Imádom, ha tetszem

Azt az érzést, amit ez a mondat takar, nem biztos, hogy meg tudom fogalmazni... Mikor látom, hogy tetszem, az egyszerre tölt el örömmel és félelemmel. Azt hiszem, az öröm érzése érthető, hiszen mindenkinek jól esik, ha valaki érdeklődéssel fordul felé. Ha ez az öröm tiszta, akkor minden olyan jó. Nyitott vagyok, és közvetlen, mert biztos vagyok benne, hogy nincs mitől félnem, biztonságban vagyok, erős vagyok, senki nem férhet hozzám, senki nem bánthat. De a félelem vajon miért van? Talán attól félek, hogy olyat teszek, ami félreérthető, és olyan viselkedést váltok ki, amit nem szeretnék. Mikor észreveszem, hogy tetszem, és önkéntelenül összehúzom magamon a pulcsit, vagy a kabátot, abból már tudom, hogy a félelem felülkerekedett az örömön. Ilyenkor legszívesebben elbújnék, eltűnnék, mindegy hova, csak el onnan. Persze foghatnám magam és elszaladhatnék, de az sértő a másikra nézve, mert mi van, ha nem is igaz, amit gondolok, és buta képzelgés csupán részemről. S hogy ne bántsak meg senkit, nem menekülök el, de figyelek minden mozdulatomra, minden egyes szavamra, és nem teszek olyat, ami egy körömpiszoknyit is félreérthető lenne... 

Mikor leírtam a címet, azt gondoltam, hogy egy nagyon kellemes érzést írok le, de nem sikerült valami vidámra, pedig valóban jó érzés tetszeni. Erre a jó érzésre kell igazán figyelni, ez a fontos.