Megint utazom. A változatosság kedvéért most este. Nyüzsög a város. Az emberek rohannak szokás szerint valahova, talán maguk sem tudják hova, és én örülhetek, mert legalább nem löknek fel, és gázolnak át rajtam. Jobban belegondolva, ez mégsem az ő érdemük, hanem az enyém, mert jobb félni, mint megijedni alapon, oda húzodom a sokadalomban, ahol biztosan nem tehetnek bennem kárt. Sötét van. Az előbb még a város azon részén járt a busz, ahol csillogó - villogó fények világítottak meg mindent. Most már azon a területen kanyargunk, ahol sokkal fakóbbak a fények, és imitt - amott félelmetesen sötét zugok sejlenek. Ez a környék nem túl szép, de mit tehetnék, ha egyszer erre lakom... Az ijesztő sötétség ellenére sincs bennem nyugtalanság. Az utóbbi pár napban, mintha lecsillapodott volna a lelkem. Mintha kicsit elfújta volna valami a komor felhőket a fejem fölül. Megnyugodtam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése