Beszélgetés

Ült ott előttem a szőnyegen. A legkisebb szobába húzódtunk el, hogy nyugodtan beszélgethessünk, úgyis olyan ritkán találkozunk. Egy kis kanapé fért be ide, és bár elfértünk volna ezen ketten is, mégis a szőnyegre telepedett, szembe velem. Gondoltam, hogy így fog tenni, így egyenesen a szemembe tudott nézni a beszélgetés alatt. Az emberekről beszélt, és arról, mennyire nem érti a viselkedésüket. Lehajtotta a fejét, és elcsendesedett pár pillanatra. Mikor újra felnézett, azt mondta: már csak a lányok miatt van lelkiismeret furdalásom néha,  mert erre a világra hoztam őket. Azért, mert arra kényszerítettem őket, hogy egy ilyen világban éljenek... Elszorult a torkom, ahogy hallgattam a szavait, igazából nem is tudnék nevet adni az érzéseknek, amik akkor a hatalmukba kerítettek. Ilyen szívet tépő szavakat nem emlékszem, mikor hallottam utoljára valaki szájából. Az egészet csak mélyítette az, amit e szavak kimondása közben az arcáról olvastam le. Sírni tudtam volna... de csak bután össze - vissza hebegtem...