Kedves Hercegem!
A tegnapi találkozótok után az ügyvéd küldött egy biztató levelet. Nagyon örültem, és azt hittem, hogy attól kezdve sokkal könnyebb lesz majd a várakozás, de ma ugyanolyan nehéznek érzem. Ugyanúgy számolom a napokat, sőt, mi több, az órákat. Persze, ilyenkor ezek a nyavajás órák olyan lassan vánszorognak, mintha száz éves aggastyánok lennének. Nem szeretek várni, de nem érdekel. Bármilyen szarul is érzem magam a hiányod miatt, akkor is kibírom, és addig várok, míg haza nem jössz.
Arra gondoltam, elmesélem neked, mi minden történik velem, míg távol vagy, de az a helyzet, hogy az égvilágon semmi sem történik. Van, hogy naphosszat heverek és bámulom a bugyuta sorozatokat a tévében. Lassan már megszokásból bámulom a tévét azért, hogy ne járjon az agyam, és azt remélem, így gyorsabban múlik az idő. Nem akarok nyafogni neked, gondolom, nem olvasnád szívesen, ezért feledd is gyorsan el a fenti sorokat. Vidámnak szeretnék mutatkozni neked, hogy a szomorúságom miatt ne érezd kellemetlenül magad...
Nem sokára indulok anyukádhoz. Segítek neki pár dokumentumot pendrive-ra tenni. Szerintem maradok nála egy - két órát, ha nem zavarom, és beszélgetünk. Talán neki is jót tesz kicsit. Aggódik eléggé Andris miatt, és persze miattad is...
Már megint elfogytak a szavaim, mintha nem lenne a fejemben semmi, csak káposztalé. Pedig valószínűleg csak arról van szó, hogy nem történik velem semmi olyan, amit viccesen (vagy bárhogy) el tudnék mesélni neked, és a gondolataim is csak körülötted forognak. Arra gondoltam, lehet, neked is jobb lenne, ha nem zaklatnálak ezekkel a levelekkel, de nagy az esély arra, hogy nem tudom ezt megállni, úgyhogy kérlek, ha olvasnád a soraimat, ne haragudj rám a sok szomorú szó miatt, és tudd, hogy mindig és nagyon szeretlek téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése