2009. június 24., szerda

Indul az önismereti kurzus

Este elhatároztam, ha már annyi ilyen témájú könyvet olvastam, akkor belevágok, és ismerkedem magammal, felteszem azokat a nehéz kérdéseket. Na persze igyekszem is megválaszolni őket, hiszen ez lenne a lényege :) Összeírtam pár iránymutató kérdést, és nekiállok, had lássuk a medvét :)

Az első kérdés: Milyen az a pasi, akit az igazinak képzelek el? Basszus, az egyik legnehezebb kérdéssel kezdem ám. Jöhetnek a szokásos kijelentések, legyen humora, legyen okos, elfogadó, magabiztos, kedves, figyelmes, és még sorolhatnám. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezek a dolgok nem számítanak, mert nagyon is fontosak, de ettől még nem lesz senki igazi, hiszen a zöldségesre is ráilleszthetőek ezek a tulajdonságok. Az én igazim engem akar, az a célja, hogy gondoskodjon, törődjön velem. És ezt nem úgy kell érteni, hogy tartson el, hanem legfőképpen érzelmileg nyújtson biztonságot. Mindemellett arra vágyjon, hogy törődjek vele, figyeljek rá. Én.

Mi a szeretet nekem? Az az érzés, mikor jó érzés önt el a másikkal kapcsolatban, nem kell félnem, és aggódnom, és azon agyalnom, hogy mit szabad és mit nem. Ha szeretet van valakik között, akkor követhetnek el hibákat (természetesen olyan hibákra gondolok, amik nem gyilkolják meg a másikat, bár olyat is lehet véteni, de azt semmilyen szeretetnek nem kell megbocsátani), mert a szeretet megértő.

Vajon meg tudom ítélni reálisan, hogy kivel illek össze? Azt gondolom, igen. Ha visszanézek eddigi életemre, mindig tudtam viszonylag már a kapcsolat elején, hogy együtt maradunk e, vagy sem. Így volt ez még a leghosszabb kapcsolatomnál is, amit talán az tartott össze, hogy jól működtek a dolgok az ágyban. Aztán végül vaknak tettettem magam és nem akartam befejezni, hiába tudtam, hogy csak az történik, amit úgyis sejtettem. Végül is mindegy, és könnyen okos az ember ennyi év távlatából, csak igyekeznem kell, hogy ezt a tudást ne feledjem el, ha megjelenik egy új szerelemnek látszó érzés. Végül is a kérdésre a válasz, igen, meg tudom ítélni.

Mit szeretnék a következő (remélhetőleg utolsó) páromtól? Hmm, mit is... Azt szeretném, hogy hagyja magát boldoggá tenni általam. Ez kicsit faramucin hangzik, hisz ki ne akarna boldog lenni. De mégis ezt kell mondanom. Lehessen boldoggá tenni, és lehessen megbeszélni vele mindent, ne kelljen félnem attól, hogy meggondolatlan voltam e, vagy sem. Igen, azt hiszem ebből a két dologból minden más következik, amit csak kívánhat valaki a párjától.

Áltatom magam? Biztosan vannak olyan dolgaim, amiben igen, és attól tartok a párkapcsolataimban is teszem ezt. Jó lenne azt mondani, hogy néha, de sajnos lehet, hogy nem csak néha. Előfordul, hogy próbálom a dolgokat úgy magyarázni, hogy azt érezhessem, amit szeretnék. Nem is tudom, minek lehet ezt nevezni. Félelem, elkeseredés? Nem tudom. Azt azért elmondhatom, hogy az utóbbi időben talán gyorsabban észreveszem, ha azon dolgozom, hogy becsapjam magam.

Ki tudom mutatni és mondani a negatív érzéseimet? Azt hiszem erre a válasz egy határozott igen. Sokszor az is előfordul, hogy gátlástalanul, tapintat nélkül mondom ki az ilyen töltetű érzéseimet, megbántva ezzel sokak érzéseit. De azt gondolom, ha így adok hangot az érzéseimnek, akkor nem kúszik el a fülek mellett, és biztosan meghallgatásra találnak.

Mitől boldog egy nő és egy férfi? Nem vagyok benne biztos, hogy a nemek között ebben a kérdésben különbséget kell tenni, és abban sem, hogy ezt egyértelműen meg lehet fogalmazni, hiszen mindenkinek mást jelent a boldogság. Szerintem az ember attól lehet boldog, ha biztonságban érzi magát mindenféle tekintetben. Vagyis biztonságos az érzelmi élete, az anyagi helyzete, és a szexuális élete. Azt hiszem ez a három dolog mindent lefed, ami csak egy ember életében szerepet játszhat. Ha ezek a dolgok rendben vannak, akkor az ember magabiztos lesz, kialakul benne a belső biztonságérzet, a nyugalom. Ettől a nyugalomtól pedig olyan kisugárzása lesz, amit mindenki észrevesz. És bár lehet, hogy ezt a változást saját maga észre sem veszi, de a pozitív visszajelzésekből egyre több lesz, amiből azért lehet következtetni. Szerintem ettől lehet boldog egy ember, vagy legalábbis én ettől vagyok az. 

Vége az önismereti kurzusnak :) 

Átolvastam az utóbbi időben írt bejegyzéseimet, és oda lyukadtam ki, hogy át kell értékelnem a dolgokat azokkal kapcsolatban, amiket írtam (vagyis a pasikkal kapcsolatban). Nem szabad elfelejtenem többet, hogy nincs velem semmi gond, és kimutatom az érzéseimet, nem játszom, mindent megteszek, hogy a jelölt (akit kiszemelek következő áldozatnak) maximális figyelemben részesüljön, és ez nem is múlik el addig, míg nem érzem azt, hogy felesleges. Mikor lesz felesleges? Akkor, amikor a másik ezt nem értékeli, vagy teljesen figyelmen kívül hagyja, ami azt jelenti számomra, hogy nem kölcsönös az érdeklődés. Vagy lehet kölcsönös, csak nem egyforma szinten és ez szintén továbblépésre ad okot. Nem baj, ha nem jön az igazi ripsz-ropsz. lényeg, hogy jönni fog, én pedig megvárom,  mert érdemes. Ennek ellenére azért megvisel, ha valakiről kiderül, hogy rossz irányba járok, szimplán azért, mert érzékeny ember vagyok, ami azt illeti (szerintem) az átlagosnál érzékenyebb. Szóval, mostantól megpróbálom így csinálni :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése