Kedves Herceg!
Itt egy újabb hétfő, de szerencsére már délután van annyira, hogy hamarosan késő délutánt kell emlegetni. Ma megint jártam nálad. Annyira hiányzol, hogy elmondani sem tudom. Ilyenkor mindig elmegyek hozzád, és csinálok valamit, vagy csak ülök a kanapén és bámulom a tévét. Az arcomat a kabátodhoz nyomom, és mélyen beszívom az illatod, vagy a kezemmel belebújok a cipődbe. Lehet, hogy kissé beteges ilyeneket csinálni, de legalább valamennyire megnyugtat...
A hétvégén elmentünk a csajokkal anyámhoz. Szombaton egész jól meg is voltunk egymással, még nevetgéltünk is. Gyurival pálinkázgattam. Minden kupicát az egészségedre emeltem. Bármit megadtam volna azért, ha te is ott lettél volna. Jól be is csiccsentettem volna, ha anyám nem találja ki a strandolást. Mondjuk lehet, jobb, hogy kitalálta. Nem tudom, miket mondtam volna, vagy hogy viselkedtem volna részegen. Azt hittem, lesz végre egy olyan hétvége, mikor jó érzésekkel indulunk haza, de előre ittam a medve bőrére. Vasárnap ugyanis (természetesen az indulás előtt) az én édes anyukám kötözködni kezdett velem. Igyekeztem visszafogni magam, talán jobban sikerült is, mint általában szokott, de a hazafelé úton fortyogott bennem a düh. Arra gondoltam, fel kéne adnom minden reményt azzal kapcsolatban, hogy anyámmal valaha is képes leszek jól kijönni. Hiába erőlködöm, és igyekszem mindent megtenni, felesleges. Ő mindenben csak a hibát látja meg, semmi jót nem feltételez rólam. Nekem pedig egyre nehezebben megy ez a szélmalomharc. De sebaj, nem is bánom, ha megszakad a kapcsolat közöttünk, csak te legyél velem amíg élek. Semmi más nem érdekel, semmi másért nem könyörgök, semmi másra nem vágyakozom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése