Szombat van, és jobban elfáradtam, mint mikor végig dolgozom a napot, ráadásul olyan, mintha semmit nem csináltam volna. Ez benne a legszörnyűbb. Mi a fenétől vagyok punnyadt, ha nincs is látszatja. Ez a több műszakosdi valahogy nem megy nekem, a pudingságom lehet rá a magyarázat, már ha ez lehet az. Ideje lesz most már ellátogatni az orvoshoz, csak azt nem tudom, mit fogok csinálni akkor, ha tanácstalanul vonogatja majd a vállát. Viszont azt sem tudom, mit teszek, ha valami komoly dologra tapint rá. Na de kár ezen buksit törni, kiderül, aminek ki kell.
Kell keresni valami új könyvet, ami leköti a figyelmem, ha éppen nem csinálok semmit, és aludni sem tudok. A Szilágyi könyvet nem olvastam végig, mert valahogy nem tetszett a stílusa, meg pár dologban nem is értettem vele egyet, pedig az kellett volna ahhoz, hogy tovább tudjam olvasni. A varázslós könyvvel is besokalltam kicsit. Biztosan eltelített az első három kötet, de majd folytatom. Viszont most vagyok a bajban, nem tudom, mit vegyek le a polcról, de lehet, hogy nem is fontos annyira könyvet bújni, de akkor meg, ha akad egy kis szabadidőm, olyan dolgokról agyalok, amik végképp nem vezetnek jó irányba. Ez meg már megint agyalás...
Eltűntek a szavak a fejemből. Itt ülök a gép előtt, és keresem azokat a szavakat, amik nem is olyan régen ott bent dübörögtek, és az őrületbe akartak kergetni. Most, hogy megszabadulhatnék tőlük, elbújtak, nincsenek meg. Ülök itt, kezemet a meleg billentyűzeten nyugtatva, és csak bámulok kifelé bután az arcomból, gondolatok nélkül. Hát, nem a legfelemelőbb érzés...