Ma reggel utaztam a munkahelyemre. A szokásos módon, belemerülve egy könyvbe. Mindig nagy átéléssel olvasom a műveket, szinte a magamévá teszem őket, és azonosulok a számomra legszimpatikusabb, vagy legellenszenvesebb szereplővel. De ezt biztosan mindenki így csinálja, különben mi értelme lenne :) Felszálltam a hévre, s leültem az ablak mellé, szembe velem egy úriember. Pár perc múlva letelepedett mellénk egy lány és egy fiú. Nem tulajdonítottam ennek jelentőséget, hiszen mindig leülnek mellém, ahogy én is leülök mások mellé. De valami miatt fel kellett pillantanom, ilyen ösztönös mozdulat volt. A lányra néztem, aki rám nézett, és ugyanabban a pillanatban megfogta a pasija kezét. Magamba mosolyogva temetkeztem vissza a könyvbe, egy percig azon gondolkodva, hogy ezt jól láttam e, vagy csak beképzelem magamnak.
Lehet, hogy túl sokat képzelek magamról? Beképzelt lennék? Nem értem...
Nem tartom magam egyiknek sem, de azt gondolom magamról, hogy ezeket és a hasonló dolgokat kapásból észreveszem. Sajnálom az ilyen csajokat... Már csak azért is, mert sajnos én is ilyen voltam valamikor... És még az is lehet, hogy leszek még ilyen, de akkor remélem, hogy valaki felém nyúl, és jól nyakon vág :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése