Már megint a felszínre törtek az önértékelési problémáim. Hiába látom magam, hiába tudom, hogy nem kellene ilyen érzésekkel foglalkoznom, mégis itt vannak. Az lehet a baj, hogy minél több elismerést kapok, annál többre vágyom. Vagy csak megszoktam egy szintet, és ha az alá kerül az elismerési faktor, akkor bepánikolok, vagy egyszerűen csak szeretem, ha úgy érzem, szenvedek.
Valószínűleg azért van ez az érzés, mert a nehéz napok következnek, bár ez nem szokta befolyásolni a hangulatomat. Most azonban úgy tűnik, mégis ezt teszi. Lehet, hogy kéne találnom egy olyan pasit végre, aki kellőképpen tud értékelni, és nem kell azt éreznem, hogy másodrangú vagyok. Az az érzésem van folyton, hogy egy bizonyos dologra mindenki alkalmasnak tart, de ennél többre nem nagyon, pedig jó fej vagyok. Tele érzésekkel, kedvességgel, szenvedéllyel, törődéssel...
Utálok nyafogni... Ehhh...
Megsütöm inkább a halat :)
Valószínűleg azért van ez az érzés, mert a nehéz napok következnek, bár ez nem szokta befolyásolni a hangulatomat. Most azonban úgy tűnik, mégis ezt teszi. Lehet, hogy kéne találnom egy olyan pasit végre, aki kellőképpen tud értékelni, és nem kell azt éreznem, hogy másodrangú vagyok. Az az érzésem van folyton, hogy egy bizonyos dologra mindenki alkalmasnak tart, de ennél többre nem nagyon, pedig jó fej vagyok. Tele érzésekkel, kedvességgel, szenvedéllyel, törődéssel...
Utálok nyafogni... Ehhh...
Megsütöm inkább a halat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése