Kedves Herceg!
Már nem is emlékszem, mikor írtam itt levelet neked. Valahogy úgy éreztem, hogy mindig csak magamat ismétlem, ezért szép lassan elhanyagoltam ezt. Nem szándékosan, csak nem volt miről mesélnem, vagy ha volt, akkor azt elmondtam neked rendes levélben. Viszont a héten rendes levelet sem írtam. Ilyen még nem fordult elő azóta, mióta tudom, hogy lehet levelet küldeni. Van is egy kis bűntudatom emiatt, de végül meggyőztem magam arról, hogy neked is jobb, ha nem írok, mert eléggé magam alatt vagyok. Az elmúlt hét eléggé szontyolodott hangvételűre sikeredett, és gondoltam, jobb ha nem árasztalak el panaszokkal. Úgyis mindig azt teszem...
Nagyon vártam a válaszleveled a héten, és piszkosul megviselt, hogy nem érkezett semmi, de azért ne gondold, hogy ez szemrehányás vagy ilyesmi, mert nem, csak leírom azt, ami a fejemben van...
Jövő héten utazom hozzád, ha minden igaz. Remélem, nem lesz semmi kalamajka, és minden rendben zajlik majd. Nagyon várom már, de félek is tőle. Nem is tudnám megmagyarázni, miért van ez a félelem bennem, de ott van, az biztos... Talán valami rossz előérzet ez? Nem is tudom...
Bárcsak eltűnhetnék, bárcsak elmúlhatnék, bárcsak soha ne lettem volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése