott nálad, ahogy szerinte kellene, és azt nem szeretném...

Mondjuk azt hiszem, leszarok mindent hangulatom is van, vagyis tojok mindenre... Kis túlzással...

64. nap

Drága Herceg!

Kicsit izé napom van, természetesen magam sem tudom, miért. Persze azt sem tudom, minek kellene örülnöm... Kicsit később el fogok menni az Alexandrába, és megveszem az új Ranschburg könyvet. Lehet, hogy bele is vetem magam, bár kissé nehéz olvasmány. Nem biztos, hogy az össze - vissza kavargó gondolataim engedik a ráfigyelést, de azért csak megpróbálom. Ha ezt a kötetet is megszerzem, akkor meglesz a sorozat mind a hét része. Mondjuk ez adhat okot örömre.

Ma megvettem a vonatjegyeket a hozzád utazáshoz. Ha minden igaz, és az ügyvéd is támogatja a dolgot, akkor 14-én megint láthatlak egy órácska erejéig. Nem most lesz még, de sebaj, így talán jobban telik az idő...

62. nap

Kedves Herceg!

Nem sok újat tudok mondani neked, annyit csak, és megint, hogy hiányzol és szeretlek. Ezen semmi nem képes változtatni. Esetleg csak a hiányérzet szűnhet meg, ha hazajössz... Fáradt vagyok, szeretnék elbújni valahova addig, míg haza nem érkezel...

Képzeld, megkapta Odett az első gyorshajtásos büntetést. Gyurihoz küldték a számlát, gondolom, anyám gyorsan rámozdult, és kinyitotta. Ha megyünk hétvégén, szegény Odett kap majd hideget is, meleget is, ezt előre látom. De sebaj, Gyuri azért szokás szerint jó fej, azt mondta, ezt kifizeti, de legközelebb vigyázzon.

Nézegettem a vonatokat Münchenbe. A héten szeretném megvenni a jegyeket májusra. Arra gondoltam, hogy 10-e és 20-a közöttre jó lenne. Utána hamar jönne a következő hónap, mikor újra mehetnék, és így talán gyorsabban telik az idő.

Az éjjel sikerült végre jól aludni. Igaz, hogy hatkor azért már ébren voltam, de legalább nem ébredtem fel kétóránként. Elég sok mindent kell pakolni még, de bízom benne, hogy nem fog sokáig tartani, és összepakolunk. Azt hiszem, lesz egy csomó dolog, amit ki fogunk majd dobni, talán úgy jó lesz majd. A könyveket elrámoltuk, meglett a helyük. A ruhák vannak vissza, és néhány apróság, de azok közül sok fogja a kukában végezni. Remélem, nem fogod megbánni ezt az összeköltözést velem, velünk. Félek kicsit, hogy de, ám bízom abban, hogy nem. Azt tudom biztosan csupán, hogy mindent megteszek azért, hogy ne bánd meg, csak gyere haza már gyorsan...

61. nap

Drága Herceg!

Kezdenek jól alakulni a dolgok erre felénk. Tegnap felhívott Andris, és mondta, hogy lehet, jövő héten hazaviheti a kicsiket. Ez nagyon jó hír. Különben azért hívott, mert Molnár Gábor barátod megy Münchenbe, és szeretett volna meglátogatni téged. Nem gondolt arra, hogy ez nem olyan egyszerű, mint gondolja, és még áprilisban akart volna menni. Nem tudta, hogy azt már nem lehet, és ennyi idő alatt az engedélyt sem kapta volna meg, szerintem.

Folyamatban van még mindig a költözés. Ma még lesz egy - két kanyar, és elkészülünk végre. Utána már csak mindent a helyére kell pakolni, és rendben leszünk. Kicsit több cuccunk lett, mint amire gondoltam, de sebaj, addig csinálunk szanálást, míg el nem férünk :) Anyukád éppen nálad van Odettal, és próbálnak kitalálni valami csinos elrendezést. Legszívesebben én is otthon lennék velük, de muszáj dolgozni. Mondjuk már majdnem minden számlát befizettem, a villanyszámla nem érkezett csak meg, és anyukádnak is szeretnék adni valamekkora összeget az utolsó magas villanyszámlára, mert kiderült, hogy Levi mégsem fog segíteni. No de, ez nem is lényeg. Dolgozom, és nem lesz semmi baj...

58. nap

Kedves Herceg!

Ma nekiálltunk csomagolni. Átpakoltuk hozzád a könyveket, a cipőket, és a kabátokat. Holnap szeretnék a lehető legtöbb dolgot átvinni, mert minél előbb be szeretném fejezni a költözést. Azt hiszem, már nincs sok dolgunk itt. A könyvek voltak a legnehezebbek és a legtöbben...

Nagyon sokat gondolok rád. Nincs a napnak olyan órája, mikor ne jutnál eszembe. Amikor alszom, akkor is az eszemben vagy, veled álmodom. Szeretlek téged, és nagyon hiányzol.

57. nap

Kedves Herceg!

Már három napja, hogy hazajöttünk tőled. Nem tudom, mi történt velem, de valami miatt nem tudok rendesen aludni, és olyan fáradt vagyok, mint a fene...

Úgy hiányzol, hogy az már fáj, eszméletlenül fáj...

52. nap

Drága, drága Herceg!

Itt a küszöbön az indulás napja, és végre láthatlak újra. Nagyon izgulok, de mindennél jobban várom is. Félek is. Félek, hogy másképpen látsz majd, mint elutazás előtt, ám az is lehet, hogy attól is tartok, hogy én látlak téged másképpen. Félek, hogy nagyon megváltoztál, míg nem találkoztunk, és azt nem akarom. Azt a herceget szeretném, aki elutazott. Azt a herceget rövid hajjal, az arcán szőrrel, csinos pocakkal. Lehet, félek attól, hogy elveszítem azt a herceget, akit olyan nagyon szeretek. Persze, tudom, hogy amik történtek veled, olyan dolgok, amik nem múlhatnak el úgy, hogy ne változtassanak az emberen, én mégis azt kívánom, azért rimánkodom, hogy az az igazi hercegem legyél, aki voltál, úgy, ahogy voltál. Tudod, én semmit sem változtam. Az vagyok, és olyan, mint két hónappal ezelőtt. Az érzéseim irántad változtak ugyan (erősebbek lettek), ám én kicsit lettem más. Azt szeretném, hogy ennek ellenére is értékesnek láss, és akarj engem. Azt szeretném, ha így is, így változatlanul is szeretnél, és akarnál... 

49. nap

Drága Herceg!

Már azon gondolkodom, mit is vegyek fel, ha majd megyünk hozzád. Nem tudom, mennyire lenne jó, ha szexibe bújnék. Vagy inkább sportos legyek? Vajon melyik lenne neked a jobb? Lehet, hogy megpróbálom kombinálni a kettőt valahogy. Azt szeretném, hogy szépnek láss. Azon is sokat töröm a fejem, hogy milyen könyvet válasszak. Valami olyat szeretnék, amit még nem olvastál, és érdekesnek találnál. Holnap megnézem nálad a könyveket, aztán meg itthon is... Annyira várom már az indulást, nagyon szeretnélek már látni téged. Remélem, hozzád érhetek, megölelhetlek... 

Ma egész nap sütött a nap. Máskor ilyenkor olyan jó kedvem szokott lenni, de most utálom ezt a napsütést. Sőt, talán haragszom is rá, amiért úgy, hogy nem vagy itt. Butaság, vitathatatlan, de néha butácska vagyok... 

48. nap

Drága Herceg!

Ez a mai nap is keservesen telt, de eltelt. Sokat olvastam Robinsonból. Nem sok kell, és befejezem. Mire indulunk hozzád, szeretném kiolvasni. Viszünk neked majd pár könyvet, hátha oda lehet adni neked. Még nem tudom, milyen könyvek legyenek, de majd kitalálom. Olyat szeretnék vinni, amit még nem olvastál... Eszeveszettül hiányzol, és egyfolytában pokol az életem nélküled...