Kicsit megint elkeseredett lettem, de most teljesen más ok miatt, mint eddig. Nem értem, hogy működhetnek a kapcsolatok olyan rosszul, és hogy lehet, hogy egyre több nem passzoló párt látok. Mikor látok egy férfit, akiről tudom, hogy kapcsolatban él, és szinte süt róla a boldogtalanság, akkor végtelen szomorúság vesz erőt rajtam. Hogyan tud valaki mellett így élni? Miért jó szeretők garmadát tartani? Nem lenne egyszerűbb váltani és keresni valakit, akivel jobb lehetne? Mikor egy ilyen helyzetben lévő pasi szemet vet rám, kissé elkenődöm, kérdések merülnek fel bennem, amikre persze tudok válaszolni objektíven is, de ha kicsit rosszabb a kedvem, rögtön negatív színt kap ez az egész. Olvastam valahol, hogy a pasik nehezebben tudnak kilépni egy kapcsolatból, és nagyon nehezükre esik a váltás. De annyira, hogy még a boldogtalanságot is képesek bevállalni?Hogy utálhatja ennyire saját magát valaki? Tudom, hogy nem jó dolog, ha az ember önző, de valamilyen szinten szükséges. Hogy várhatom bárkitől is, hogy elfogadjon, örömet szerezzen, szeressen engem, ha magam nem teszem ezt magammal? Nem értem az embereket. Végtelen értetlenkedés van bennem, és olyan szomorú vagyok ettől. Az emberek helyében én inkább jól érezném magam a bőrömben, szeretni szeretném azt a valakit, akivel együtt töltöm a napjaimat, szeretnék örömmel hozzáérni, megölelni, s ha ez nem megy, akkor tovább lépek és másnál keresgélem azokat a dolgokat, amikre vágyom. Mert hát, ha szeretem magam, akkor nem okoz gondot magamban lenni, sokkal inkább, mint boldogtalanságban élni. Nem ez a helyes gondolkodás?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése