Egy kis depizgetés

Azt hiszem, valahogy ma sem vagyok a legjobb pillanatomban. Szokás szerint megint nem tudom az okot, vagy újra csak a szokásos havi rendszerességgel visszatérő női nyűgre foghatom. Ami nem is lenne olyan nagyon félrevezető, mert valóban így lehet. Mint már annyiszor, sokadszorra újfent megállapítom, lelkileg megvisel kissé ez az állapot. Előjönnek segítségével a buta kisebbségi komplexusaim, amiket még mindig nehezen viselek. Úgy tűnik, ezektől soha nem lehet megszabadulni, esetleg csak időszakosan elbújnak, de mikor azt hiszed, megszabadultál tőlük, alattomosan támadnak. Ilyenkor kicsit nehezen viselem az egyedüllétet, és szinte pánikrohamot kapok, ha arra gondolok, ez vár rám életem elkövetkező időszakában. Ilyenkor sokkot kapok, ha arra gondolok, hogy a lányok sem sokáig enyhítik az egyedüllét gondolatára kialakuló félelmeimet. Mennyire utálom ezeket az ostoba gondolatokat, de képtelen vagyok elkergetni őket...

Tapasztalatszerzés :)

Itt a következő próba pasival kapcsolatban. Nem tudom, mennyire emlékszel, vagy tudod, hogy nekem általában fiatalabb pasikkal voltak kapcsolataim, még, ha csak pár hónappal is, de akkor is fiatalabbak szoktak lenni. Azt azért ne gondold, hogy ez szándékos részemről, mert nem, csak valahogy mindig így alakul. Most azonban megismerkedtem egy idősebb férfival, egy jóval idősebb férfival. Eddigi pályafutásom alatt a legidősebb pasi hét évvel volt idősebb nálam (kettő volt ilyen), s velük sem sikerült jól megértetnem magam. Az egyik végtelenül önző volt a másik pedig gyáva, egyik sem nekem való. Most erre itt ez a pasi, aki az apám lehetne. Nem volt még ehhez hasonló tapasztalatom, valahogy taszít ez a dolog. No, de sebaj, gondoltam, ezt is ki kell próbálni, hátha eddig rossz embereket vonzottam be, s mégis ez az érett korosztály lenne jó nekem, s talán jobban meg is tud érteni. Most vasárnap lesz két hete, hogy ismerem, de ő úgy csinál, mintha az egész életemben ott lett volna. Nehezen viselem, hogy rám telepszik, hogy minden időmmel el kell számolnom, és hogy számon kéri, ki, miért fontos nekem. A múlt héten majdnem minden estét együtt töltöttünk, ide - oda mászkáltunk, ismerőseinek bemutatott, mint a párját (már ez zavart, de udvarias kislány révén, csak hallgattam lehajtott fejjel). Már csütörtök felé járt a hét, mikor kivettem egy szabadnapot, mikor végre egyedül lehetettem, csak magammal, és a dolgaimmal. Már akkor tudtam, hogy ez az ember sok lesz nekem, s éreztem, hogy bajban leszek, ha intimebb helyzetbe tereli a dolgokat, ami lássuk be, óhatatlanul bekövetkezik előbb - utóbb. Be kell vallanom, tetszett a társaság, amibe belekóstolhattam általa (művész társaság, ő is egy művész), de most azt gondolom, annyira nem fog hiányozni, ha vége szakad. Márpedig vége lesz. Úgy tűnik, nem hiába nem kedvelem az idősebb korosztályba tartozó férfiakat, valahogy túl merevek nekem, vagy én vagyok hozzájuk túl eszetlen, vagy irányíthatatlan. A majdnem harminc év korkülönbség mindenen meglátszik. Mikor néztem, ahogy becsoszog a kávézóba rendelni még egy kört, felmerült bennem a kérdés, mi a fenét keresek itt. Mikor bemutatott valakinek, mint a párját, akkor legszívesebben azt mondtam volna, hogy nana, ott azért még nem tartunk. Mikor meg akart puszilni, mindig hárítottam. Ezen a héten már elég drasztikusan kerültem az urat, szinte menekültem előle. Persze nem érti a dolgot, s eszébe se jut, hogy nem velem van a baj. Felmerülhet a kérdés, miért nem mondom meg neki a konkrétat, és hagyom az egészet a fenébe. Hmm, ez egy jó kérdés. Valószínűleg ezt fogom tenni, de nem úgy, hogy kettesben vagyunk. Ennek okára is van magyarázatom. Azt hiszem, ha ilyen kényes kérdésről kettesben beszélnék vele, akkor agresszíven reagálna, s erre még csak esélyt sem akarok adni neki. Nem tudom, hogy reagálnék arra, ha megütne, vagy ilyesmi. Eddig még ez is kimaradt az életemből, s bevallom, nem is áll szándékomban ezt beiktatni. Nem is értem, hogy keverhettem magam ilyen helyzetbe... Mindezek mellé időközben elindult valami egy másik pasival, olyannal, aki jobban passzol hozzám, fiatalabb nálam :) Vele valahogy jobban érzem magam, az értékrendünk is sokkal közelebb áll egymáshoz, és valahogy az egész másabb. Nagyokat nevetünk, vidám vagyok vele, egy picit sem félek tőle, és akarom, hogy hozzám érjen. Nem nyom agyon a törődésével, mégis figyel rám. Lehetek önmagam vele, s azt hiszem, ez kell nekem... Nem hiába, bolond vagyok :)