A tömegközlekedés és én

Ma reggel utazgattam. Na, nem úri passzióból, hanem céltudatosan. A metrómegállóban ellenőrök ácsorogtak. Nem lepett ez meg, hiszen szoktak, bár inkább a bejutást akadályozzák, és nem a szabadulást, de hát szívük joga minden irányból izélgetni a hömpölygő tömegáradatot. Haladtam hát feléjük, miközben matattam a zsebemben az utazásra jogosító igazolvány után kutatva. Természetesen nem találtam meg hamar, így sikerült az egyik szigorú karhatalom tag elé tipegnem a magas sarkú csizmácskámban. Végül megtaláltam az igazolványt (naná, hisz van olyanom), és bemutattam tisztelettel. Erősen meglepődtem, mikor az úr megszólalt (azt azért sejtettem, hogy tud beszélni), és fitogtatni kezdte tudását azzal, hogy megkérdőjelezte az igazolványom hitelességét. Valami számokról hadovált, és arról, hogy így nem érvényes, és irkáljam be, mert így aztán jól megbüntethetne (aha, gondoltam, te nem megbüntetni, hanem jól megpakolni szeretnél), és akkor biztosan meg lennék sértve. A rögtönzött erkölcsi példabeszéd alatt végig a szemébe néztem, és mikor elhallgatott, biztosítottam róla, hogy jól látja, ha megvágna, piszokmód megsértődnék. Mielőtt utamra indultam, a lelkemre kötötte, hogy pingáljam a számokat a megfelelő helyre, én persze bólogattam bőszen, hogy igen, majd ezt fogom tenni (miközben arra gondoltam, hogy persze, persze, majd ha te előtte a szádba veszed azt, amire gondolok). Fél percig még dohogtam magamban, de nem tovább. Hagytam inkább, hogy ennek a kis incidensnek még az emléke is homályba merüljön. Körülbelül félóra alatt elintéztem az intézni valót, s visszatértem a metróba utazási szándékkal (nem hiába, a tettes mindig visszatért a tett színhelyére). Az úr, akit volt szerencsém az előbb megismerni, éppen beszállt egy metró kocsiba, és én, mint jól nevelt provokatőr, ugyanoda tityegtem, odafigyelve arra, hogy kénytelen legyen észrevenni. Észre is vett. Vigyor terült szét az arcán, és éreztem, ahogy alaposan megvizsgál a szemével. Ekkor már tutira tudtam, hogy az előbbi kötözködés amolyan meghúzom a copfod, mert tetszel ovis udvarlási forma akart lenni. Pár megállót utaztunk együtt, de végig éreztem magamon a mustráló szemeket. (nem, nem is voltam kihívóan öltözve.)