2011. június 14., kedd

Már megint agyalás

Kavarognak bennem a buta gondolatok és az érzelmek, amik lehet, nincsenek is, csak én tulajdonítok neki nagyobb figyelmet a kelleténél. Azt hittem eddig, hogy tudok olvasni a sorok között, és hogy a virágnyelv megértése sem okoz gondot. Szokott is menni, a hétvégén viszont valahogy mégsem értettem. Talán azzal magyarázhatom, hogy nem számítottam ilyen megnyilvánulásra, mert hát megbeszéltük már egyszer a kettőnk helyzetét, és én le is zártam, megoldottnak nyilvánítottam magamban. Ezért nem értettem az egészet, és ezért játszottam a szokásos incselkedő játékot, ahogy eddig mindig, ha találkoztunk. Eszembe se jutott, hogy másra gondolna, vagy az, hogy részéről másról lenne szó. Viszont, mikor azt mondta, hogy olyat fog mondani, amit sosem szokott, akkor kicsit megszeppentem. Őőőő, álljunk csak meg egy pillanatra, lehet, hogy valamit nem vettem észre, gondoltam magamban, s csak bámultam értetlenül. Mikor megkérdezte, értem e, csak bólintottam, hogy igen, de utólag belegondolva, semmit sem értettem. Azt hittem, szimplán szexről beszél. Attól tartok, még most sem értek semmit, és talán ezért kavarog a fejemben az egész, de nem akarok ezzel foglalkozni. Nem akarom, hogy felőröljön, és azt sem, hogy a sok agyalás miatt olyat tegyek, amit amúgy eszemben sem lenne megtenni. Ha valaminek történni kell, akkor úgyis meg fog történni, ha pedig nem, akkor agyalni is kár rajta. Ezt a mondatot akár végmondatnak is tekinthetem. Itt hagyom az össze-vissza buta gondolataimat, s lesz, ami lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése