Amikor meghallom ezt a szószerkezetet, kicsit feláll a hátamon a szőr. Hiszen az egész életünk kötöttségek közé van szorítva. Nem lehet csak úgy élni bele a nagyvilágba. Számlákat kell fizetni, ezért dolgozhatok, ha dolgozom, akkor felelősséggel tartozom a kezem közül kikerült dolgokért, ha ilyen felelősség nehezedik a vállamra, akkor hajtanom kell, és még folytathatnám. Aztán itt a másik része is a dolognak, ha tovább szeretném fejleszteni magam, akkor tanulni kell, és ezért szintén kötöttségekbe szorítom magam. Hogy a fenébe ne akarjak kötöttségek nélkül élni? Na és, akkor még nem is említettem a társkeresés kérdését. Hogy ismerhetek meg valakit, ha letojom, mi van vele, benne. A fejében, a szívében. Ha pedig meg akarom ismerni, akkor hogyan lehet azt kötetlenül? Az ember nem egy baba, akit rángatni lehet kényünk, kedvünk szerint. Nekem a kötöttség nem azokat a hagyományos értelemben vett dolgokat jelenti. Én is szeretek szabad lenni, saját döntéseket hozni, de szeretnék tartozni valakihez. Szeretnék ajándékot venni valakinek, csak valami apróságot, mert eszembe jutott éppen. Szeretném anélkül felhívni, hogy azon agyaljak, vajon szabad e, jókor hívom, nem veszi e tolakodásnak, tapadós vagyok e. Ezek akkora nagy kötöttségek?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése