Mikor rövidnek mondható időhatárok között sokadszorra találkozom ugyanazzal a témával, kissé elgondolkodom. Az első kérdés, ami felmerült ez esetben, az volt, miért gondolják annyian, hogy ha kitudódik ez az infó, akkor bizony legalább többszörös karóba húzás lesz a megtorlás. Egy kis mosdógyalázás fáradt olaj leengedése által nem tűnik halálos véteknek, már csak azért sem, mert jobban belegondolva, alkalmas eszköz birtokában ugyanúgy gyalázkodnék, mint minden rendes eszközzel rendelkező. Én személy szerint... Vagy még jobban belegondolva, már régen a purgatórium legszörnyűségesebb bugyraiban kéne élveznem a kénkő minden gyönyörét, mert bizony kádat már gyaláztam meg ily módon (persze eszköz hiányában a lehetőségeimhez igazítva a tevékenységet). Igaz, hogy összekentem a lábam az olajammal, de képzeld, a világon semmi bajom nem lett tőle. Vagy undorodnom kéne attól, ami egy pillanattal előbb még szerves részem volt? Nem hinném... De tessék csak nyugodtan botránkozni, és ujjal mutogatni galádságom ecsetelése közben. Lehet bátran fújogni, eltávolodni, nem hat meg, sem kívül, sem belül, inkább elárulom, hogy akár mérget is lehet venni arra, hogy a gyalázás ilyetén módjával nem hagyok fel. Azt hiszem, kedves mosdógyalázó barátom, lehet, jó ötlet lenne, ha mi, gyarló gyalázók összetartanánk, és néha napján feléledő jó szokásunktól senki rinyaáriájának hatására sem válnánk meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése