A mai nap sem kezdődött másképpen, mint a többi, hiszen ez is csak egy dolgos hétköznap. Megpróbáltam normális idő alatt eljutni a Nyugatiig, nem is gondoltam, hogy ezzel lesz probléma, mert hát tegnap is ment. Csepeltől a kezdő lépés a hév. Ezt gond nélkül léptem meg, miközben ujjongtam, hogy nem lesz itt probléma. Lehet, hogy már a sztrájkolók is unják ezt az egész macerát. A villamosnál viszont káosz uralkodott. Jesszus, a sikeres kezdetet sokkoló vég követi, gondoltam, s mikor az emberáradat kicsit sem apadt, azért kezdtem imádkozni, hogy legalább kilencre beérjek. Nem mintha annyira rohannom kellene, de hát hideg volt, és álmos voltam, mindezek következtében pedig erőteljesen nyűgössé is váltam. Megérkezett egy sárga csoda, amit az emberek úgy leptek el, mint a méhek nyáron a virágzó rétet. Nyomakodtak, préselődtek, szitkozódtak. Néztem őket, és arra gondoltam, hogy ha nyár lenne, akkor pár emberrel biztosan többen férnének fel, az a sok ruha, amit magukra aggatnak az emberek, egy csomó helyet foglal. Ahogy álltam ott és néztem őket, nem értettem, hogy mit keresek én itt, és miért nem alszom inkább a jó meleg ágyikómban, a pihe-puha kispárnáimba burkolózva, szétterülve, kinyúlva. Késő volt a bánat, mese sem volt, ezt már végig kellett csinálni. Megvártam a következő járatot, ami (úgy tűnt) évezredek múlva érkezett csak meg, persze tele csupa jó, kellemes emberrel. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor a mögöttem álló emberek voltak olyan kedvesek, és gyengéden betuszkoltak a járgányba, figyelmesen odapréselve egy szürke kabáthoz, amiből olyan finom illatok áradtak, hogy máskor az ilyentől hányinger kerülget. Mondjuk ez a hányinger nem került el most sem, és végig azon járt az eszem, hogyan fogom kitisztítani a kabátom, és mondogattam magamban, nem veszem át a szagot. És ekkor a kabát tulajdonosa megfordult... Ó te jó ég, mit vétettem?... Végül enyhült a nyomás, az illatozó úr is elhagyta a terepet, szerintem nem csak az én örömömre, és megérkeztem a Nyugatihoz. Úgy rohantam le a villamosról, mintha nem is tudom milyen csoda várna a megállóban. Ez az utazás volt eddig a legsokkolóbb élményem a bkv-val kapcsolatban. Remélem nem fog előfordulni megint, s ha kell, megígérem bárkinek, hogy nagyon jó kislány leszek, nem rosszalkodom többet, de ilyen büntetés nem kell. Mondjuk semmilyen rossz viselkedés sem érdekel ilyen kegyetlen bosszút :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése