Pár gondolat

Elkezdtem a nyitóoldalon lévő, idegenek által alkotott írásokat olvasgatni. Érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Például az egyik leány arról írt, hogy milyen szívás nőcinek öltözni, vagyis kiengedett hajjal enni, miniszoknyát magas sarkú csizmával felvenni. Hmm, érdekes dilemma, s ha belegondolok a magam részéről ebbe, akkor teljesen másképpen látom a dolgot. Imádok nőcinek öltözni, még télen is, persze az enyhébb időszakban és lehetőleg azért úgy, hogy ne kapjak mindenféle nyavaját. Azt hiszem ez simán megoldható egy meleg hosszú kabáttal. Bizton állíthatom, hogy a másik nemnek tetszeni az egyik legjobb dolog a világon, s hazudik az a nő, aki nem élvezi ezt. Mondom mindezt annak fényében, hogy már átléptem a rettegett harmadik ikszet, és nem ment el teljesen az eszem, bár az is lehet, hogy soha nem is volt... 

Azt gondolom, hogy az idő, és az idő segítségével megélt tapasztalatok teszik az embert bölccsé, értékes emberré. Persze ennek feltétele, hogy megmerjük élni ezeket az elénk kerülő helyzeteket, és merjünk abból tanulni, még akkor is, ha azt érezzük, hogy a pokol legkeményebb bugyrait járjuk meg. És felmerül a kérdés, meddig tart ez a tanulás? Egy nagyon könnyű válasz jön erre: örökké. De ugye ezt tudja mindenki, és nem mondtam semmi újat? :) 

Végre megint érzem azt az érzést, amire annyira vágytam már. Azt, mikor összeszorul a torkom, és a gyomrom, és hevesebben kezd verni a szívem. Nem tudom pontosan, mi váltotta ezt ki, de azt tudtam már két hónappal ezelőtt is, hogy ez a zongorista válthat ki belőlem ilyen reakciót. És megtörtént, bár nem is történt semmi. Egy lelkes fogadtatás, egy pár percig tartó, finom érintésekkel teli tánc, figyelmes, kedves szavak, és felborul bennem minden... És azt hiszem benne is...