Morfondírozott. Azon, szerezzen-e a szerből, vagy hagyja az egészet a fenébe. Kicsit elkalandoztak a gondolatai. Azt próbálta kitalálni, hogy amit érez, az vajon a szer okozta hiány jele, vagy egyszerűen csak a mehetnékje támadt fel péntekre való tekintettel. Hirtelen nem tudta azt sem, hogyan deríthetné ezt ki. Azt tudta csupán, hogy valami cefetül hajtja belülről. Olyannyira, hogy alig tudott nyugton megülni a fenekén. Menne, maga sem tudta, hova, csak valahova, valamerre, ahol történik valami, ahol érezheti, hogy van élet körülötte. Sejtelme se volt, miért érzi úgy, hogy semmilyen életet él, hiszen sok mindent mondhatott az életéről, de azt nem, hogy élettelen. Akkor talán mégis lehet, hogy a szer hiánya az, ami gyötri? Kideríthetetlen. Túl sok ideje már, hogy a világtól elvonultan telnek a napjai, és talán ez sincs jó hatással rá... Végül döntött. Elfelejti még egy kicsit a szert, a nélkül is jó tudja érezni magát, és ezt úgy tudta eladni magának, hogy kétkedés nélkül elhitte ennek a gondolatnak az őszinteségét. Aztán teltek a percek, az órák, és időről időre eszébe jutott a szer. Vitába szállt önmagával és egyszer arról győzködte magát, hogy nincs szüksége rá, egyszer pedig arról, hogy mennyivel jobban érezné magát, ha hagyná, hogy hatással legyen az agysejtjeire. Nem lehet tudni, mikor dőlt el igazán a kérdés, de végül győzött a szerellenes propaganda. Mikor már egyértelmű volt, hogy nem beszerezhető, megnyugodott. Fáradtnak érezte magát, ahogy hazafelé igyekezett az esőben. Utálta ezt a nyúlós, nyirkos, se meleg, se hideg időt. Már a műnapozás sem pótolta az igazi napsütést, és az egész rátelepedett mindenére, mint valami fojtogató, átlátszó gyilkos. Nyugodt és fáradt volt, de fogadni mert volna rá, hogy mégis kínlódva fog álomba szenderedni. Fázni kezdett eszeveszettül. Nem emlékezett, mikor fázott utoljára ennyire. Didergett, szinte vacogtak a fogai, még akkor is, mikor már otthon volt a meleg takaró alatt. Nyugodt volt és fáradt és halott a lelke...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése