Orvos

Teljes nyugalommal készülődtem, eszembe sem jutott, hogy valami olyasmit hallhatok, ami halálra rémít. Az időpont már több hete meglett már, és azt hittem, csak egy egyszerű eredményközlés lesz az eset. Még arra is felkészültem, hogy jó hosszúra nyúlik a várakozási idő. Nem is csalódtam ebben, de türelmesen, és eltántoríthatatlanul várakoztam. Időnként felbukkant az orvos, akire pályáztam, amiből következtethettem arra, hogy elfoglalt módfelett, de legalább itt van, elérhető közelségben. Jó másfél óra (az egyeztetett időponthoz képest) popsit próbáló üldögélés után végre kiejtette a nevem a száján, jelezvén, hogy most jut valamennyi rám is értékes figyelméből, idejéből. Nem hiszem, hogy jelentős időt tervezett velem tölteni, és a nyűgömmel foglalkozni, mert szinte még az ajtót sem csuktam be magam mögött, máris belevágott a lecsóba. Nem kertelt, fél percig sem teketóriázott, a nyakamba löttyintette az egészet, ahogy volt. A vizsgálati eredmény, amiért zavarni merészeltem, negatív lett ugyan, de ez nem mérvadó (mondta), mert az esetek felénél nem ad pontos eredményt, ezért tanácsolja, hogy ejtsünk meg egy csontvelővizsgálatot, és mindezt úgy adta elő, mintha csak arról beszélne, hogy meghallgat sztetoszizével. No, nekem sem kellett ám több, sokkot is kaptam nyomban. Olyannyira, hogy hebegésen habogáson kívül nem voltam képes másra. Egyre csak az zakatolt a fejemben, hogy ez egy erős fájdalmakkal járó vizsgálat, amit a drága doktor is megerősített, mintha olvasott volna a gondolataimban. Megnyugtatásképpen azért megjegyezte, hogy altatásos módot is választhatok, csak most azonnal döntenem kell. Na szép. Legalább pár percet adhatott volna a sokkból kimenekülésre, de lehet, ez igen nagy kérés lett volna. Éreztem is rajta a sürgetést, türelmetlenkedést, nem is esett jól, hisz nekem is megjár a kapkodás nélküli figyelem, pláne, hogy seggeltem érte elég sokat azon a kényelmetlen várótermi széken. Ám, inkább hagyjuk figyelmen kívül érzékeny lelkecskémet, kedves doktorom sem tett másképpen. Hamar tempóban megállapodtunk valamiben, amit rögzített is egy mondatocskában, és a kezembe nyomta papíron, hogy még véletlenül se hihessem az egészet egy rosszul sikerült álomnak. Markomban az ítélettel kisomfordáltam a vizsgálóból, miközben erősen arra koncentráltam, hogy mihamarabb a kórház hatósugarán kívül találjam magam. Ahogy minden lépés messzebb vitt az intézménytől, úgy tértem magamhoz a megrázkódtatásból, és egyre másra merültek fel kérdések bennem a vizsgálattal kapcsolatban. Olyan kérdések például, hogy rosszul érzem-e, hogy kissé eltúlzott, és felesleges ez a vizsgálat? Már csak azért is, mert a betegség, amit nyakon kéne csípni, egy nem súlyos, könnyen kezelhető probléma (doktorom szerint pozitív eredmény esetén csupán aszpirin szedése javallott, és kész). Nem lenne jobb, és veszélytelenebb megoldás egyszerűen csak aszpirin szedésére kárhoztatni szegény fejem egy ilyen drasztikus beavatkozás helyett?...