2014. július 9., szerda

146. nap

Kedves Herceg!

Újra rossz leszek ma, és energiaitalt fogok vásárolni, ám nem biztos, hogy használni is fogom. Nem igazán érzem azt, hogy szükségem van rá, sőt, mi több, kicsit bánom már, hogy megrendeltem, viszont, ha már ezt tettem, megveszem, nem csinálok bolondot az emberből... Elfáradtam kicsit. Belefáradtam a saját életembe. Tudom, tegnap azt írtam neked, hogy nem vagyok mostanában olyan elkeseredett, ami mondjuk, igaz is, csak elfáradtam. Egyre nehezebben viselem az egyedüllétet, ám nem akarok senkivel sem még csak haverkodni sem. Veled szeretnék lenni már...
Ma szerettem volna venni egy nyári csizmát, de nem sikerült, mert nem volt a méretemben. Elszomorított, pedig csak egy csizma volt. Annyira megtetszett, úgy szerettem volna. Aztán emiatt szomorkás kedv miatt döntöttem úgy, hogy drogot fogok venni. Úgy tűnik, nem szabad ilyen hangulatban semmivel kapcsolatban döntést hozni, nem sikerül mindig jól választani.
Gondoltam, olvasnom kéne valamit, de gőzöm sincs, milyen témájú könyv érdekelne most éppen. Ebből is látszik, hogy eléggé labilis vagyok mostanság...
Elolvasgatom a leveleidet. Azoktól biztosan jobb kedvre derülök. Örültem volna, ha a héten is jön tőled levél, de úgy látszik, kéthetente jön erre a postás. Biztosan összevárnak párat ott nálad, és akkor adják postára. No de sebaj, a jövő héten remélem, jön levél...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése