Játék a vízzel

Elnyúlt a kádban, miközben a forró vizet magára engedte. Figyelte a testét, hibák után kutatott rajta. Ráncokat, oda nem illő foltokat, és olyan nyomokat, ami az idő nyomait lenne hivatott világgá kiabálni. Lehet, hogy az elfogultság okozta, de nem talált semmi olyan jelet, ami aggódásra adhatna okot. Ahogy magára engedte a vízsugarat, látszott, hogy még mindig olyan a bőre mindenhol, mint a selyem: sima és puha, csillog a víztől, és csillogó marad akkor is, miután a víz már nem segíti ebben. Mostanában nem olyan barna, mint régebben szokott, de ez sem válik kárára. A testének egyetlen részén sincs felesleges domborulat, vagy horpadás. A száguldó vízsugarak elárulnák ezt nyomban. Megtörnének a túlságosan kidudorodó akadályokon, és összegyűlnének mélyebb árkokban, de akadály nélkül futnak végig a testén, és apró zuhatagként hullnak alá ott, ahol teste határai vannak. Ahogy figyeli a víz útját, egy fürge patak jut eszébe, ahogy apró dombokon, lankás völgyeken oson tova megállíthatatlanul, könnyedén, játékosan. Lassan elhiszi végre, hogy nincs baj a testtel, ami adatott, hiába igyekezett az évek alatt tönkretenni, semmibe venni, meggyalázni, kiszolgáltatni….