2013. április 23., kedd

A szeretet maga

Már most, ebben a pillanatban is szeretet vagy. A szeretet pedig nem keres semmit. Úgy teljes, ahogy van. Nem akar semmit, Nincs szüksége semmire, és nem ismeri a kellene szót. Mindene megvan, amit szeretne, éppúgy, ahogy szeretne. Ezért, amikor azt hallom az emberektől, hogy szeretnek valakit, és elvárják, hogy a másik viszontszeresse őket, tudom, hogy amiről beszélnek, az valójában nem szeretet. 
Néha előfordul, hogy úgy tűnik, aprópénzre váltottad a szeretetet, és becseréled egy pillanatnyi gyötrő gondolatra. Ilyenkor teszel egy kis kirándulást az illúziók világába. Mert paradox módon a szeretetet éppen azzal veszítheted el, ha a nyomába eredsz. De - és ez nagyon fontos - csak a vele kapcsolatos tudatosságod szűnhet meg, maga az állapot soha. Ez utóbbi nem lehet kérdéses, mert mi mindannyian szeretet vagyunk. Ez rendíthetetlen, mozdíthatatlan, örök tény. Ha felülvizsgálod a gyötrelmes gondolataidat és kitisztítod az elmédet, a szeretet magától beáramlik az életedbe; még ha akarnál sem tehetnél ellene semmit. 
A szeretet mindent összekapcsol, feltétel nélkül. Nem retten meg semmilyen rémálomtól, és nem akarja elkerülni, sőt várakozással tekint elébe, hogy aztán akkurátus vizsgálatnak vethesse alá. A szeretet általi kapcsolódásnak nincs más módja, csak ha megszabadulsz a feltevéstől, miszerint akarsz valamit a partneredtől. Amint ez sikerül, átélheted a valódi összekapcsolódást. Ez pedig olyan érzés, mintha megnyerted volna a lottóötöst. 
Ha mégis úgy érzem, hogy akarok valamit a páromtól, egyszerűen elmondom neki. Kérek. Ha nemet mond, és én nem vagyok képes elfogadni ezt, akkor egyértelmű, hogy rendet kell tennem az elmémben. Hisz tudom, hogy a valóságban már mindenem megvan. Mint mindannyiunknak. Ezért is van, hogy ilyen kényelmesen ülök itt: nem akarok tőled semmi olyasmit, amit nem akarsz megadni nekem. Még a szabadságodat sem, ha te magad nem akarod. Még a békédet sem. A te megtapasztalt igazságod teszi lehetővé, hogy kapcsolódjam hozzád. Ezáltal érintesz meg, és ez az érintés olyan bensőséges, hogy könny szökik a szemembe. Hozzád kapcsolódtam; nincs más választásod. Ez az, amit újra és újra átélek, vég nélkül, és könnyedén, a lehető legtermészetesebb módon. Ez az igazi szeretet. 
A szeretet nem tagad le semmit: egyetlen fuvallatot, cseppet vagy porszemet sem. Úgy szereti önmagát, ahogy van, és minden pillanatban örül, ha a jelenléten keresztül felvállalhatja és megélheti ezt - minden tekintetben, határok nélkül. Mindent és mindenkit magába foglal és átölel: a gyilkosoktól kezdve a szenteken át a kutyákig és macskákig. A szeretet olyan tágas, hogy beszippant és felperzsel. Semmit sem tehetsz ellene. Csak egyet: éled; ugyanis te magad vagy a szeretet. 

(részlet Byron Katie és Michael Katz könyvéből)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése