Tegnap, nem is emlékszem, mennyi idő után, találkoztunk. Alig vártam. Elképzeltem, hogy hozzám ér, megölel, és én mondom, még, még, még, ne engedj el. Tele volt a fejem mindenféle olyan gondolattal, ami mindennek nevezhető, csak pozitívnak nem. De mikor megláttam, és megölelt, akkor elfelejtettem az összeset. Úgy hiányzott, úgy akartam, és úgy örülök, hogy ma megint érezhetem... Olyan szép gondolatok kavarogtak a fejemben, miután tegnap elköszöntünk, de így leírva már nem is tűnik olyan egetrengetőnek. Csak olyan egyszerűnek, pedig nem voltak azok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése