Belecsöppent az életembe egy pasi. Veszélyes, erőteljesen veszélyben a szívem. Nem is értem, hiszen nem régen még olyan biztos voltam abban, hogy velem ez nem fog megtörténni, mert kicsi az esélye, hogy hozzám passzolóval találkozom. Most meg tessék, itt van. Ma egész nap a fejemben volt, és végig villogott a vészjelzőm. Azon agyaltam, mit csináljak, hogyan védekezzek. Vagy hagyjam megtörténni, és kockáztassam a maradék élő szívecskémet? Ha az utóbbit választom, és nem úgy lesz, ahogy szeretném, vagy kiderül bármi olyan negatívum, ami megpecsételheti a nyiladozó kapcsolatot, abba biztosan belehalok. Az lenne a kegyelemdöfés a lelkemnek, a szívemnek. Meg szabad kockáztatni? Ha gyáva vagyok, és azt mondom, nincs kockáztatás, akkor nem sok időm van arra, hogy visszakozzak. Nem kell sok idő, és olyan szerelmes leszek, mint egy nagyágyú. És ezt tudva, felmerül a kérdés, vajon lehet az igazi? Tudom, hogy naív a kérdés, és költői is, de mégis fel kell tennem. Már nem akarok többet keresgélni, nem akarom többet azt mondani senkinek, hogy nem működik, hagyjuk, de hallani sem akarom ezt. Ha most szerelembe esek, akkor úgy is akarok maradni most már végig, és vele. Ajjajjaj, rohadt nagy veszélyben a szívem. Félek... Pedig lehet, hogy nem kéne. Érzem, hogy akar engem, csak engem. Minden szavából, pillantásából, érintéséből érzem. És ez jó. Viszont az is lehet, hogy ez csak belemagyarázás, felesleges agyalás... Jesszus, jesszus, jesszus.... Kívánom is nagyon, mintha cefet régóta nem lettek volna kielégítve az ilyen irányú vágyaim. Úgy viselkedem néha, mint egy taknyos tini, aki még sosem találkozott pasival... Viszont, ha valóban így van, akkor nem biztos, hogy beszélhetek visszalépésről, még ha akarnám se, mert már beleszerelmesedtem.... Lehet, hogy nem kellene félnem, és ennyit agyalni. Sőt, biztos nem kéne, de akkor is félek, nagyon félek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése