2012. szeptember 25., kedd

Mindig a nő dönt kicsit másképpen


Mikor olvastam, amit írtál, az jutott eszembe: mintha erről is elmélkedtem volna már egyszer, de akkor ezek szerint, nem itt :) Nem tudom, mennyire érdekel ezzel kapcsolatban a véleményem, de legfeljebb megnyomod a sarokban lakót. Ahogy a tapasztalataim megtanították, és ahogy az ismerőseimet figyelve láttam, arra jöttem rá, hogy ez a mindig a nő dönt duma csak egy olyan női szemeket elhomályosító zagyvaság, amitől a sok leány azt érezheti, hogy kezében a gyeplő. Jobban belegondolva, ez lehet a sült galambra váró kifogáskeresése is a semmittevésre. Hogy miért? Hát te sem érted? Na, figyelj :)Abban egyet érthetünk, hogy egy olyan pasi, aki céltudatos, határozott, mindig, vagy legalábbis az esetek nagyobb részében eléri, amit szeretne? Ugye így van? Ha valóban így igaz, akkor az a határozott férfiember pontosan fogja tudni mit, hogyan tegyen, mondjon azért, hogy igenis megkapja azt, ami (na jó, legyen, aki) felébresztette kíváncsiságát. Nem számít, hogy mivel éri ezt el. Egy pár jól irányzott hazugság, vagy egy másik, intuitívan kiválasztott irány, akadálytalan utat enged a célhoz, és ilyenkor elhangozhat az is, hogy: mindig a nő választ, amitől a menyecske elhitetheti magával, milyen fasza csaj. Ne gondold azért, hogy átverésről van szó, mert nem. Hiszen aki hallgatja ezeket a célirányos hazugságokat, vagy éppen ügyesen megfogalmazott igazságokat, legbelül biztosan tudja (nagy eséllyel tudja), hogy mi történik éppen, vagyis ő is szeretné. Aztán, mikor nem úgy alakul, ahogyan gondolta, akkor mindenféle mocsok dolgot hord össze a pasiról, aki becsapta, kihasználta őt, pedig tudta, pontosan tudta, mi zajlik (hiszen mintha ő is ott lett volna), de, hogy ne kelljen szembenéznie azzal, hogy ő is legalább annyira benne volt ebben, mint a hím, egyszerűbb acsarkodni. Biztos hát, hogy mindig a libuskák döntenek?...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése