Álltam a buszmegállóban, várva a buszt, mert megint útra kellett kelni még a mostoha időjárás ellenére is (sejtheted, mennyire volt kedvem hozzá). Néztem a szürke házakat, amik még szürkébbnek tűntek ebben a borongós időben. Szitált az eső szinte alig észrevehetően. Mégis minden csupa nyirkosság, nyúlósan hideg. Megérkezett a busz, és elhelyezkedem az ablak mellett, mert szeretek nézelődni. Így lett ismerősöm néhány ház, amiben mindig meglátok valami szépet, valami mást, ami odavonza a tekintetem, akárhányszor megyek is el mellette. Elszomorodva néztem a kopasz, megbarnult fákat. Kicsit olyan, mintha mind a halállal küzdenének, pedig tudom jól, hogy ez az ősz, erről szól a tél... Úgy érzem kicsit, hogy ezek a fák a lelkemet tükrözik most, és mintha ez a tél a lelkem haldoklását lenne hivatott jelképezni. Azt mondod túl borongós a hangulatom? Nem vitatom, igazad lehet. Van ötleted esetleg, hogy változtathatnék ezen? Tudnál nekem segíteni abban, hogyan csempészhetnék színeket ebbe az egyre feketedő szürkeségbe? Úgy teszek, ahogy mondod, ha csak kicsit változtathatok rajta. Figyelek rád, mondd, kérlek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése