Sosem volt még olyan, hogy egy nap két vagy több bejegyzést írtam volna, de olvastam egy blogot, amitől elszállt az agyam, vagyis helyesebben fogalmazva, befészkelte magát a fejembe, és egyszerűen nem hagy nyugodni. Nem szeretem az ilyen beültetett gondolatokat, mert elkezdenek növekedni, és a végén akkorára duzzadnak, hogy belekergülök. A blogot egy ötven körüli nő írta a párkeresésről. Ahogy elolvastam, rögtön az villant át az agyamon, hogy ha valaki eléri a harmadik x-et, akkor lehúzhatja a rolót? Legalábbis, ha nőről beszélünk. Miért működik ebben az országban ez így? Miért a fiatalság az, ami értékelendő? Valaki megmagyarázná, hogy egy negyven éves pasinak miért jó egy tizennyolc éves majdnem még gyereklány? Mert tejszagú? Mert feszes a bőre, és szét tudja tenni a lábát? Basszus, hát ezen múlik? Ha már vége a szexnek és annak a negyvenes pasinak bemondja az unalmast a cerka (mert ezt fogja tenni, tejszag ide, vagy oda), akkor miről fog ezzel a lánnyal beszélgetni, mit fog vele csinálni? Elviszi a játékboltba barbit vásárolni? Nem hinném, hogy azt lehet rólam mondani, hogy nem vagyok nyitott, de ezt sosem fogom megérteni. Egy harmincon túli nő is lehet vonzó, csinos, értékes, és lehet selymes a bőre. És miért ne lehetne ilyen egy negyvenes, vagy egy ötvenes nő is? Miért kell a kora miatt rögtön elítélni, leírni, megalázni valakit? Ha belegondolok ebbe, akkor megértem, hogy miért van annyi kiégett negyvenes, ötvenes nő. Nem is csoda, hiszen folyamatosan olyan visszajelzést kap, hogy ő már semmire sem jó. Ha állandóan ilyen jeleket kellene vennem, akkor valószínűleg én is belemarnék úton-útfélen olyan nőkbe, akiket jobbnak látnék magamnál, vagyis szinte mindegyikbe, hiszen hogy láthatnám ilyen helyzetben bárkinél is jobbnak magam. Tudom én, hogy ez nem helyes hozzáállás, de a pozitív visszajelzésre mindenkinek szüksége van, ez éltet mindenkit, ettől lehet a vízen maradni és nem alámerülni. Lehet az is, hogy az a víz nem is víz, hanem trágyalé. Szomorúan tapasztalom, hogy nagyon kevés az olyan középkorú nő, aki képes saját maga miatt bármit is megtenni. Nem vagyok valami nagy keresztény, és majd egyszer talán azt is leírom, mit gondolok a vallásról, a hitről, vagy magáról istenről, de most mégis fohászkodom, hogy amíg élek, legyen annyi erőm, hogy magam miatt cselekedjek. Ha már nem tudom jól érezni magam a bőrömben, ha már nem tudok magamnak tetszeni, vagy nem akarok, akkor élő halottá váltam, és kérem a jó öreget, vagy a bugyorban élőt, hogy ne hagyjon itt lézengeni, a zombikkal tele a padlás, s én nem akarok ebbe a sorba se beállni. Minden esetre elkeserítő, hogy évről évre kevesebbet érek, csak mert múlik az idő, de egy valami vígasztal. Mégpedig, hogy a mai huszonévesek is lesznek egyszer harmincon, negyvenen, ötvenen túliak, és erre a gondolatra kaján, kárörvendő mosolyra húzódik a szám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése