Megint boszi

Apró szobácskájában üldögélt. A függönyök szokás szerint összehúzva, védelmet biztosítva neki a kívülről benyomakodni szándékozó mindenféle ellen. Nem zavarta a sötétség sem, mert az összehúzott függönyök a fényt sem eresztették be. Kint javában tartott a hideg uralma, megdermesztve mindent, ami csak hagyta magát. Ám ebben a kis zugban ez sem érződött. A banya békésen üldögélt kedvenc székében a szoba közepén álló kis asztalka mellett, és gyengéden simogatta az ölében doromboló macskát. Csend honolt. Banya lassan felemelte a kezét, és nyugodni az üveggömbre tette. Érintésére a fehér felhőket lassan kergetni kezdte a lágy szellő. Banya türelmesen figyelte, ahogy a fellegek és a szél tánca egyre lendületesebb forgásba csapott át, majd elhalványodva, egy tiszta képnek adták át helyüket. Egy családnak látszó kis csapatot mutatott a gömb. A csapat két felnőttből (egy nőből, aki az anyának látszott, és egy férfiből, aki pedig az apának) és három kiskamaszkorban lévő lányból állt. Mentek éppen valahova. Az égen teljes erővel szikrázó nap csücsült, és a kis csapat öltözéke is arra engedett következtetni, hogy egy nyári napot láthatunk. Hova máshova is mehettek volna ezen a meleg napon, mint egy strandra. A lányok nevetgéltek, beszélgettek egymással. A felnőttek mosolyogva figyelték őket, örültek a lányok vidámságának. Ha a beszélgetésükre is figyelmet szentel banyánk, rájön hamar, hogy két lány hármuk közül nem tartozik a családhoz, így hárman ők barátnői egymásnak. Izgatottan trécseltek a lányok, miközben kivárták a sort, ami a jegyváltó ablaknál várt rájuk. Nem vette kedvüket a hosszú sor, annyira szerettek volna lubickolni a strand medencéiben. A két lány, aki nem a család része volt, vendégségben voltak ennél a kis családnál. Két, vidéki kislány, akiknek már az is nagydolog volt, hogy a fővárosban tölthettek pár napot. Az pedig, hogy eljöttek erre a strandra, nagy izgalmat okozott nekik. Sokat hallottak már erről a strandról, talán ezért is várták annyira, hogy láthassák is végre. Végül bejutottak a forgó bejáraton. Felmentek a lépcsőn az öltözőkhöz, és kapkodva átöltöztek fürdőruhába. Az egyik medence mellett, egy kisebb fa tövébe pakolták le cuccaikat. Alig várták, hogy a felnőttek útjukra bocsássák őket, és felfedezhessék az egész területet. Minden medencét körbejártak, mindegyikben kicsit meg is mártóztak. Egyszer csak harangzúgás hallatszott az egyik medence irányából. A lányok felkapták fejüket, és megiramodtak abba az irányba, ahonnan a harangszó hangja eredt. Ez a hang jelezte, hogy a medencében, ami nem messze tőlük volt, lassan megkezdődik a hullámzás. A medence egyre mélyülő, langyos vizű élménymedence volt, ahol óráról órára elindították a masinát, ami hatalmas hullámokat generált. Olyan volt, mintha a tengeren lettek volna. A hullámok csak úgy dobálták őket, hol előrébb, hol hátrább taszigálták a lányokat. Banya kedves mosollyal az arcán figyelte, milyen felhőtlenül jól érzik magukat. Igyekeztek együtt maradni az embertömeg és az öles hullámok ellenére is. Az egyik kislány valahogy mégis elsodródott a kis csapattól. Próbált visszanavigálni az övéihez, de nem ment az olyan könnyen. A hullámok nem engedtek, könyörtelenül támadtak, ám ennek ellenére mégis sikerült volna megbirkóznia velük, ha nem akadt volna más is, ami még nehezebbé tette a szabadulást. Mintha a semmiből termett volna, a háta mögött egy testet érzett. A kislány próbált utat engedni a testnek, amit hatalmasnak érzett. Akárhogy próbált kitérni az útjából, a test nem távolodott. Úgy érezte inkább, mintha rátapadt volna, mintha követné őt. Pár hullámnyi idő múltán valami furcsa keménységet érzett, ami ebből a rátelepedő testből ágaskodott, és az ő oldalának, combjának, hátának nyomakodott. Sosem történt vele ilyen. Félelem kezdett úrrá lenni rajta, és menekülőút után kezdett kutatni tekintete. A hullámok pedig csak jöttek, dobálták őt. Mögötte a test a bökdöső tartozékával a hullámoknál is könyörtelenebbnek bizonyult, hajszolta őt egyre beljebb a mélyvíz felé. A félelem kétségbeeséssé erősödött. Levegő után kapkodott. Az első korty vizet is lenyelte már. Az arcába csaptak a hullámok. Küzdenie kellett azért, hogy víz helyett levegőt kortyolhasson. A sok ember körülötte semmit sem vett észre küzdelméből, még a rátapadó test sem figyelt fel erre. El volt foglalva azzal, hogy ágaskodását a lány testéhez nyomja. Banya figyelte a kislányt, ám először neki sem esett le, minek is lehet szemtanúja éppen. Aztán hirtelen megértette, megdermedt, nyugalma kámforrá vált. Öléből a békésen szendergő cica nyávogva ugrott le, és a legközelebbi sarokba szaladt. Közben a hullámzás semmit sem enyhült, ahogyan a zaklató test nyomulása sem. Ha valaki, a körülötte lévők közül jobban figyelt volna, láthatta volna, hogyan kapkod levegő után, és azt is észrevehette volna, hogyan kergeti, űzi az a hegynyi test. Alámerült. Kapálózott a víz alatt. Az utolsó pillanatban sikerült a medence szélébe kapaszkodnia. Kibukkant a feje a víz alól. Vizet köhögött fel, és nyeldekelt, levegőt kellett juttatnia a tüdejébe. Másik keze is a medence szélét markolta, biztos kapaszkodó után kutatott. A mélyvízből egy létra vezetett ki a partra. Keze ezt a menekülő utat fedezte fel. Nem is habozott. Kapaszkodott a létra fokaiban, és gyors léptekkel felmászott rajta, maga mögött hagyva azt a testet, azzal a szörnyű valamivel. Végre kint volt a levegőn, a parton. Megmenekült. Pár percig úgy kapkodott levegő után, mintha maga sem hinné, hogy neki is jut ebből az élethez szükséges láthatatlanságból. Visszanézett a medencébe. Látni akarta azt a testet, ami majdnem elvette az életét, miközben megalázta, meggyalázta őt gusztustalanul, de hiába kutatott, mert ez a valami eltűnt az emberek megszámlálhatatlan sokaságában. Még mindig kapkodta a levegőt, de elindult mégis a medence azon része felé, ahol kis csapatát sejtette. Meglelte őket. Nevetgélve játszottak a hullámokkal. Örült, hogy nekik, főleg a testvérének, nem kellett ilyen szörnyűséges élményen túlesnie, mint neki az imént. A partról integetett nekik mosolyt erőltetve az arcára. Nem szólt nekik a vele történtekről, nem akarta kedvüket szegni. Nem akarta azt hallani, hogy azt mondják neki, hogy rosszul érezte, senki nem akarta felnyársalni semmivel sem. Talán hibásnak is érezte magát, talán attól félt, okot adott valamilyen módon erre a viselkedésre. Boszink szeme elfátyolosodott, miközben nézte ezt a kislányt, és hallani vélte gondolatait. Arcát közelítette a gömbhöz, és halk, jóságos hangon suttogta: nem vagy hibás, nem tettél semmit, nem vagy hibás. A kislány, mintha meghallotta volna a szavakat, megnyugodott kicsit. Többet nem rohant a medencébe, mikor megszólalt a harang hívó hangja. A sekély vízből kísérte figyelemmel testvérét készen arra, hogy segítségére siessen, ha szükséges. A banya szomorúan figyelte őt, miközben biztonságos távolban a medencétől várta testvérét és barátnőjét, kik továbbra is felhőtlen örömmel játszottak a hullámzó vízben. Banya tudta, hogy ez a kellemetlen élmény sokáig fogja kísérteni ezt a kislányt, aki ezután talán már nem is olyan kicsi. A cica kedvesen a lábához dörgölőzködött, halkan nyávogott egyet, mintha csak nyugtatná gazdáját. A banya levette kezeit a gömbről, lehajolt a cicáért, miközben arcán egy csillogó könnycsepp szánkázott alá. E kedves jószág újra kényelembe helyezte magát az ölében, és halk dorombolásba kezdett, mintha vigasztalni igyekezett volna ezzel könnyes arcú boszorkányunkat.