2015. március 7., szombat

Elefán

Jelentős ideje utazgatott az univerzumok között kitartóan, szinte megszállottan kutatva a híres – neves ereklye, az elefán után. Hetedik bugyor nevű galaxis legkétesebb bolygóján időzött éppen kényszerből, mert csak itt talált megfelelő alkatrészt a spéci, beépített pohártartójához. Szerencsére időben érkezett, nem sok híja volt ugyanis, hogy elcsaklizzák az orra elől ezt a nehezen beszerezhető bizgentyűt. Miután megegyezett nagy nehezen a szerelővel, beült egy közeli vendéglátóegységbe, vagy, ahogy az ilyen helyet nevezték a bolygón, egy katlanba. Kért egy tüzes angyalok kedvencét duplán, és elüldögélt csendben azon mélázva, milyen jó lesz végre újra használni kedvenc pohártartóját. Fel sem tűnt neki, kik telepedtek a mellette lévő fotelba, csak a beszélgetésükre lett figyelmes. Az ilyen helyeken nem is illett nagy figyelmet fordítani a betérőkre, mert hamar galibába lehetett keveredni, nem is emelte rájuk tekintetét, csak a fülét hegyezte, amennyire csak tudta. Halkan sutyorogtak valami eltűnőben lévő nyelven, nem is sejtve, hogy más is értheti őket. Természetesen kapitányunk minden szavukat értette, ugye e felől kétséged sem támadt. Elefánról esett szó, arról a tutis tuti fülesről, ami a rejtekhelyét fedte fel. Minden lehetőséget megragadott, ami kis eséllyel is kecsegtetett a megtalálását illetően, most sem restelkedett hát. Mélyen emlékezetébe véste a hallottakat, felhajtotta italát duplán, és visszatért a szervizbe, majd késlekedés, ám kapkodás nélkül, elégedetten, mint aki jól végezte dolgát (mert jól is végezte), kényelembe helyezkedett a pilótaszékben. 

Halkan zümmögtek a hajtóművek, ahogy komótosan haladt az űrhajó előre. Villództak a műszerek a vezérlőpulton, nyugalom honolt kint és bent egyaránt. A kapitány elterülve pihent a székében, lábát a műszerfalon pihentette keresztbe téve, az erre a célra kialakított lábtartón. Mikor megépítette a gépet, fontos szempont volt, hogy mindenféle kényelmi eszközökkel felszerelje. Ilyen volt ez az eszköz is, előszeretettel használta is, amikor csak tehette. Bekapcsolta a robotpilótanőt. Gondosan egyeztette vele az új úti célt, többször is ellenőrizve, helyes koordinátákat adott-e meg. Előfordult már, hogy hányaveti módon intézte a dolgot, aminek következtében jelentős kerülővel érkezett csupán oda, ahova érkezett, ha érkezett. Most azonban figyelmes volt, és alapos, nem akart időt húzni. Megtárgyalták a robotpilótanővel, hogy igen hosszú út vár rájuk, de az azért meglepte a kapitányt, hogy fényhónapok alatt érkeznek csak oda. Meglepetését elhessegette egy vállrándítással (nem számít meddig tart, csak érjenek oda alapon), és tovább társalgott beépített társával. Szeretett beszélgetni a robotpilótanőjével, mindig megértették egymást. Sosem torkolta le, nem vonta kétségbe a szavát, és attól sem kellett félnie, hogy hazugságon kapja, szóval, bízhatott benne, bízott is. De, hogy ne szaporítsam a szót, irányba fordultak, és útnak iramodtak.

Mióta az elefán után kutatott, mondhatni, mióta az eszét tudja, minden legendát, mesét meghallgatott, nem akadt olyan történet, amit ne ismert volna róla. A legenda szerint, akinek a birtokában van az elefán, mindent, vagy bármit képes elfelejteni olyan gyorsan, mint egy szemvillanás. És kapitányunk felejteni vágyott, akármit megtett volna érte.
A két utazó a Hetedik bugyron arról beszélt, hogy az elefánra egy vak lány vigyáz (ezt eddig egyetlen fáma sem említette), valahol a Boldogság szigete rendszer aprócska csillagán. A lányról beszéltek, és arról, hogy módfelett óvatosan kell megközelíteni, fondorlatosan, körmönfontan, mert amilyen jelentéktelennek tűnik, legalább annyira veszélyes, ha nem sokkal jobban. Arra ugyan nem tértek ki, miben rejlik a veszélye, de a kapitányt nem is érdekelte, annyira óhajtotta megszerezni ezt a csodavalamit.
Lassan teltek a fényhónapok, de azért csak telt, múlt az idő, aztán egyszer csak a Boldogság szigete rendszerbe érkeztek, és hamarosan ki is kötöttek egy kihalt, elavult technikával felszerelt légikikötőben a Rád vártam nevű csillagocskán…

2 megjegyzés:

  1. Én úgy hallottam, sikerült is megszereznie az elefánt, de amikor az működésbe lépett, a kapitány elfelejtette azt is, mit keres ott. :D Ám lehet, hogy ez is csak egy minden alapot nélkülöző mendemonda. :-)

    VálaszTörlés
  2. A szájhagyomány csodákra képes :)

    VálaszTörlés