2014. július 31., csütörtök

168. nap

Kedves Herceg!

Egyre fogynak a napok a tárgyalásig, és ennek egyre jobban örülök. Tegnapelőtt kaptam tőled egy levelet, amiben a jövőről írtál. Azt hiszem, ez a levél sokat segített nekem abban, hogy megnyugodjak, és ne törjem a fejem butaságokon. Most már, így kissé megnyugodva, azt gondolom, hogy kár volt hergelni magam előre olyanért, amiről úgysem tudhatom, hogyan alakul. Ahogy olvastam a leveled, rá kellett ébrednem arra, hogy kicsit alábecsültem a kapcsolatunkat, a te érzéseidet is, és a magaméit is. Hiba volt, de igyekszem nem elkövetni többet ezt a bakit. Örömmel töltöttek el a szavaid. Jó volt olvasni, hogy velem képzeled el a jövőt, és mire a végére értem a soroknak, tudtam, hogy ugyanígy érzek én is veled kapcsolatban. Ez alatt a fél év alatt mindig tudtam, hogy ha hazajössz majd, minden bajt simán elhárítunk együtt, csak egy pillanatra sikerült a kétségbeesésnek eluralkodni felettem. Ami azt illeti, nem tudom, mi vár még ránk, nem is annyira fontos, csak az számít, hogy együtt lépkedjünk a jövő felé. Persze, tudom, hogy mindig lesznek olyan helyzetek, amik próbára teszik a kapcsolatunkat, de most már nem félek (annyira legalábbis), mert meg fogjuk tudni oldani közösen...
A tervrajzod nagyon tetszett. Tökéletes kis kuckó lenne nekünk egy olyan lakás. Eszembe sem jutott, hogy ennél nagyobb kéne, hiszen nem szándékoznék bujkálni előled (maximum csak játékból) ;)
Izgulok, napról napra a tárgyalás kimenetele miatt, de pozitívan is állok hozzá. Azt hiszem, ez a fél év elég nagy büntetés volt mindkettőnknek, most már jó lenne egy kis szerencse, egy kis jó. Azt gondolom, alaposan megtanultuk mindketten a leckét...

2014. július 28., hétfő

165. nap

Kedves Herceg!

Telik, múlik az idő, aminek igazából örülök, de tartok is tőle. Sokszor írtam már a félelmeimről, még most is munkál bennem. Sőt, mondhatom, ahogy közeledik a tárgyalás időpontja, egy durvábban tör rám az egész. Sok minden miatt aggódom, de igyekszem bizakodó lenni többnyire, és tudatosítani magamban azt, hogy valóban szeretsz engem, és valóban fontos vagyok neked. Fény derül mindenre hamarosan, ez az egy biztos :)

2014. július 24., csütörtök

161. nap

Kedves Herceg!

Lehet, hogy nagy bajok vannak a fejemben... A tegnapi levél miatt kicsit furán érzem magam, pedig igazából csak meg akartam szabadulni a buta gondolatoktól. Hiába beszéltem róla Zsuzsival és Odettal is, nem hagyott nyugodni, ám miután elmondtam neked (vagyis leírtam egy levélben), teljesen megnyugodtam. Viszont most meg az kavarog a fejemben, hogy biztos egy kötözködő, nyughatatlan, hülye picsának tűnhetek. Azt hiszem, akkor tűnne el teljesen ez a bolondság a fejemből, ha igaziból megbeszélhetném veled... Nagyon sajnálom, hogy ilyen érzeteim vannak a szüleiddel kapcsolatban, de bármennyire szeretném megszüntetni ezeket, nem megy...
Kérlek szépen, ha olvasod ezeket a sorokat, ne ébredjen benned harag, és más rossz gondolat se, mert nem célom egy pillanatig sem a viszályszítás, és azt sem szeretném, hogy rám ferde szemmel tekints. Az lesz a legjobb, ha nem olvasod majd el ezeket a leveleket, és el is határoztam, hogy csak végső esetben mutatom majd meg neked...

2014. július 23., szerda

160. nap

Kedves Herceg!

Ma voltam fodrásznál. Jól levágta, olyan lett, amilyet kértem, valahogy mégsem vagyok kibékülve vele. Nem rövid, nem is hosszú. Lehet, hogy rövidre kellene nyíratnom, de még várok. Megnézem, milyen lesz holnap, ha megmosom. Jó lenne, ha megmutathatnám neked, te biztosan jobban látnád, milyen...
Érdekes volt a mai nap. Zsuzsi szerelmi élete a fejetetejére állt. A pasija körül megjelent egy nő, akit a kedves úr be akart cserkészni. Természetesen ezt eléggé gusztustalan módon próbálta kivitelezni, ráadásul arra sem vette a fáradtságot, hogy olyan diszkrét legyen, hogy Zsuzsi ne vegye észre. Én meg végig asszisztáltam (és még fogom is) az egészet. Már milliomodszorra állapítom meg, hogy bolondok az emberek. Jelen esetben nem csak a pasi, hanem Zsuzsi is. Szinte a szemem előtt szakadt meg a szíve, ő mégis úgy tett, mintha semmi nem történt volna, sőt, inkább még kedvesebb, még készségesebb volt vele. Olyan játszmába kezdett, amibe (szerintem) bele fog halni. Sejtheted, hogy nem tartottam magamban a véleményem, bár rögtön tudtam, hogy falra hányt borsó minden szavam. Nem értem az embereket... Hogy gyűlölheti magát valaki annyira, hogy megengedje, hogy ezt tegyék vele... Én a helyében már réges régen (de legalább akkor, ha ezt teszik velem) kidobtam volna, mint azt a bizonyos macskát. Persze, tudom én, hogy nem egyszerű egy szakítás, de akkor is... Mondjuk, majd akkor is legyek ilyen okos, ha a kettőnk kapcsolatában adódik konfliktus. Hogy miért adódna? Mondjuk az esküvő miatt, ahova apukád annyira magával akar rángatni. Pár hete azzal nyaggat, hogy menjünk velük, helyünk van az autóban, és az anyagi részről is gondoskodik. Elmondása szerint, azért emlegeti annyit, mert te olyan nagyon szeretnél elmenni rá (pedig, szerintem, csak sofőrre van szüksége), én viszont megmondtam neki, hogy nem megyek. Csütörtök reggel érnénk haza, és délután már indulni is kéne. Ez a problémám az egésszel. Mondtam neki, hogy szeretnék együtt lenni veled, de még hajlandóságot sem mutatott arra, hogy megértse az érveimet. Napok óta ezen rágódom, és mindig oda lyukadok ki, hogy ha úgy döntesz, hogy elmész, az komoly konfliktushoz fog vezetni kettőnk között. Ha mész, akkor az azt fogja jelenteni nekem, hogy még az ismeretlen senkik is fontosabbak neked, mint az, hogy velem tölts időt. Tudom jól, hogy nem támaszthatok elvárásokat veled szemben, akárhogyan is telt az elmúlt fél évünk, ám én mégis azt várom tőled, hogy az első pár itthon töltött napot velem akard megosztani. Velem beszélgetve, henteregve, vagy bármit csinálva. Ha te ezt másképpen fogod gondolni, akkor erősen át kell gondolni a dolgainkat... Félek ettől a lehetőségtől, de sokkal jobban bízom az irántam táplált érzéseidben. Azt gondolom, hogy ha ilyen apró dolog képes lenne éket vágni közöttünk, akkor az emlegetett, bazi komoly érzések fellengzős, nagy szavakká alacsonyodnának. Biztosan tudom, hogy a szavakat, amiket kiejtettem a számon, vagy amiket leírtam, a valódi érzéseimet tükrözték, és tükrözik most is, és, ahogy megismertelek téged, azt is gondolom, te sem a levegőbe szoktál beszélni. Akkor miért motoszkálnak bennem ezek a rossz gondolatok? Igazából erre magam sem tudom a pontos választ, találgatni tudok csak. Mondjuk, az biztos, hogy kétségbeesés, fásultság, magány telepedett rám az elmúlt hónapok alatt, bármennyire igyekeztél is (és magam is) tartani bennem a lelket, valahogy belesunnyogtak a lelkembe. Mindazonáltal biztos vagyok abban is, hogy egy szavad, egy pillantásod, egy ölelésed eloszlatná egy csapásra az össze negatív gondolatot még a közelemből is... Nagy az esély arra, azt hiszem, hogy sok az időm baromságokon törni a fejem, és túlaggódni baromságokat. Viszont, azért hozzá kell tennem, hogy elbizonytalanít, vagy inkább mérhetetlenül sért apukád hozzám állása, és semmibe véve érzem magam, vagy (lehet, kis túlzással?) kihasználva is. Mikor felfedeztem ezeket az érzéseket magamban, összeomoltam, mert úgy gondoltam addig, hogy minden tettemmel bizonyítottam feléjük (anyukád és apukád felé), hogy az érzéseim irántad igaziak, mélyek, és minden hátsószándéktól mentesek. Mikor elő - előbukkant az érzés, hogy bármit tehetek, sosem leszek elég jó, majdnem belepusztultam... Tudom jól, hogy túlagyalós, túlaggódós vagyok, és hidd el, főleg ennek ismeretében, letorkolltam magam, mondván, hogy a keserűség és a magány generál ilyen délibáb érzéseket bennem, ám jött időről időre valami, egy elejtett szavacska, vagy megjegyzés, és ezek a gonosz gondolatok még mélyebre ásták magukat a lelkemben... Szeretném, ha nem értenéd félre a szavaimat, és véletlenül se gondolnál arra, hogy áskálódó szándék vezérel, mert nem tennék ilyet sosem. Az érzéseimről, megérzéseimről beszéltem csak, és persze, lehet az is, hogy teljesen vakvágányra futottam, és azért találtam ki ezeket, hogy kukacoskodhassak... Szóval, kérlek (ha elolvasnád esetleg ezt a levelet), ne haragudj rám, nem akarok senkit befeketíteni, bántani, sőt, egyáltalán nem akarok senkinek semmi rosszat...

2014. július 21., hétfő

158. nap

Kedves Herceg!

Kissé nehezen indultam neki ennek a hétfőnek. Meg nem tudnám mondani, mi tartott vissza, no de, sebaj, úgyis ki fog derülni, ha valami oka van. Ám az is lehet, hogy szimplán csak lusta vagyok a szokásosnál is jobban...
Szombaton voltunk anyukáddal Érsekvadkerten. Oda is nehezen indultam el, de végül egész jól elvoltunk. Arra sikerült ráébrednem, hogy eléggé gyenge vagyok fizikailag. Nehezen viseltem a munkálkodást a napon. Folyton szédelegtem és hasonlók. Valahogy össze kéne szednem magam. Aztán vasárnap meghívott anyukád ebédre. Arra sem emlékszem, mikor volt utoljára, mikor rendesen ebédeltem. Persze, tudom, nem szabadna ezt elhanyagolni, de igazából annyira nem érdekel ez a dolog, és talán az egészségem sem... (büntit nekem) :)
Nagyon szeretném, ha este, mikor hazaérkezem, lenne levél tőled a postaládában. Eszméletlenül hiányzik, hogy legalább halljak felőled. Ez a két hét, ami hátra van a tárgyalásig, úgy érzem, kínkeserves lesz...

2014. július 18., péntek

155. nap

Kedves Herceg!

Egyre fogynak a napok a tárgyalásig, és én napról napra feszültebb leszek. Igazából nem is értem, hogyan függ össze ez a két dolog. Vagy talán arról van szó, hogy aggódom a tárgyalás kimenetele miatt. Szeretném, ha jó vége lenne. Ám, ha jó vége lesz, akkor előbukkan egy másik félelmem, ami semmivel sem kisebb, mint az előző. Rettegek attól, hogy megváltoztunk ez alatt az idő alatt, amit külön töltöttünk. Mondjuk, a változással nincs baj, csak akkor, ha a változásaink eltávolítanak egymástól minket. Lehet, hogy normális ez az aggódás, de az is lehet, hogy felesleges. A leveleidből azt szűröm le minden alkalommal, hogy nincs ok aggodalomra, mert így is, most is hasonlóan gondolkodunk. Mindig tudod, hogy mit mondj azért, hogy megnyugodjak... Lehet, az is bajom, hogy nem jött levél tőled már második hete... Magányos vagyok, azt hiszem... Ami azt illeti, nem nagyon lenne okom nyavajgásra, hiszen jobban belegondolva, mit érezhetsz te, el sem tudom képzelni... Abba kellene hagynom a rinyálást, mert hát azt a pár napot, ami vissza van, simán ki tudom várni, és mert pozitívan gondolkodom, biztosan együtt jövünk majd haza...

2014. július 12., szombat

149. nap

Kedves Herceg!

Eléggé szomorkás a hangulatom ma. Esélyes, hogy sírásig is elfajul a dolog. Leírom neked, mi is bánt, de előre bocsátom, ezt a levelet nem mutatom meg neked, és az is lehet, hogy amit gondolok igazi butaság. Az történt, hogy tegnap anyukád elintézte a maradék főtávos hátralékot. Megbeszéltük, hogy utána felhív majd. Hívott is. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a gondolataimat úgy, hogy ne bántsalak meg... Volt anyukádnál neked félretéve 30 ezres, amit Levi utoljára adott apukádnak, mondván, neked szánja. Azt elvette a borítékból, és kifizette belőle a tartozást. Igazából ebben nem is látok semmi rosszat, hiszen nem várható el, hogy kifizesse az olyan tartozást, ami nem az övé. A másik dolog az mkb-ba befizetett pénz. Megbeszéltük, hogy anyukád betesz 70-et, apukád 20-at, én pedig 70-et (bérleti díj címszóval). Szerencsére úgy alakult, hogy 90-et is be tudtam tenni, gondoltam, had fogyjon az a felhalmozódás, még ha lassan is. Végül apukád nem tette be a megbeszélt összeget, azt mondta, nekem adja oda (pedig kértem, tegye csak a bankba). Aztán tegnap anyukád azt mondta, hogy a jövő hónapban esedékes lesz valami súlyadó vagy micsoda az autódra, és arra elvenné azt a 20-at, amit Gyula adna nekem. Mondtam neki, hogy persze, tegyen úgy, ahogy gondolja. Aztán mondta, hogy milyen jó, hogy elfogyott a tartozás, és mostanában jó sok dolga lesz, mert sokszor megy majd az unokákhoz, de azért bármikor szeretettel vár, amikor csak meglátogatnám, csak előtte hívjam fel. Említette azt is, hogy ha majd hazajössz, meg fogja mondani neked, hogy innentől levette rólad a kezét, de rám szólt, hogy ne említsem ezt neked, mert ő akarja megmondani. Rosszul esett. A hangnem, a kioktatás, és mintha olyan búcsúzkodósan beszélt volna. Mikor letettem a telefont, eléggé fura érzés kerített hatalmába. Kihasználva éreztem magam, és azóta ezen rágódom. Mondjuk sejtem, mi az oka ennek a viselkedésnek részéről. Történt ugyanis, hogy a múlt héten (mikor visszavittük a gyümölcsös ládákat) apukáddal pont akkor beszéltek, mikor ott voltunk. Mondta, küld még neked pénzt, pedig kértem a két utolsó utalása után, hogy ne küldjön már semmit a tárgyalásig. Addig biztos elég lesz az, ami elment eddig. Eléggé sértett, hogy megint csak semmibe vette a szavam, és elmondtam anyukádnak a gondolataimat. Azt, hogy úgy érzem, Gyula semmibe vesz, hülyének tart és ostoba picsának, és hogy tisztára olyan, mintha nem is akarná annyira, hogy hazagyere. Nem kellett volna mondanom ezeket, így utólag már tudom. Akkor is éreztem kicsit, hogy megsértődött ezen. Ennek tudom be a tegnapi telefonbeszélgetés hangnemét. És csalódtam... Jól tudom, hogy a segítség, amit igyekeztem adni, nem érdemel köszönetet, igazából nem is várok ilyesmit, de azért jól esne, ha érezném, hogy értékelik az erőfeszítéseimet. Tudom azt is, hogy több élettapasztalattal rendelkeznek ők, mint én, de attól még érdemlek tiszteletet kioktatás, kihasználás helyett. Eszméletlenül rosszul esik. Anyukádtól nem számítottam erre...Persze az is lehet, hogy velem van a baj, és én láttam rosszul a dolgokat. Úgy gondolom, hamarosan ki fog derülni, hogy jól éreztem e az egészet, avagy sem. Őszintén szólva, arra számítok, hogy huzamosabb ideig (akár a tárgyalásig) nem fogok hallani anyukádról... Attól tartok, nekem nem megy jobbnak lenni attól, amilyen most vagyok. Nem akarok rosszat neked, nem akarlak becsapni, eszembe sincs anyagilag kihasználni téged, nem pályázom a lakásodra, és vérig sért, hogy csak egy kicsit is azt kell éreznem a viselkedésükből, hogy szerintük akár erre is képes lennék... Nem vagyok képes ennél jobbá válni, és nem vagyok képes eltűrni a kioktatást, a semmibe vevést, a kihasználtság érzését. Úgy döntöttem, hogy távolságot fogok tartani, és ahogy tőlem telik, igyekszem egyedül megoldani, amit megoldhatok... Azért hozzátenném, (ha esetleg mégis olvasnád ezeket a sorokat) lehet, én vagyok most érzékenyebb (pont menzesz előtt állok), és olyat képzeltem az egészbe, ami nincs is benne. Szeretném, ha nem ébredne harag benned senki iránt. Azt kérdezed, akkor miért írtam le? Azért csupán, mert azt remélem, hogy így megszabadulok ezektől a gondolatoktól, és nem kísértenek folyton, és akkor talán nem őrlöm magam tovább emiatt. Ugye nem lesz semmi baj ebből?... 

2014. július 10., csütörtök

147. nap

Kedves Herceg!

Megint buszon ülök, és dolgozóba igyekszem, ám ma nem teszem kapkodósan. Magamévá tettem egy kicsit a tegnap beszerzett energiaitalból, aminek hatására kicsit jó hangulatba kerültem, és úgy érzem, hogy tele vagyok élettel, tettre készséggel, erővel. Pontosan tudom, hogy ez az ital hatása, mégis tetszik az érzés, csak már előre félek attól, hogy a hatás múltával ez is elmúlik majd. Hülyeség az egész, és a sok felesleges félelmem is. Generálom magamnak a depit, a rosszkedvet. Ki kéne találnom, miért teszem ezt. Esélyes, hogy az alaptermészetem aggódós, agyon agyalós része lesz a ludas. Az elkeseredettségem, az elveszettség érzetem miatt átvette az uralmat a mindennel szembenézni képes felemmel, és a stimuláns segíteni tud abban, hogy újra erőre kapjon ez a rész bennem. Ha majd itthon leszel újra, akkor te leszel ez a drog nekem, nem lesz szükség szintetikus okosságokra.
Lassan ugyan, de telik az idő, egyre fogynak a napok, és egyre többször érzem azt, hogy ez a pár hét hamar el fog telni. Mondjuk most erősen hat erre a gondolatra (még pozitívabb irányba) az encsi, de nem bánom, mert tudom, hogy csak a bennem lappangó érzést erősíti fel. Hiányzol egyfolytában... Tudom, tudom, önmagamat ismételgetem csak, de nem jutnak eszembe más szavak ennek a kifejezésére... Alig várom, hogy megölelj újra, úgy rendesen, igazán. És ha végre megtörténik, akkor olyan erősen szorítalak majd magamhoz, ahogy csak tudlak...

2014. július 9., szerda

146. nap

Kedves Herceg!

Újra rossz leszek ma, és energiaitalt fogok vásárolni, ám nem biztos, hogy használni is fogom. Nem igazán érzem azt, hogy szükségem van rá, sőt, mi több, kicsit bánom már, hogy megrendeltem, viszont, ha már ezt tettem, megveszem, nem csinálok bolondot az emberből... Elfáradtam kicsit. Belefáradtam a saját életembe. Tudom, tegnap azt írtam neked, hogy nem vagyok mostanában olyan elkeseredett, ami mondjuk, igaz is, csak elfáradtam. Egyre nehezebben viselem az egyedüllétet, ám nem akarok senkivel sem még csak haverkodni sem. Veled szeretnék lenni már...
Ma szerettem volna venni egy nyári csizmát, de nem sikerült, mert nem volt a méretemben. Elszomorított, pedig csak egy csizma volt. Annyira megtetszett, úgy szerettem volna. Aztán emiatt szomorkás kedv miatt döntöttem úgy, hogy drogot fogok venni. Úgy tűnik, nem szabad ilyen hangulatban semmivel kapcsolatban döntést hozni, nem sikerül mindig jól választani.
Gondoltam, olvasnom kéne valamit, de gőzöm sincs, milyen témájú könyv érdekelne most éppen. Ebből is látszik, hogy eléggé labilis vagyok mostanság...
Elolvasgatom a leveleidet. Azoktól biztosan jobb kedvre derülök. Örültem volna, ha a héten is jön tőled levél, de úgy látszik, kéthetente jön erre a postás. Biztosan összevárnak párat ott nálad, és akkor adják postára. No de sebaj, a jövő héten remélem, jön levél...

2014. július 8., kedd

145. nap

Drága Herceg!

Nincs vidám napom ma sem, vagy legalábbis nem indul vidáman... Hiányzol....

2014. július 4., péntek

141. nap

Drága Herceg!

Kitérővel megyek ma haza. Kigondoltam, hogy, ha jó lesz a mai nap, akkor megengedek magamnak egy nacsoszt a west endből, és egész jó lett a zárás. Rengeteg ember volt a west endben, de a nyugati környékén is. Csak úgy nyüzsögtek. Néhány pillanatra el is kapott a félelem, de aztán úgy csináltam, mintha nem is vettem volna észre. Miután a mozinál megvettem a nasit, körbesétáltam a plázában, és néha arra lettem figyelmes, hogy furán néznek rám némelyek. Gondolom, azért, mert azzal az izével mászkáltam. Igazából nem értem, mi tetszett nekik rajta, hiszen akár egy csomag csipsszel is flangálhattam volna. Nem hiszem, hogy mostanában teszek ilyen kiruccanást. Megint csak kénytelen vagyok megállapítani, hogy nem vagyok ebbe a világba való...
Ugye tudod, hogy folyton hiányzol?

2014. július 3., csütörtök

140. nap

Kedves Herceg!

Megint reggel van, és megint arra várok, hogy a busz elinduljon. Sosincs szerencsém ezeken a buszokon. Mindig a közelembe ül le valaki olyan, aki kellemetlen szagokat áraszt magából, brrr.
Van pár elintézni valóm. Az egyiken már túl vagyok, csekk befizetés volt. Most megyek az mkb-ba, nekik is adok egy kis pénzt. Aztán pedig elmegyek, és időpontot egyeztetek az orvoshoz. Tegnap nem tudtam felhívni őket, egyszer sem vették fel, de akkor is egyeztetek a héten.
Hiányzol, kedves herceg...

(este, a kanapéról)
Ma, Zsuzsival elmentünk egy turkálóba, és találtam két, nagyon jó felsőt. Az egyik egy sima trikó, de zöld, és egy feketét, ami kicsit átlátszó, olyan tüllszerű anyagból. Éppen mosom őket. Alig várom, hogy megmutathassam neked őket. Hétfőn megint be fogunk nézni oda, akkor hoznak új cuccokat. És képzeld, emellett a bolt mellett van egy cipőbolt is. Olcsó és jó cipők garmada. Oda is beszabadulok egyszer :)
Teletömtem a pocakom. Szalonnát ettem paradicsommal, és hagymával. Van is szagom rendesen :)
Hiányzol egyfolytában.

2014. július 2., szerda

139. nap

Kedves Herceg!

Elég ritkán nézek ide be, és még ritkábban írok is. Nem is tudom, mi lehet ennek az oka. Talán nem akarom folyton magamat ismételgetni. Elfogytak a szavaim, és csak várom üres fejjel, hogy elteljen az idő... Nem is tudom, hány nap eltelte után ma felébredt bennem a vágy. Őszintén meglepődtem ezen, bár biztos jó hatással volt rám a tegnapi pár kellemes történés. Jó lenne, ha már kicsit jó irányba  indulna az életünk...