Elkerülhetetlenül
megjött a tavasz idén is, bár még kicsit erőtlenül igyekszik elkergetni a
hideget, de kétség sem férhet hozzá, hogy sikerrel fog járni. Az egyre erősödő
napsütés életet lehel mindenbe, a város tartozékának mondható állatokba,
madárkákba is. Ezek a szárnyas jószágok röpködnek mindenfelé, és önfeledten
dalolásznak bele a nagyvilágba, meg – megpihenve lámpaoszlopokon. Egész pontosan
egy bizonyos lámpaoszlopon való pihengetésük kulcsfontosságú a történetem
szempontjából, méghozzá azon, ami alatt rendszeresen otthagyjuk családunk
legújabb tagját. A járgány lassan két éve tartozik hozzánk, és hát be kell,
valljam, nem tartottuk eddig a legnagyobb becsben, főleg ami a külsejének a tisztán tartását illeti, de mondjuk nem is volt jellemző, hogy a madarak ilyen
előszeretettel tisztelték meg a figyelmükkel. No, ne gondold, hogy hibáztatni
igyekszem bárkit is magunkon kívül, a lehető legtávolabb álljon ez tőlem,
csupán ecsetelni szándékozom a körülményeket. Szóval, úgy esett, hogy ez alatt
a villanyoszlop alatt parkoltuk le a masinánkat, bízva abban, hogy jó helyen
hagyjuk, mint ahogy tettük is az elmúlt hónapokban. Mit tesz isten, valamelyik nap
menős dolgunk akadt, és az autónkhoz érkezve, megdöbbenve tapasztaltuk, hogy
helyben hagyták a madarak a mi drágaságunkat, egy cseppet sem kímélve. Tanácskozásba
kezdtünk, és arra az elhatározásra jutottunk, alaposan meghányva – vetve a
dolgot, hogy nem halogathatjuk tovább, vitathatatlanul elérkezett az ideje egy
fürdetési projektnek. Izgatott lettem, mint mindig, ha valami olyan eszköz
használatával kell megismerkedni, amire eleddig nem volt szükség, persze ez
azért nem jelenti azt, hogy kétségem ébredt volna azzal kapcsolatban, hogy
megoldjuk-e a feladatot, mert ilyesmiről még véletlenül sincsen szó, ezt előre
kell bocsátanom, egyszerűen csak az újdonság megtapasztalásával járó izgulás
kerített hatalmába. Az utunkba kerülő lehetőségek közül nagy gonddal
kiválasztottuk a legmegfelelőbbnek tűnőt, és habozás nélkül léptünk a tettek
mezejére. Beballagtunk az egységbe, megkérdeztünk mindent alaposan, majd
felvértezve instrukciókkal, a fürdető kabin bejáratához zarándokoltunk, ahol
megnyomkodtuk a megfelelő gombokat, szívünk csücskét betessékeltük a kijelölt
helyre, és kéz tördelve figyeltük, hogyan lesz csillogó – villogó. Ment minden,
mint a karikacsapás. Miért is ne ment volna, hiszen (ahogy kiderült) a
mosóeszköz használata olyan egyszerű, hogy még egy rendes csaj (akibe semmi
műszaki érzék sem szorult) is gond nélkül működtetni képes. Miután elkészült,
kigurultunk a parkolóba, ott körbejártuk, megtörölgettünk néhol, miközben
elégedetten vigyorogtunk konstatálva, hogy ez is megy nekünk. Naná, hogy mostantól
rendszeresen járni fogunk fürdetni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése