Hétvégén...

...anyámhoz utaztunk, szokás szerint. Húgomnak örömet akartam okozni, és elvittem neki azt a nadrágot, amiért már olyan régóta rágja a fülemet. Szívesen adtam neki, hisz nekem túl nagy, és talán sosem lesz jó, de azért mégis nehéz szívvel váltam meg tőle. Néha talán a szokottnál is erősebben kötődöm a tárgyakhoz, és ez annyira nem tetszik. Végül is neki adtam. Nem bántam meg. Olyan örömmel próbálta meg, és ez minden elengedési nehézségemet feledtette. Egész jó volt a hétvége. Anyámnak is a szokottnál jobb volt a kedve, csak néha tört elő belőle a zsörtölődős oldala. Szóval, mondhatom, hogy jó volt ez a hétvége.

Viszont van valami, ami kicsit aggasztani kezdett, de nem tudom, mennyire lehet erről beszélni...

Regény

Dánieltől kaptam egy könyvet, hogy olvassam el, és mondjak róla véleményt. Egy moldáv lányról szól, aki 14 éves korában kiszakad az otthoni nyomorból egy pap segítségével, aki hamis ígéretekkel hitegeti, majd egy barátjával megerőszakolja, s prostitúcióra kényszeríti. A könyv lényegében a prostik életét mutatja be. A luxuskurva életétől kezdve az utolsó, lecsúszott kurva nyomoráig. Bemutatja, mennyire összefügg a droggal, a maffiával, a korrupcióval az életük, s igazából mennyire kiszolgáltatottak mindezeknek. Teljes mértékig tudtam azonosulni a főhőssel, annak ellenére, hogy nekem azért kicsit jobb sors jutott, még akkor is, ha nyolc éves koromtól kezdve ki voltam téve a férfiak kényének-kedvének. Még akkor is, ha nyolc éves koromban az a pasi csak azért nem bántott jobban, mert mikor előkerült volna a szerszám, én bátran elszaladtam, s elbújtam. Még akkor is, ha tizenkét évesen majdnem a Palatinus hullámai között leltem halálom, mikor egy pasi kemény férfiasságát nekem nyomva beleüldözött az úszóknak fenntartott részbe, elérve ezzel azt, hogy másik lány társasága nélkül semmilyen medencébe nem mentem. Még akkor is, mikor tizenöt évesen annyira féltem attól a pasitól, aki a buszmegállótól hazáig követett pár lépésnyire mögöttem, hosszú, fekete kabátban, és kalapban, hogy soha nem féltem még úgy, és utána még legalább egy óráig otthon ülve remegtem a félelemtől. Még akkor is, mikor anyám egyik pasija csak azt akarta, hogy picit fogjam meg a farkát. Szóval, igen jól bele tudtam élni magam az egészbe, s megfogott ez a regény. Mellesleg úgy van megírva, hogy az is tud azonosulni a könyvben szereplőkkel, akit nem értek ilyen atrocitások. Azt gondolom, hogy nagy siker vár rá, ha kiadásra kerül.

Őszinteség, bizalom

Amikor bizalomról beszélünk, akkor a legtöbben azt gondolják, ez csak akkor lehetséges, ha őszintén beszélünk mindenről. Vagyis mondj el mindent, ami veled kapcsolatos, add ki magad teljesen, nem maradhat aprócska kis titok sem, mert hát hogy bízhatna a másik így. Szerintem ez egy nagy butaság. Igenis, mindenkinek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek, hisz mindenki életében vannak olyan dolgok, amiket ő maga is szívesen elfelejtene, vagy egyszerűen csak nem akar beszélni róla. Ha valaki fontos valakinek, akkor nem mond el olyanokat, amiről tudja, hogy fájdalmat okozna a másiknak. Ha mégis fájdalmas dologról beszélek, az azért van, mert magamnak akarok könnyebbséget, a saját vállamról akarom levenni a terhet, s abból valamennyit a másik nyakába varrni, ami által kicsit könnyebben cipelem a súlyt, vagy teljesen meg is szabadulok tőle, miközben észre sem veszem, hogy mekkora fájdalmat okoztam a másiknak. Végtelenül önző hozzáállás, még akkor is, ha nem ismerjük ezt be. Magyarázhatjuk az egészet azzal, hogy a másikkal akartunk csak őszinték lenni, de ez önáltatás csupán, és mentegetjük magunkat, mert ha nem ezt tennénk, akkor megint egy teherrel több lenne rajtunk azért, mert fájdalmat okoztunk. Viszont, ha ez valóban így van, felmerül a kérdés: akkor hazudjak? A világért se. Inkább ne tegyünk olyat, ami a másiknak fájdalmat okozna, vagy ha mégis megtettük, akkor viseljük a velejáró terhet és következményt...

Azt álmodtam ma, hogy bombanő vagyok :) 

Visszautasítás

Pár héttel ezelőtt megismertem egy urat. Nagyon jókat beszélgettünk, de féltem. Tanakodtam, vajon mit is akar, mit keres. Nem kellett sokáig várnom arra, hogy megtudjam. Szerencsére nyílt lapokkal játszott és korrektül. Elmondta, hogy igazából nyitott kapcsolat érdekelné, amit azzal magyarázott, hogy neki nem való az elköteleződés, mert ő magányos farkas, és nem igazán szeret és tud monogám életet élni. Elfogadó emberke lévén, megértően viselkedetem, és az egyenességéért cserébe elmondtam neki, hogy viszont én nem ezt akarom. Nem tudok és nem is akarok osztozkodni, nem akarok a keddi barna lenni a hétfői szőke után. Próbált meggyőzni arról, hogy rosszul látom, és a semmin agyalok. Mindenesetre megbeszéltük, hogy még beszélünk erről. Azért is akartam ezt, mert át akartam gondolni, amiket mondott, és megvizsgálni magam, hogy nem lenne-e jó nekem egy ilyen kapcsolat, vagy minek lehet nevezni. Átrágtam magamban, minden oldalról, de bárhogy is törtem a fejem rajta, ez nem menne nekem. Ha nem viszek bele érzelmet, akkor hamar megunom, és játszom a másikkal csúnyán, ha pedig érzelmek ébrednek, akkor felőrlöm magam mondván, tudtam, mibe vágtam bele. Egyik lehetőség sem tetszik, és magamat ismerve, nem vagyok képes másféle hozzáállásra, így ma eljött annak a beszélgetésnek az ideje, mikor mindezt vele is megosztottam. Gondolom annyira nem örült, hogy ezt a numerát kénytelen kihagyni, de tiszteletben tartotta, amit mondtam. Mi mást is tehetett volna... Megköszöntem neki, hogy tisztességesen játszott, és nem hazudta az arcomba, amit hallani akartam volna azért, hogy ő megkaphassa, amit akart volna, mint ahogy ezt annyian teszik. Újfent jó döntést hoztam :)

Öltözködés

Tegnap és ma azon ügyeskedtem, hogy visszacsalogassam azt az énemet, aki annyira szeretett csinosan felöltözni. Az elmúlt félév szürke egérkedése erőteljesen rányomta a bélyegét a csinosságra. Este elhatároztam megint, ha törik, ha szakad, akkor is minit veszek fel, és azt az új magas sarkút, amit a hétvégén szereztem be. Reggel már azon győzködtem magam, hogy nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet, mert biztosan meg fogok fagyni. Vacilláltam vagy félórát, de igenis győzött az elhatározás. És nem is volt olyan rossz, hideg sem. Szép lassan talán visszajön a rendes én :)

Ma...

...kicsit hisztis hangulatban vagyok. Azt hiszem jobb is lenne, ha aki tudna, elkerülne, nem szívesen sértenék meg bárkit is. Na és persze ez nem lehet, mert éppen ilyenkor jön mindenki (kis túlzással mindenki) a fontos megbeszélendőivel, amire naná, hogy kissé ingerülten reagálok, és már itt is a sértődés. Én meg egy vállrándítással elintézem, s azt gondolom, hiszen tudod, milyen vagyok, te akartad. És valóban nincs bennem megbánás, vagy lelkiismeret furdalás, és valóban nem érdekel, hogy megsértettem. Aggódnom kellene e miatt? Lehet... 

Álmodozás

Miközben szokásos hajnali forgolódásaimat végeztem, az jutott eszembe, milyen jó lenne, ha valaki ott feküdne mellettem, és érezné, értené a gyengédségre vágyásomat. Nem azon izgulna, hogy elégedett vagyok e a méreteivel, és a teljesítményével. Nem azon dolgozna ezererrel, hogy sok orgazmusban legyen részem (ne értsd félre, az jó nekem, csak nem mindig arra vágyom), és nem éreztetné, hogy az igyekezetéért cserébe tennem kell. Tudná, érezné, hogy érintésre vágyom, simogatásra, ölelésre, kedves szavakra, vagy bármilyen szavakra, amikből gyengédség árad. S mikor felébredek az éjszaka közepén, akkor észrevenné, megölelne, simogatna, és nem csupán csak arrébb húzódna. A karjaiba zárna, hozzám bújna, hozzá bújhatnék, biztonságban érezhetném magam végre, és nem kellene többé soha a könnyeimmel küzdenem, miközben a másik boldogan szuszogva az igazak álmát alussza mellettem...

Elérkezett...

... az ideje a levél olvasásnak. Nagy levegőt vettem, és megnyitottam. Nem volt benne bomba, semmilyen szempontból. Biztosan hatással volt rá a bejegyzés, amit ezzel kapcsolatban írtam. Szinte látom is, hogy reagált, mikor elolvasta a levelet (kissé dühösen), s aztán akkor, mikor elolvasta a bejegyzést (talán értetlenkedve). Természetesen nem akart bántani. Hát persze, hogy nem. Hmm, aki valaha fontos volt az embernek, azt nem akarja bántani, és nem is fogja sehogyan sem. Ő sem teszi. Azt valóban nem bántja, aki valaha fontos volt, de azok közé én nem tartoztam egy percig sem. Óóó, nehogy félre értsd, nincs ezzel gond, hisz nem lehet megfelelni mindenkinek, csupán, mint tényt említem. És különben is, egy szavam sem lehet, hiszen nem akar terhelni a gondjaival, ami nekem szimplán olyan, mintha azt mondta volna, hogy semmi közöd hozzá. Jobban belegondolva, igaza is van. Amúgy meg miért most mondaná el a gondjait, amikor régen sem vont az ilyenekbe bele, igyekezett egyedül kezelni őket... No de, nem is nyafogok, megértem inkább, és törődöm a saját dolgaimmal...

Dilemma

Tegnap vagy tegnapelőtt (vagyis kedden) hajnalban kaptam megint egy levelet, de még nem volt bátorságom kinyitni. Nem mintha levélbombától kellene tartanom, csak félek, hogy olyan stílusú lesz a tartalma, ami olyan tettet provokál ki belőlem, amit lehet, utólag megbánnék, vagy még fel sem készültem rá. Ezért gondoltam, várok. Nem is tudom, mit várok ettől az időhúzástól. Talán közömbösséget? Nem tudom. Azt hiszem, vagy remélem, imádkozom érte, hogy az idő gyógyít. Bután és alábecsülve ezt az érzést, azt hittem, hogy túl vagyok rajta, de rá kellett ébrednem, még bennem lakik valahol mélyen. Mint egy alattomos vírus, ami újra életre kel, mikor már azt hiszed, megszabadultál tőle. Hogy mi a dilemmázás oka? Most így ezen gondolkodva, magam sem tudom. Hiszen mi történhet? Legfeljebb lesz még egy kicsit kellemetlen estém, és megteszem, amit kell, még ha nem is tetszik. Még egy lépcsőfok a gyógyulás felé. Még akár jó is lehet...

Kicsit...

...elkeseredett lettem a nap végére egy köszönöm, megvagyok üzenetnek köszönhetően, pedig a mai napom olyan jól sikerült. Csak pár óra kellett volna, hogy jó érzésekkel bújjak ágyba, már csak azért is, mert ez a nap az én napom. Ennek a napnak rólam, a jókedvemről kellene szólnia. Rólam is szólt, olyan sok mindenkinek eszébe jutottam, olyan jól esett. Erre egy köszönöm, megvagyok ellopja a csillogását, könnyet csal a szemembe. Hogy lehet ilyen jéghideg, közömbös pár szó? És befészkeli magát ez a gondolat a fejembe, és nem értem, hogy lehet az, hogy ilyen hatással van rám, hiszen tudnom kellett volna, talán tudtam is... Bárcsak soha ne találkoztam volna vele, vagy ne lettem volna annyira naiv, hogy elhiggyem a csalón kiejtett nagy szavakat. Bárcsak megértettem volna, előre láttam volna, miről is szól ez az egész, és elszaladtam volna... Bárcsak eltüntethetném, bárcsak kitörölhetném...