Bíróság

Ne ítélj, hogy ne ítéltess, hallottam, olvastam, láttam ezt egyszer valahol, vagy egy álmomban látogatott meg a kaporszakállú ezzel az intéssel, már nem emlékszem pontosan. Viszont a mondatocska belevésődött valahova a szürkeállományomba rendesen, úgy, hogy sosem voltam jó verstanulásban, és unos-untalan felszínre tör, mikor valaki oly mindenhatónak érzi magát, hogy pálcát törni merészel egy másik homo sapiens fölött. Ilyenkor az igazságérzetért felelős része az agyamnak habozás nélkül felfedné pontos helyzetét, ha fMRI-nek vizsgálódást engednék. Mikor pedig az elítélés olyan semmit mondó információ miatt történik, mint egy (pl.) dátum (nevezetesen: mikor történt az a bizonyos regisztráció), már csak vihorászni vagyok képes. (Szerinted az fMRI az agy vihorászásért felelős részét is meg tudná pontosan határozni?) No de most nincs elkalandozgatás... Mióta több irányból csapódik a tudatomnak az a megfellebbezhetetlen ítélet, hogy aki régen regisztrált, az biztos hibás (fantáziádra bízom, hogy a lehető legrosszabb tartalommal töltsd meg ezt az ártatlan szócskát), önkéntelenül figyelgetni kezdtem ezeket a dátumokat. És természetesen meg is formálódott a vélemény (az enyém), ami még véletlenül sem ítélkezés, bármennyire is hasonlít hozzá. Hozzáteszem, hogy ez a konklúzió nem hasra ütéses módszerrel született. Alapja tapasztalás, és (ezt nem szabad feledni) mindig akad olyan regisztrálgató, dátumától függetlenül, aki a kivétel nevű halmaz tagja lesz. Szóval, a régen regisztráltakról: a dátumuk hamisan igyekszik jelezni azt, hogy nagy a bajuk. Tény, hogy akad bajuk a szokásos nyűgökön felül, de az csupán annyi, hogy megtelt az a bizonyos hócipellő a sok, meddőséggel végződő próbálgatástól. Érthető a lelkesedés lanyhulása. Vagy szerinted rosszul látom? Az ilyen réginek titulált tulajok között akadtam a legtöbb olyanra, akivel öröm volt szót váltani. Lehet, hogy magam is beteg vagyok agyilag, de nekem nem sikerült elmarasztaló véleményt alkotni velük kapcsolatban. Az ifjoncnak minősíthető látogatók tele vannak bizakodással, lelkesedéssel, és élvezik a figyelmet az ellenkező neműek részéről. Bele lehetne menni, hogy melyik szín mennyi, milyen figyelmet kap, és miért, hogyan, és a többi, de ez most irreleváns. Tény (szerintem), hogy az ifjak figyelemközéppontba kerülnek elszíneződéstől függetlenül. Nekik hagyni kell, hogy élvezkedjenek addig, míg zsengék, hisz az idő nem áll meg, és igen hamar a középmezőnyben találják magukat. És tadam, innen kerül ki a legtöbb olyan regisztráció, ahonnan ha kell, ha nem, szanaszét fröcsög a hányadék (természetesen kalap emelés és mea culpa olyannak, aki másképpen csinálja). Felmerült a vajon miért? kérdése, de hamar költőivé léptettem elő, mert erre az okra körömpiszoknyit sem vagyok kíváncsi. És még mindig nem engedek az ítélkezés csáberejének, csak arról döntök halkan, magamban, hogy a jókedvemet, a mosolyt a hülye képemen nem engedem nekik elhalványítani, sőt...