Kiejtette kezéből a szívószálat az asztalra, ahova már kipakolta a következő adagot, hogy ezzel se kelljen szöszmötölni, és így is elősegíti a második nagy belégzés zavartalanságát. Rutinos mozdulatokkal dolgozott. Az erre a célra alkalmas eszközzel széttördelte a nagyobb, összetapadt darabkákat. Gondosan ügyelt arra, hogy a por valóban por legyen, és csinos kis vonalba rendezte az egészet. Teljes elégedettsége kedvéért pár mozdulattal tökéletesítette művét, aztán hátradőlt, kényelmes pozitúrába ficánkolta magát az öreg fotelben, kicsit talán várakozón, de cseppet sem türelmetlenkedve. Nem volt kétség benne, tudta, hogy nem kell sokat várni. Az érzés nem robbanásszerűen érkezett, sosem úgy szokott, csak apró jelekből tudta, hogy egymásra találtak. Vidámnak, energiával telinek, tettre késznek érezte magát. Úgy érezte, újra képes visszatalálni a többi ember közé. A szer elhitette vele, hogy képes kommunikálni, kapcsolatokat kialakítani, a társadalom, vagy legalább a körülötte lévő mikrotársadalom életének részévé válni. Az arcán mosoly terült szét, ahogy lassan elhatalmasodni érezte testében az energiát, az erőt. Már dolgozott is az agya visszafoghatatlan lendülettel. Jöttek, egyre csak jöttek a jobbnál jobb ötletek, és örült ennek. Úgy érezte, életre kelt, újra élet költözött belé, hogy újra lüktet ereiben a vér. Előrehajolt, felvette újfent a szívószálat. Mélyen szívta be a levegőt is a porral együtt, és amíg tüdeje nem kezdett követelőzni, visszatartotta a lélegzetét. Már nem várt, nem kellett. Lendületesen kezdett bele az előtte álló pár órába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése