Hiányérzete támadt, és egyre csak gyötrődött tőle. Nem a szer hiányzott, arról gondoskodik, ha szükségét érzi, hanem az a szabadságérzet, amit akkor érzett, mikor péntek esténként elindultak az éjszakába. Még csak sejtelme sem volt, hogy meddig fogja kínozni, de méltán kezdhetett volna aggódni attól félve, hogy nem egykönnyen szabadul. Zakatoltak a gondolatok a fejében megoldás után kajtatva, de egyszerűen reménytelennek tetszett az örömteli végkifejlet. Lassan ez az érzés a mindennapjaiba is beköltözött, és belülről emésztette fel. Óhatatlanul jönnie kellett a megvilágosodásnak, miszerint ez nem kecsegtet semmi jóval, ráadásul még tanácstalannak is bizonyult olyannyira, hogy ötletei sem támadtak. Mint hab a tortán, úgy koronázta meg az egészet az, hogy a szernek köszönhetően az érzés jól felduzzadva tört elő egyre sűrűbben. Pörgött az agya teljes gőzzel, mitévő is lehetne. Ült a szobában a tévére bámulva, és érezte a belül tomboló, féktelen energiát. Arra gondolt, ebbe biztosan bele fog dögleni, csak az a baj, hogy eszeveszettül lassan és kegyetlenül... Sosem hitte volna, hogy ennyire fog hiányozni. Nem csak a szórakozóhelyeket hiányolta, hanem az előkészületeket és a levezető trécseléseket is. Hirtelen megértette, hogy igazából egy jó barát után áhítozik. A megértéssel az elkeseredés is megérkezett, mert tudta, neki nem adatik meg ez a kegy. Így hát tovább bámulta a tévét türelmesen, arra várva, hogy a hurrikánként tomboló erők, ott belül, csillapodni kezdjenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése