Az esküvő. Mondhatni már elkezdődött péntek este, s bevallom kicsit aggódtam, hogy nem fogom túl jól érezni magam, hiszen az egész násznép majdnem a vőlegény baráti társaságából állt. És talán nem is készültem megfelelőképpen erre az alkalomra, nem vettem új, elegáns ruhát, csak kiválasztottam valamit a cuccaim közül. Kicsit kényelmetlenül kezdődött nekem ez az egész, de gondoltam, csak eltelik az idő, és a menyasszony kedvéért kibírom, mert hát szeretem. Még jó, hogy ott volt a másik barátnőnk is, így volt kihez csapódni. Végül is azért jól eltelt az idő. Egy kis koccintgatás után, már nem éreztem olyan feszélyezve magam, és tudtam beszélgetni szinte bárkivel, aki pasiból volt. Ez mondjuk egy nagy hibám, hogy a csajokkal valahogy nem jövök ki, bár estére már nem is maradtak lányok.
Maradt ott egy pasi is, akit már régebb óta ismertem. Pár hónapja már kissé összemelegedtünk, jól éreztem magam vele. Nem is gondoltam tovább a dolgot, és most sem jutott eszembe, hogy folytatása következik. De következett.Felmentünk az egyik szobába, mondván, hogy majd beszélgetünk tovább, mert elég sokat társalogtunk a társaságban is. Persze nem vagyok annyira agyatlan, hogy ne tudnám, az ilyen szobába vonulásoknak mi szokott lenni a vége. Most sem történt másképpen. Részem lett egy nagyon kellemes szeretkezésben. Olyanban, amiben eddig még nem nagyon volt. Utólag visszagondolva, értetlenkedem, mert nem értem, hogy történhetett. Az ilyen egy alkalmas dolgok alkalmával nem szoktak ilyen gyengéden és érzelmesen bánni velem, inkább döngetésről szólnak az ilyenek. Ez nem így volt. A pasit tökéletesnek láttam. A kócos, göndör haját, amiben észrevettem pár ősz hajszálat, a kiszáradt ajkait, az enyhén alkohol illatú leheletét, a résnyire húzott szemeit, ahogy nézett rám. Imádtam, ahogy simogatta az arcom, éreztem magamon a tekintetét, miközben élveztem. Jó volt hallani, a halkan elsuttogott jaj szavakat, mikor rajta ültem, és nevetgéltem, mikor a nagyon fáj kérdésemre azt válaszolta, hogy igen, rettentően. Tetszett, hogy a farka végig kő kemény volt, annak ellenére, hogy elég nehezen élvezett el a sok érdekes dolognak köszönhetően, amit az este folyamán elfogyasztott. Viszont ez nekem nem volt baj, nem kellett kapkodni, azt amúgy sem szeretem. Önző voltam, és kiélveztem minden pillanatot.
Másnap gondolkodtam ezen az egészen, s arra jutottam, megint egy olyan pasi, aki nekem való lenne, de tudtam, hogy kivitelezhetetlen bármi ennél több. Kénytelen voltam, vagyok ezt konstatálni, és hagyni feledésbe merülni. De nem akartam, hogy egy ilyen szeretkezés nyom nélkül eltűnjön az életemből, ezért ez a pár sor. Itt jön egy snitt, és csak egy kellemes emlék marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése